Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Balázs József: A bátori advent (történelmi színjáték 2 részben, - első rész)
KRUCSAY: Rákóczi fejedelem urunkkal Vajáról Apátiba mentünk, félnapi járásra van egymástól a két falu, és amikor Apátiban már nem mehettünk a sáros úton, a parasztok két szál vastag deszka alá gerendát tettek és arra ültették a fejedelmet, úgy vitték Károlyi gróf kastélyáig ... MÁRTA: Ezt álmodta . . . KRUCSAY: Igen, ott voltam én is, mentem a fejedelem mellett, de már ... MÁRTA: Igen ... KRUCSAY: Szóltam hozzá, de nem válaszolt. . . MÁRTA: Meghalt... És méltóságod nem kívánkozott akkor . .. KRUCSAY: Meghalni, mint Rákóczi urunk? De igen ... MÁRTA: És azóta eltelt két év, Krucsay urunk itt van Bátorban, most itt él ... És mindenki tudja, hogy a Nyír legnagyobb birtokai a Krucsayaké ... KRUCSAY: Igen, igen ... Azóta már Mártonfal- ván, Kéken, Dombrádon és Tasson szereztünk új birtokokat... LISZKAY: (Mártához) Nem értem, hova vezet ez a beszélgetés... említettem, hogy Krucsay urunk a törvények szellemében cselekedett... KRUCSAY: Tisztelendő atyám, hagyja ... LISZKAY: Rendben van, folytassák csak ... MÁRTA: Csak egy lehetősége van, hogy a lelkiismeretét lecsendesítse ... KRUCSAY: Mondd csak, mondd ... (Márta sokáig vár.) MÁRTA: Én már megszoktam a halál látványát... A pestis elvitte az apámat, mindegyik testvéremet, a rokonaimat. Én temettem el őket. Nincs abban semmi különös: megmerevedik az ember teste, aztán pár nap múlva megbüdösödik, olyan a szaga, mint a rohadt kutyáké, itt a templom mögött a Sóhordó utcában vagy a temetőárokban . . . Tegnap még élt, ha fiatal volt, ha idősebb, holnap meg már talyigán hordjuk ki a temetőbe. Ennyi a halál. Sokszor még harangozni is elfelejtenek. Hát így élünk, nagyuram . . . KRUCSAY: Igen, tudom. Jómagam is ilyennek ismertem meg a halált Rákóczi fejedelem urunk alatt a csatákban ... MÁRTA: Akkor pedig semmi újat nem tudunk mondani. KRUCSAY: Ha csak villámlik, ha csak egészen messze dörög, fenn Ugocsában vagy Beregben, már attól is félek ... MÁRTA: Pedig láthatta nagyuram is, semmi az... mint amikor feldobok a levegőbe egy kis tollpihét, száll, száll, aztán egészen magasan megáll, himbálódzik egy kicsit, mintha elfeledné, hogy mi vár rá, hintázik, hintázik, illegeti magát, aztán lassan leereszkedik, majd megint kapaszkodna még, már egy arasz csak a földtől, még mindig áll, aztán belevágódik a homokba .. . Csalás és ámítás ez a röpködés, nagyuram. Mint amilyen az életünk. Kapaszkodik, egyensúlyozik az ember, amíg él, amíg bírja magát, már azt hiszi, hogy sikerül, amikor észreveszi a feneketlen mélységet a lába alatt. KRUCSAY: Senki sem mondhatja rám, hogy nem készülök a halálra. Csak ugyanúgy, mint a villámoktól . . . MÁRTA: Fél tőle . .. KRUCSAY: Bebújnék a férgek vájta gödrökbe is ... MÁRTA: Én nem bujkálnék, hanem keresném az alkalmat. Elébe mennék. KRUCSAY: (Jelentőségteljesen elgondolkodik) Hát persze . .. (Körbejárja a színpadot.) Értem én, mit ajánl ... És nem ez a némber az első. Mert erre vár mindenki. így állhatna helyre a nyugalmam ... MÁRTA: így még megemlegetné a nép is, a becsület és istenfélő tisztesség példájaként emlegetnék a vásárokon . . . LISZKAY: Krucsay Öméltósága neve örökkön örökké fennmarad Bátorban ... MÁRTA: És Várdában? Ha fenn is maradna, rettegni fog a nép száz év múlva is a nevétől... Szegénységükért és szerencsétlen sorsukért is őt hibáztatnák .. . KRUCSAY: (Hosszú szünet után) Segítsenek nekem ... Miklós mester, tisztelendő atyám ... LISZKAY: Hogyan? KRUCSAY: Készítsenek fel a halálra. Önök vezessenek rá, hogy ez az egyetlen utam. Az önkéntes halál... Ismeri a szentírást tisztelendő atyám: aki tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak... Igen, igen... Isten is helyeselné, hogy segítenek nekem, ha pedig elmulasztják, bűnt követnek el. LISZKAY: Ez a mondat a Szentírásból nem azt jelenti, amit méltóságod gondol . .. KRUCSAY: De ismerve a körülményeket. .. LISZKAY: (Kenetteljesen) Az apostolok ezt nem így gondolták ... (Krucsay Miklós mester elé áll és várja a válaszát, valamilyen választ vár.) MIKLÓS: Képtelen kérés nagyuram ... Mi ketten ... KRUCSAY: Kegyelmetek ketten lennének a legalkalmasabbak. Kitől mástól várhatnám a Nyírben, hogy megértsenek, kitől várhatnám ... Segíteniük kell . .. Értessék meg velem, hogy a halál az élet folytatása, s hogy mindkettő Isten akaratán nyugszik ... Parancsolom, hogy segítsenek rajtam . .. LISZKAY: Ilyesmit nem kérhet tőlünk nagyuram ... MÁRTA: Vigyázzatok: az ördög jött el Bátorba, a leghatalmasabb nagyúr képében ... (Krucsay int fegyvereseinek, hogy vigyék ki ü templomból Mártát.) MÁRTA: (Már kintről kiabál vissza.) Kegyelmeteket is a vérpadra küldi, inkább hagyják itt Bátort, menjenek el a világ végére ...! (Krucsay megvárja, amíg Mártát messzire hurcolják a katonái. A beálló csendben szólal meg.) KRUCSAY: Amennyiben karácsony napjáig, saját akaratomból, saját elszántságom következményeképpen nyugodalmas, megbocsátó és szelíd halállal megtérek Istenemhez, a birtokaim ama részét, amellyel kizárólag csak én rendelkezem ... megkapják. Nem kevés ez sem. 26
