Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)

győzőén például a „Te benned bíztunk elejitől fogva...” — kezdetű református zsoltárra, s a hajdani közös éneklésekre emlékezvén, s a nép és a művészetek kapcsolatának teljesen produkciós jellegéről töpreng aggodalommal, amelyet a modern világ egyik nagy veszedelmének tart. Mégis, az irodalmat, az igazi jó irodalmat, a könyvet, az olvasást tartja a legbiztosabb művelődési tényezőnek. Két szempont miatt: kiemelkedő nemzeti-politikai és magas rendű közművelődési jelentősége okán. „Az irodalom, az igazi irodalom az adott emberi közösség, a nemzet sűrített öntudata.” — írja az „Ember és írás”-ban, majd ezt a gondolatot folytatja több, mint húsz évvel később: „Az irodalom most is a nemzet lelke és lelkiismerete, és az is marad örökre. Akkor is, ha nem olvassa mindenki..Ehhez a megállapításhoz a magyar történelem tapasztalatai szolgáltatják az alapot számára: „Ha visszatekintünk a siralmas magyar múltba, évszázadok óta az egyetlen vigasztaló jelenség, hogy volt Balassánk, Zrínyink, voltak harcos prédikátorok, s aztán jöttek a testőrírók után Petőfiék, azután Adyék. A nagy magyar szellemi folytonosság nem szakadt meg.”38 A magyar irodalom jelentőségét tekintve tehát Veres Péter szemléletében döntő mozzanat az a pótolhatatlan szerep, amit az irodalom, a magyar szellemi folytonosság fenntartásában betöltött. Ezzel egyenértékűnek tartja mindenkori közművelődési-nevelési jelentőségét. A gondolkodás, az ízlés, a nyelvművelés, a történelmi és a szociológiai látásmód, az önnevelés összetettebb, teljesebb eszközének látja az irodalmat. Ember- és társadalomformáló lehetőségeit igen nagyra becsülte hát. Nem voltak mégsem illúziói az irodalom mindenhatóságát illetően, nem képzelte, hogy csupán jó könyvekkel meg lehet váltani a világot. Tudta, hogy nem mindenki olvas és nem mindegy, ki hogyan olvas, mit olvas, mit vesz észre az írásból, s hasznosít-e egyáltalán valamit belőle. Az írás csak megfelelő társadalmi környezetben, valódi élettel teli közélet-közszellem megléte esetén végezheti el a maga megtermékenyítő, öntudatot formáló munkáját: „Azoknak az embereknek a számára, akikben nincs sem igazi szellemi érdeklődés, sem igazi közösségi együttérzés, a könyv csakugyan olyan, mint a cipőpaszta és a sós- borszesz: csak újdonságával hathat.”33 Az egyéni érzékenység, tudásvágy és a közélet megfelelő állapota csak együtt képezhetik tehát azt a közeget, amelyben az írás megfelelhet közösségi funkcióinak. Ám Veres Péter azt is tudja, hogy az irodalommal élés egyelőre privilégium, s bár egyre többek privilégiuma, még messze van az az idő, amikor az emberek többsége él az irodalommal. Ennek legfőbb oka pedig abban áll, hogy az emberek nagyobb része túlságosan sokat dolgozik és túlságosan nehezen, vagy inkább hajszoltan él ahhoz, hogy a kenyér és a civilizációs javak éhsége, a mindennapok átlagos erkölcsi-szellemi éhsége mellett az íráséhség is felébredjék benne. Csányoszrón író—olvasó találkozón vett részt, e találkozó élményeiből írja: „Persze volt annyi eszem, hogy a faluban, ahol a napi nehéz munka után odafáradó parasztasszonyok és férfiak (azok kevesebben), no meg a minden „attrakcióra” kíváncsi gyerekek jöttek össze ... nem az irodalomról beszéltem. Illetve arról csak közvetve, az emberi életre és a történelemre való hatásáról szólva. így valamennyire megértettük egymást.”40 Az irodalomtól távol vagy éppen nélküle élő nép látványa sokkal inkább a józan következtetésekre hajló politikust ébreszti fel benne, mint az írói felháborodást vagy elkeseredést. Irodalom és valóság összefüggéseit figyeli, s a való élet érdekli ebből elsősorban, az élet, s a mindennapi életet élők felől igyekszik látni az irodalom szerepét, benne a sajátját is. Az irodalom közéleti-politizáló szerepét is ennek megfelelően vizsgálja: „Most itt van ez az új elkötelezettségű irodalom. Egyelőre ez sem a hitetlenek és az indifferensek meggyőzésén munkálkodik — holott az volna a fő feladat és szép munka — hanem a párt és a mozgalom, tehát a tényleges kormányzat embereit szeretné meggyőzni a riportjaiban, társadalomrajzi írásaiban, novella- vagy regény-kísérleteiben, hogy ez van, az van és ez is, amaz is nem jól van ...

54