Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - Balázs József: A bátori advent (történelmi színjáték 2 részben, - első rész)
bennem a reményt... Az ön által említett földöntúli ragyogás pedig, akár a hajnali misék, a róráték arany színe, úgy fog csillogni majd . . . Csakhogy ... LISZKAY: Csakhogy az advent ideje nem lesz önnek elég. MIKLÓS: Nem erről gondolkodtam én most. Arról, tisztelendő atyám, hogy az oltárt a hely szelleméhez igazítsuk. A nagy Ghirlandaio mester a firenzei Santa Maria Novellában megfestette Mária életét, de a freskókon én a firenzeieket látom ... S így lesz az emberek élete által igaz a kép. Ahogyan a szentség jelen van az életben, ahogyan jelen kellene lennie .. . Remélem, nem ért félre, tisztelendő atyám. Itt van, alig néhány sikátorral odább a bátori református gyülekezet temploma ... LISZKAY: (gyanakodva) Ott is járt? MIKLÓS: (Úgy tesz, mintha nem hallotta volna a megjegyzést, a kérdést.) Bizonyosan tud arról tisztelendő atyám, hogy a nagy Báthoriak idejében, a hely nagyságát, őseink kivételes áldozatkészségét és Isten iránti szeretetét méltóképpen a reformátusok temploma mutatta meg mindenkinek, aki Bátoron át igénybe vette útjainkat. . . Az erdélyieknek, a felvidékieknek. LISZKAY: Tudom . . . tudom. MIKLÓS: (egyre nagyobb hévvel) Aztán . . . Bá- thori fejedelem halála után az oláh zsoldosok elhordták a templom kincseit, majd megszámlálhatatlan ellenség és helybeli hatalmasság dúlta fel . .. A fontos dolgokat megtudtam. A reformátusok temploma ma olyan szegényes, mint a parasztok putrija. Kivétel . . . kivéve mindazt, amit el nem hordhattak, aminek látszólag, nem tudni, mi okból, nem tulajdonítottak értéket . . . kivéve a padok gyönyörűséges rajzolatjait. Hetekig elnézegettem őket . . . Ilyeneket láttam én Itáliában. Felsorolom valamennyit, hogy meglássa miképpen lehetett és miképpen lehetne ma is a megfogyatkozott Bátort. . . LISZKAY: (rezignálton) Európaivá tenni. Mert a Bátoriak alatt ugyebár Bátor európai város volt. MIKLÓS: Beszéltem már a firenzei Santa Maria Novella templomról. De ott van a szintén firenzei Confraternitá San Benedetto Bianco templom, és a Santa Croce sekrestyéi, ahol a szekrények díszei, a virágrajzolatok és a mitológiai szörnyek alakjának egymásbafonódása, akár itt Bátorban. Az üléstámlák díszei, itt, néhány lépésnyire, tisztelendő atyám, olyanok akár a páviai Certosa intarziái. És sorolhatnám tovább, a legszebbet, a legnagyobbat, a világ egyik legnagyobb kated- rálisát, a bolognai San Petroniót, amelyben a padok gyönyörűséges kidolgozása Giacomo de Mar- chis mester munkája, de amelynek a szinte pontos másolatját megtalálja Bátorban is. És akkor még nem beszéltem Pádua, Verona, Velence kőoszlopairól, ezeket mintha Bátorba telepítették volna át, olyannyira pontosan követik azokat . . . LISZKAY: (türelmetlenül int, kiabálva) Elég, elég, elég! Tudok ezekről, mester uram. Én olvastam a padokon a neveket is. Dante és Vergilius, Tullius és Terentius nevét. . . Azóta már lassan kétszázötven év telt el. És még egyetlen egy alkalommal sem volt arra mód, hogy — amiképpen az a Báthoriak fejedelemsége idején szerencséltetett — Bátor az ország csillagává lehessék. Öméltósága Rákóczi urunk, de azt megelőzően Bocskai István fejedelemsége idején is, mindenféle gyüle- vész népségannyiszor fosztotta ki a várost,ahányszor erre vetődött az útja. Nem is beszélek a pestisről, amelynek a bűzét még mindig itt hordjuk az orrunkban. Bátorban, a mai napon, rendünk összeírása alapján . . . talán kétezer ember sem él. Az Úr 1737. évében. (Sokáig vár.) De mester uram, most végre béke van. Nyugalom van. Itt a mi időnk, hogy olyasmit csináljunk, mi, egyidőben születettek, olyasvalamit, ami az egyházat, min- denekfelett a katolikus egyházat, de éppen ezáltal meghurcolt nemzetünket is felemeli I (Egyre lelkesebben.) Ismerem a terveket! Bátor a Nyír közepén egyre nagyobb lesz, a falvak népe beköltözik hozzánk, ha kell, erőszakkal isidekény- szerítjük őket. Egyelőre csak két falut. Kiváltságainkat megerősítik, új kolostort építünk, templomunkat átalakíttatjuk, a mocsaras részeket lecsapoljuk. Sajnos, a víz elönti templomunk kriptáit is. Új alapzatot építünk és a vizet elvezetjük. Csodálatos templom lesz a mienk, Miklós mester, s azon a síkvidéken, mely Bátor alatt vagyon, a magyar Alföldön is, reméljük, megerősödik a mi egyházunk. Bizonyosan tudja, hogy nem találtunk a magyar alföldön egyetlen szoborkészítő mestert sem, ezért fordultunk önhöz. Hová is való pontosan, Miklós mester? MIKLÓS: (nevet) Álmomban egyszer Toszkáná- ban születtem meg. Egy másik alkalommal meg valamelyik lengyel hercegségben. Szívem szerint jó száz évvel ezelőtt Erdélyben szerettem volna születni és élni. Bethlen Gábor dicsősége alatt. Mivel ez nem sikerült, csak egy kóborló polgár lehettem, tisztelendő atyám. LISZKAY: Most pedig arra gyűjt, hogy újra Itáliába mehessen. S ha felállítja templomunk legszebb oltárát, ha megfaragja a Passió oltárának minden darabját. . . MIKLÓS: Igen, igen. Passió oltár. Én is így nevezem ezentúl. LISZKAY: Akkor újra elmehet Firenzébe, láthatja újra Velencét. MIKLÓS: Helvéciába is el akarok menni tisztelendő uram, Heidelbergába is, minden útba eső várost felkeresek. LISZKAY: És aztán visszajön majd ide. (Kis szünet után.) Meggyőzött, Miklós mester. Olyan szobrokat farag, amilyeneket akar. Lehet bátori paraszt. Lehet máriapócsi, meg kállói is, ön a mester, csak ígérje meg, hogy karácsonyra készen lesz vele. Abban reménykedem, de bizonyosan mindketten reménykedhetünk, várdai Krucsay uram segíti még a mi egyházunkat, a mi rendünket. S akkor lesz több pénz is, (lehalkítja a hangját), s aztán a jó példát követik. Jöjjenek a többi urak, 20
