Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Károly Anna: Pénzért vagy az alkotás öröméért? (Gondolatok a Bács-Kiskun megyei fafaragó kör munkájáról)

évben minden munkáról meg tudtuk állapítani, hogy kinek a kezéből került ki — egyéni és egyedi volt minden darab. Ma már ezt csak három-négy faragóról mondhatom el.

Tavaly valaki eltalálta, hogy teknőt kellene vájni. Két nap múlva megfelelő szerszám híján is szinte valamennyi fafaragó teknőt vájt. S rendszer lett abból: ha egyik évben nagyobb sikere volt a használati tárgyaknak, akkor a következő évben az is használati tárgyat készített, aki addig szobrokat faragott. S ez fordítva is igaz. Lényegében : a többség mindig a zsűri igénye szerint dolgozik; mikor mit kívánnak. A zsűri viszont szinte évenként változik. És így változnak a munkák is.

Törvényszerűnek mondható, hogy bizonyos korokban megnő a folklorizmus iránti igény. Ez történt a századfordulón és ennek vagyunk tanúi ma is. Ezzel magyarázható az a sok bizonytalanság, ami ezt a folyamatot körüllengi. Volt olyan időszak, amikor elvetették a hagyományőrző faragást. Nem kell mángorlót, sulykolót faragni — mondták —, ott a mosógép, meg a vasaló. Nem kell a borotvátok, sem a kapatisztító — mert azok funkciójukat vesztették. Egy másik időszakban nem fogadták el az új alkotásokat, mondván: forduljunk a tiszta forráshoz, őrizzük a hagyományokat. Ha a két véleményt ötvözzük, talán helyes utat találunk. Mert igaz az, hogy ezek a tárgyak funkciójukat vesztették napjainkban, de formájukat, mintájukat ha átvisszük más használati tárgyainkra, akkor is őrizzük a tiszta forrást. De a régi — ma funkciójukat vesztett — használati tárgyak készítésénél arra kell különös figyelmet fordítani, hogy mit viszünk át a jelenbe: aformáját, esetleg ornamentikáját. Ilyen esetben pontos mása kell legyen az a mángorló, kapatisztító, vagy sulyok száz évvel ezelőtti elődjének — pontosan azért, mert a formája harmonikus, szemet gyönyörködtető; tehát meg kell őrizni.

A XIX. században aktív, kollektív néprajzi tényekkel számolhatunk. Ez századunkra passzívvá válik. Az előző időben szükség volt azokra a tárgyakra, amiket előállítottak. Erről nem beszélhetünk. A fafaragók között ma parasztember is csak elvétve akad.

Napjainkra funkciójú kát vesztik a tárgyak, tehát át kell vinni formájukat vagy díszítésüket a ma eszközeire. A másik megoldás: a hagyományos tárgyakat használjuk díszítésre. Mindkét megoldást helyeslem, mert így változatos formában őrizhetjük hagyományainkat. A faragók már nemigen kötődnek ahhoz a társadalmi réteghez, amelyiknek a művészetét átvették, s ez a mi körünkben is a tárgyi tudás hiányosságaival jár együtt. Többször előfordul a mintakeverés, keveredés (faragás — hímzés — kályhacsempe — szűrminta: ezek a leggyakoribbak), mert az illető nem e hagyományokon nőtt fel, hanem könyvből tanulta, vagy másolta a motívumot.

Eddig az amatőr fafaragók problémája foglalkoztatott. Érdemes azonban a szövetkezeti rendszerről is szólnom, melyben nagy lehetőségek rejlenek, hiszen népművészeti boltokat tartanak fenn. Az ilyen intézményeknek kellene az ízlésformálásban élenjárni. Ehelyett mit tapasztalunk? Jellegtelen, művészi ízléstől távol álló munkák tömkelegé „díszíti” a kirakatokat (most csak a fafaragásra gondolok).

A somogyi pásztorfaragást láthatni mindenütt, mintha az egész országot egyetlen faragó képviselné. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fafaragást Kapoli Antal tette széles körben ismertté, aki valóban ilyen mintákat faragott.

Az utána következő nemzedék őt követte, szinte másolta, s így terjedt el az egész országban ez a motívumkincs. Hiába hoztak és hoznak felszínre egyre több értékes, régebbi mintát, a köztudatban csak a fentit értékelik. így a szövetkezeti rendszerben valahogy elveszett az egyéniség, ötlet, ízlés, hagyományőrzés. De miként is lehetne művészi alkotásokat termelni teljesítménybérben? Amikor fillérekért készíttetik azokat a „bedolgozókkal”? Magam láttam, amikor a tehetséges fiatal fafaragó maga elé tette az óráját és mérte az időt: a kérdéses fejet érdemes-e neki sorozatban készíteni; megtérül-e a befektetett idő, energia. Egy másik elrettentő példa: Szegeden egy Kárász utcai trafikban szegényesen díszített mángorlót láttam, aminek a közepébe színes papír hőmérőt ragasztottak. Amíg ilyeneket lehet árusítani, addig alig várhatjuk, hogy igazi funkcióját betöltse ez az értékesítő rendszer.

A Bács megyei fafaragó kör munkája újabban egész évben folyik. Havonta összejövünk foglalkozásra, előadásokat hallgatunk, filmet nézünk, és mindenki elhozhatja munkáit — bírálatra. Műhelylátogatásokat is beiktat a vezető, így közelebb kerülnek egymáshoz a faragók, baráti kapcsolatok alakulnak. Többször voltunk közös kiránduláson, ami tanulmányút is. Magángyűjteményeket, múzeumokat és más megyékben élő fafaragókat keresünk fel. Alkalom nyílik az összehasonlításra.

Szakkörvezetői tanfolyam is indult egy éve. Ezen azok vesznek részt, akik tanítani is fognak. Ők elméleti oktatás mellett szervezett technikai foglalkozásokon vesznek részt. Megtanulták a spanyolozást, ónöntést, és a vesszőfonás alapjait. így a feledésbe merült technikák új életre kelhetnek. Gond, hogy legtöbben „faszobrászok” szeretnének lenni: szobrot faragnak. A használati tárgyak for95