Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - Salamon Konrád: A népi mozgalom kibontakozása
zet érdeke is. A változtatás módozataira vonatkozóan azonban már egymástól is eltérő véleményeket képviseltek, hisz a felvetődő kérdésekkel kapcsolatban nem rendelkeztek az egész nemzet sorsát szem előtt tartani képes „kész” válaszokkal, de — az említett okok miatt— nem találhattak ilyeneket a korabeli munkásmozgalomban sem. Ezek után tehát szükségét érezték annak, hogy a megválaszolatlan politikai kérdésekre is megpróbáljanak feleleteket adni. S mivel a parasztságnak — eltérően a munkásságtól — még valamire való pártja sem volt, ami gondoskodhatott volna politikai neveléséről és irányításáról, ugyanakkor egyelőre a munkásmozgalomnak sem volt arra ereje, hogy a parasztság politikai vezetését is magára vállalja; a részben paraszti származású — s az eddig említettek miatt is — elsősorban a parasztság kérdéseivel foglalkozó írók, szociográfusok látva, hogy Magyarországon semmiféle haladó politikai változást nem lehet keresztülvinni a parasztság támogatása, részvétele nélkül — egyre inkább egy „önálló” parasztpolitika megteremtését kezdték igényelni, majd szorgalmazni. Az ennek során született, egymással is vitatkozó, egymásnak is ellentmondó véleményekből alakultak ki azok a társadalomra, politikára vonatkozó elképzeléseik, amelyeket általában „népi gondolatként” szokás emlegetni. A népi írók társadalmi, politikai nézetei szociográfusi tevékenységük során keletkeztek, s ahogy a nyomukba szegődő falukutató fiatalság, úgy e nagyon különböző írók is „Magyarország felfedezése” során szerveződtek táborrá, s váltak a közvélemény nagyhatású formálóivá. Az a körülmény ugyanis, „hogy az irodalom a magyar szellemi élet viszonylag legépebb, a korszak problémáira a legfrissebben és legmozgékonyabban reagáló területe maradt, erőteljesen megnövelte az irodalom ideológiaipolitikai súlyát és szerepét. Ezt a szerepet a 20-as— 30-as évek fordulóján bekövetkezett válsághelyzet s a hagyományos szellemi-politikai áramlatok csődje még jobban kiemelte.”8 A falukutatás A 30-as évek közepén a falukutató irodalommal együtt, egymásra kölcsönösen hatva bontakozott ki a falukutató mozgalom, s növekedett fel egy kicsi, de lelkes közönség, amely már nemcsak igényelte a szociográfiákat, hanem igyekezett szellemükben társadalmi mozgalmat is teremteni. Azok a fiatal írók, akik egyrészt már irodalmi, publicisztikai sikerekkel a hátuk mögött fogtak a falukutatáshoz, másrészt viszont falukutató diákként kezdve váltak szociográfus írókká, úgy politikai mint művészi meggyőződésük alapján megkerülhetetlen feladatuknak tartották, hogy erejükhöz és lehetőségeikhez képest megkíséreljék a magyar társadalom igazi arcának megrajzolását, illetve az azt kínba torzító fájdalom okainak feltárását. Híradásaikkal 1927-től kezdve— ekkor jelent meg Kiss Géza két közlése az Ormánságról — rendszeresen kopogtattak az egyelőre még süketnek látszó társadalom kapuján, de Illyés Gyula Pusztulás című útirajza 1933-ban már országos visszhangot, sőt megdöbbenést keltett. Sikerének oka, hogy „a nép társadalmi problémáit a baloldalon mindaddig szokatlan aspektusból vetette fel: a nemzet, a magyarság fennmaradása szempontjából”9. A kérdés ilyetén való tárgyalása kielégíthetett egyrészt még bizonyos nacionalizmussal fertőzött rétegeket is, de mivel erőteljesen hangsúlyozta a magyar társadalom legsúlyosabb problémáját, a földkérdést — a baloldal részéről sem válthatott ki komoly bírálatot, s néhány „hónap leforgása alatt váratlanul széles körű társadalmi mozgalom támadt körülötte. Ifjúsági csoportok és szervezetek egész sora mozdult meg a hatására. A folyóiratokban, újságokban csakhamar mind több helyet foglaltak el az egykéről és a telepítésről szóló írások, vitabeszámolók. (. ..) Papi összejövetelek 72
