Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
rossz, zavarodott, elvtelen, s még taktikai elemeiben is tisztázatlan, gyakran tisztátalan politikai gyakorlat kritikáját adják: „Aki a magyar népet rossz ízlésű csürhének nézi, vagy aki arra törekszik, hogy a magyar nép ilyenné változzon, az ellensége a magyar népnek is, a magyar kultúrának és az ezer esztendős magyar népi jóízlésnek is, de ellensége a szocializmusnak is. Mert én nem tudom a szocialistákat szilárd világnézetű, tehát szilárd erkölcsi és ízlésbeli elvek nélkül elképzelni, én nem tudom elhinni, hogy az erkölcsi és ízlésbeli anarchia a szocializmus felé vezet.”30 A kérdés itt már az: akár egyszerűen az elvek összekuszálódása, elv és gyakorlat súlyos szembekerülése, akár nagyon is tudatos, cinikus taktikázgatás végeredménye a kultúra elsilá- nyítása, nem arra utal-e nyilvánvalóan, hogy a szocializmus jelszavával, a „tömegek” demagógiájával kialakított politika már rég nem a szocializmus valódi céljait, hanem a politikai hatalmi elit, a „klikk” külön céljait szolgálja, s ez a tény ölt testet többek között a kulturális élet torz viszonyaiban. Természetesen, ezt a gondolatsort is a kollektivizmus és a népi-nemzeti kultúra vezérgondolata görgeti előre: „Ha egy közösség, egy nemzet vagy akár egy harcos osztály elvetette a lelkét, ízlését és öntudatát, kész préda az erősebb számára.”31 — írja keserűen. Sokan éppen azt a kérdést tették fel vele szemben: vajon ki az az „erősebb”? Honnan várja a veszélyt, s miféle veszélyt lát egyáltalán? Veres Péter a következőképpen válaszol: „Ez az ellenség nem szólam és nem szalmabáb, amelyet itt csépelni szoktak, hanem ott fészkel az emberi ösztönökben is, a társadalomellenes, antikollektivista hajlamokban is. Ezt jól tudja az imperializmus, tudta a római, tudta a spanyol, tudta a germán, tudja az amerikai, éppen csak mi nem tudjuk, kiket a leikétől akarnak megfosztani?”32 Veres Péter tehát tudja jól, hogy a kulturális imperializmust a világ nem tudta kiküszöbölni az emberiség életéből, de az emberben meglevő rosszabb hajlandóságokat sem. Azt is tudja, hogy itt, Magyarországon melyek azok az erők, amelyeknek egy kulturálisan kiszolgáltatott ország kiváló terep önérdekeik érvényesítésére. Ebből fakad veszélyérzete, s ebből meríti a jogot a közösség figyelmeztetésére, hiszen a kulturálisan legyengített, kimerült közösség minden tekintetben kiszolgáltatottá válik. Nyilvánvaló, hogy az ötvenes évek „szénát hordanak a szekerek” kezdetű jellegzetes slágerének idétlen, álszocialista népieskedése és a kozmopolita-burzsoá hordalékkultúra terjesztése végsősoron egy tőről fakad: a nép nem ismeréséből, lebecsüléséből és a félrevezetés szándékából következik. Veres Pétert ez is, az is felháborítja, s mintegy számonkérve javasolja: „Ha az univerzális és túlvilágra tekintő kereszténységnek meg kellett tanulnia a népek nyelvén szólni és énekelni, a szocializmusnak, amely a „szocialista tartalom, nemzeti forma” elvén épül, méginkább tudnia kell ezt.”33 Az ötvenes évek kínkeservesen kiizzadt áldialektikus szólamát („szocialista tartalom, nemzeti forma”) használja ironikusan, ám egyszerre védekezésül és támadásul is, hogy bírálatát, s kiáltó figyelmeztetését a nyilvánosság előtt elmondhassa. Tudja, hogy kiáltani kell, s tudja, hogy itt a megszólalásnak, a nyilvánosságnak mik az elemi feltételei, ha kell, alkalmazkodik hát a korszak szólam igényeihez és elfogadott terminológiájához, mondandója érdekében. A tömegkultúra értelmezése az ötvenes években egyfelől merev, dogmatikus ideológiai-politikai agitációs és propagandatevékenységben, cél- és eszközrendszerben merült ki, másfelől — s talán épp ezért — képtelen volt gátat vetni az egyre gyarapodó, már nagy hatású technikai eszközökkel is terjesztett nyugati kommersz kultúrának, de még az áthagyományozott, a harmincas—negyvenes évek pesti aszfaltján kivirágzott kommercionális tömegszórakoztatásnak is. így pontosan azok a kulturális értékek rekedtek ki a tömegkultúrából, amelyek egy nép öntudatának, a világban való tájékozódásának legfőbb feltételei (népművészeti értékek, a nemzeti irodalom és művészet klasszikus és modern értékei, a világirodalom színe-java stb.). Ebből a 52
