Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Köteles Pál: A dublőr (elbeszélés)
— Persze, lett volna egy megoldás még a filmezés megkezdése előtt — szólalt meg Tamás. — Az istenért, megint a régi lemez. Megmondtam, hogy a világ legjobb dublőré vagy, hogy a mások szerepében még a legnehezebb jeleneteket is ragyogóan megcsinálod, de amikor magadra maradsz, amikor saját bőrödben látlak, akkor égnek áll a hajam. — Mondd, mikor láttál utoljára a saját szerepemben? — Ne kezdjük újra, Tamás. Fejezzük be a filmet, s aztán vitázhatunk. Ha akarod, meghívlak magamhoz, keresünk valami neked való szerepet, bár isten bizony mondom, hogy... de most más dolgunk van, nézd itt a kocsi, minden kész a felvételhez, csak te nyavalyogsz. Nincs időnk, de hidd el, amit mondok ... — Na igen — mondta nagyon nyugodtan Tamás — hogyne, persze megértelek, a cél szentesíti az eszközt. Hát jó, készítsük el a filmet, — állt fel, s elindult az udvarra. Beszállt a Mercedesbe Eszter mellé. — Azt hiszem én fölöslegesen mennék. Ezt már háromszor megcsináltuk rosszul, most csináljátok meg nálam nélkül jól — szólt Konyák a segédrendezőhöz — nincs szöveg, öregem, semmi duma, illetve bármit dumálhatnak. A 93-as kilométerkőtől a 117-ig végig filmezitek a csókolózást, ölelkezést, meg ami van. És semmi forgalomleállítás, minden menjen natúrban. Adja isten, hogy ez legyen az utolsó nekifutás, — nem is nézett a csoportra, hátat fordított a társaságnak, s bement az irodájába. » * * A forgatócsoport kocsijai lassan kigördültek a kapun, a Mercedes előtt és után egy- egy felvevő kocsi ment a kamerákkal. A kis terepjáróba ült Sipos meg egy operatőr, készen az oldalfelvételekre. Lassan hajtottak át a városon, különösebb feltűnés nélkül. Sipos kezébe vette a hangosbeszélőt, készülődött a felvételhez. Tamás egykedvűen vezetett, nem túlságosan gyorsan, de azért a megengedett határt jócskán túllépte. — Azt hiszem elkezdhetnénk a bemelegítést — mondta Eszternek, aki egykedvűen igazgatta a haját. — Mit kezdjünk el? — A szerepjátszást. Jobb megszokni idejében a mosolyt és csak arra gondolni, hogy imádod a partneredet... Mondd, szeretsz? — Kit? — Szerepet játszunk. Az amerikai urat. — Ha úgy tűnik, hogy szeretlek, akkor minden rendben van. — Mosolyogj, az a szereped. Esküszöm olyan jól játszod a Timót bőrében ezt az amerikait. — Nem az ő bőrében játszom. Csak játszom. Egyébként mosolyogjunk. — Már arra sem emlékszem, hogy ezelőtt milyen voltál. Töltött káposztát zabálsz, mint ő; sört vedelsz, rikácsolsz. — Nem rikácsolok. — Most is rikácsolsz. — Tévedés. — Mondom, hogy rikácsolsz. Egyébként ne feledkezz meg róla, hogy mosolyognod kell. . . Már rég elfelejtetted, hogy milyen voltál. A siker érdekében még férfiként is egészen úgy viselkedsz, mint ő... Éjjel, úgy értem. Nyafogsz, nyüszítesz, mint egy kiöregedett kandúr, az ember felböffenti tőled még a reggelijét is, hát még a vacsorát.. . — A 92-es kilométerkőnél Sipos fölemelte a tölcsért. 15
