Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Sarkadi Imre: Táj és történelem (töredék)
nem volt vele, akik végrehajtották, ingyen hajtották végre — a háborúba került, a háborút kellett lefizetni érte. Az élők örök joga, hogy ne törődjenek a halottakkal, egy nép történelmében az ősöktől máig úgyis csak halottak vannak s meglevő értékek pusztulása. Ha valami rendbejön, akkor azért, a jövőben élők úgy látják: semmi ár nem volt nagy. A földreformnak tehát pénzben, nemzetgazdasági jövedelemben nem volt valóságos ára, ingyen jött, mint sok minden más, a részesülő szegényparasztok számára pedig hihetetlen és meghökkentő volt, akár az azt megelőző háború, bombázás, szenvedés és félelem: száz- és százezer parasztcsalád birtokba vette a földet, de tulajdonképpen nemigen hitte, hogy az övé. Hogy a földreformot jól csináltuk-e meg? Könnyű mai ésszel tegnapi okosnak lenni. A szó politikai, szervezési, közgazdasági és minden egyéb értelmében nem jól, hanem ragyogóan, csodálatosan, nagyszerűen. Sötétbe ugrás volt talán ez az egész földreform annak idején, s földet ért, talpon maradt az ugró. Igazságtalanság? Tengernyi volt. Sérelem, vélt sérelem még több. De a lényeg mégis megtörtént. A baj inkább az volt, ott kezdődött, hogy küzdeni kellett az elért eredmény megtartásáért minden eszközzel. A 45—46-os népítéletek, parasztlázongások egyébre nem voltak jók, csak arra, hogy növeljék a földhözjutott parasztság öntudatát, tudtára adják, hogy ha komolyan veszi, ő az úr az országban. Ez jó volt a földreform megvédése miatt. De nem volt jó, ha a későbbiekre is gondolunk: azok a malmosok, állatorvosok, ügyvédek, tanítók, általában értelmiségiek, akiket megfélemlített egy-egy ilyen parasztmegmozdulás, az egész értelmiség félelmét rezonálták le. S ez csak lélektani kár volt. De hogy a kastélyok nagy részét szétszedték a parasztok, hogy az uradalmi istállók, épületek lebontására nemcsak engedélyt, hanem kifejezett biztatást kaptak, az már bolondság volt. Kellett, abban a harci helyzetben kellett, a parasztok nyugodtabbak lettek minden csákányütés után: ha lebontottuk azt, ami az úré volt, akkor nincs már neki hová visszajönni... Igen, de most milliós pénzzel újra építik azt, amit akkor egy-egy mestergerenda használatáért bontottak le. A speciális termővidékek — szőlők, gyümölcsösök — felosztása egyszerűen őrültségnek látszik ma már, nem milliós, hanem milliárdos károk keletkeztek emiatt, dehát mit lehetett Volna mást tenni? Tizenöt év tapasztalataival a hátunk mögött is nehéz lenne erre felelni. így volt, ez volt. A honfoglalás óta a legnagyobb népmozgalom történelmünkben, nagyobb és jelentősebb, mint a 48-as jobbágyfelszabadítás. SZUBJEKTÍV TAPASZTALATOK A földreformtörvény március 15-én jelent meg, a Debrecenben székelő kormány evvel is jelezni akarta, hogy 48 utódjának, méltó utódjának tartja magát. Körülbelül így fogalmaztuk ezt akkoriban, s az időpont azonosítása valóban szép történelmi gesztus volt. De talán egy vagy két héttel később, március végén vagy április elején, kigyalogoltam a Hegyesre, hogy letörjem az unokaöcsém tengerijét. Ősszel töretlen maradt a tengeri úgyszólván az egész határban, az engem érdeklő tengeri pedig, a Gyurka tengerije körülbelül tizenöt kilométerre lehetett a várostól. Míg odáig gyalogoltam, egyetlen lovat láttam. Mondom, mindez március végén vagy április elején lehetett, szép, ragyogó napsütéses meleg időben, tehát abban az időben, amikor a földek már rendszerint bevetettek, az ősziek zöldülnek, a tavasziak frissen feketédnek, vagy a tavaszi árpa már ugyancsak zöldül. Egy lovat láttam útközben, s ez az egy ló jelezte a mezőgazdasági munkák akkori — nem állapotát. . .! — a lehetőségét. Egy ló. Ez is szőrehullott gebe, ekét nem bírt Volna el, nem ekét húzott, hanem ekekapát, amin csodálkoztam, meg akartam kérdezni a gazdáját, hogy ezt miért csinálja, de aztán nem kérdeztem mégse semmit, 51
