Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
erkölcsi feltételét. Kérdés, igaza van-e a korabeli értelmiségről alkotott lesújtó ítéletében. Ha a korszak nagy szellemi pezsgésére, termékenységére, a szellemi élet szinte páratlanul magas színvonalára gondolunk, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a szellemi termés aligha jöhetett volna létre olyan gyenge és érdektelen értelmiségi háttérrel, ahogyan azt Veres Péter felrajzolta. Az igazság valószínűleg ott van, hogy a progresszív, közösségi szellemű, értékteremtő értelmiségi csoportok mellett túlságosan szűk volt az a másik értelmiségi réteg, amely az átvitel, a közvetítés, a kapcsolat- teremtés feladatát megoldhatta volna, s még mindig túlzottan nagy az a réteg, amelynek közömbössége, szakbarbársága vagy nyájszelleme bénítólag hatott az egész közösség szellemi épülésére. A helyzetfelmérés mégsem a teljes kulturális kilátástalanságot hozza Veres Péter számára, s ennek oka éppen a kulturális dinamizmus felfedezése egyetlen rétegben: „Egyedül a szocialista ipari munkásság az igazi olvasója a magyar és a külföldi magas irodalomnak. Sőt, nem csak olvasója, hanem vásárlója is, bárha filléres keretek között is. S ez magától értetődő. Ahhoz, hogy felülre jusson, neki műveltebbnek, felelősebb- nek, tájékozottabbnak kell lennie, mint a birtokon belülieknek.” . . . „egyedül ebben az osztályban van Magyarországon kulturdinamika, belső szelekció. Ezt nem a tényleges vezetésre értem, mert az elbürökratizálódhatik.”11 Elkeseredéssel állapítja meg ugyanakkor, hogy ez a „kulturdinamika” teljesen hiányzik a paraszti rétegekből. Ennek okát a következőkben látja: „Ne higgyje senki, hogy a magyar parasztnak csak a pénze hiányzik a kultúrához, ha van értelme, hogy tanuljanak a parasztok, ha egyesületi és pártvitáikban kiélhetik egyéni érvényesülési vágyaikat, ha érzik, hogy tudás, szorgalom, becsület és az elvek és osztályok mellett való kiállás és helytállás társadalmi megbecsüléshez és kisebb-nagyobb politikai és egyesületi vagy szövetkezeti karrierhez vezet — akkor igenis tanulnak a parasztok, mert érzik, hogy a közösség a tanultabb, okosabb, jellemesebb embereket állítja élre. Ezt nevezem én kulturdina- mizmusnak, és ez hiányzik a mai magyar életből.”12 Vagyis: ugyanaz teremt kulturális dinamizmust a szervezett szocialista munkásságban, aminek hiánya e dinamizmus hiányát okozza a parasztságban. A felhajtóerő, a művelődésérdekeltség a hatalom átvételének igényéből és perspektívájából, az önvezérlés szükségszerűségéből, a szervezett mozgalom követelményeiből származik ott, s mindez hiányzik itt. A politikai és kulturális el hagyatottság, a céltalanság, a távlatnélküliség nem kedvez a művelődésnek sem. S hogy a magasabb művelődésnek mennyire nemcsak a nyomor az akadálya, annak bizonyítéka nem csupán a valóban nincstelen parasztságban található, hanem az előbb említett szervezett munkásságtól eltekintve, mindenütt. „. . . a hiba tehát mélyebben van: a magyar társadalom szerkezetében és a kultúraáramlás, a „kulturdinamika” hiányában.”13— mondja Veres Péter, s ezzel a társadalmi rend gyökeres megváltoztatásának igényét mondja ki, mert veszélyeztetve érzi ebben a helyzetben a közösség egészséges fejlődését, de puszta fennmaradását is. Ez a veszélyeztetettség pedig a megmerevedett társadalmi hierarchiában van, az ebből fakadó társadalmi igazságtalanságban, s az ehhez illeszkedő mozdulatlanságban. A mozdulatlanság fojtogatja a paraszti életet, a szellemi lápvilág megrontja, bomlasztja a paraszti kultúrát, amely talán el is tűnik egészen a testi-lelki nyomorúság következtében: „Az elnyomott parasztság szellemi és testi erői, a már ismertetett okok miatt, nem tudnak kitörni, érvényesülni, egyetemes társadalmi értékű alkotásokban levezetődni. Amit csinál, nem lehet monumentális — szellemi kultúra és társadalmi szabadság nélkül nem is lehet —.tehát ornamentális lesz.”14 Ez pedig már a kiüresedett formák világa, s nem sok köze van a közösség élő lelkületéhez. A társadalmi szerkezet tehát a magyar parasztságot — a népi kultúra mégiscsak legjelentősebb hordozóját — sújtja legteljesebben, s kétféleképpen is. Az otthonmaradókat is, 44
