Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Katona Imre: A kubikolás nemzetközivé válása Jugoszláviában (Magyar-délszláv-olasz és albán földmunkások déli szomszédságunkban)
jobb portrét), míg a másik inkább magára maradt, egyedül dolgozó kubikost. Egyébként egyik szó eredete sem tisztázott; a zentaiak mindkettőt használják. A kordéval való földszállítás valamivel később terjedt el, mint a talicskázás: nálunk főként a szegedi nagy árvíz, 1879 után. Ott olasz és magyar munkások dolgoztak együtt, ennek eredményeképpen az olaszból terelőszavak (hovíz: avviso = balra, ho/t- ra-altra= jobbra!) kerültek át a magyar kubikosok szókincsébe. A zentai idősebb kubikosok is úgy tudják, hogy „taliántul (olasztól) tanultuk a kordézást”, ők is ismerik az említett szavakat. E kordésmunka lehetővé tette, hogy a kevesebb szerszámmal és kisebb gyakorlattal rendelkező emberek is kubikoljanak, így jóval több nem magyar, nemzetiségi munkást találunk a kordéhányók, mint a talicskások között. A temesközi Szánodon, ahol szerb kubikosok között gyűjtöttem, a talicskások inkább a magyarok, míg a kordéhányók zöme a szerbek közül került ki. Hasonlóan vegyes a kisvállalkozó kordésgazdák nemzetiségi összetétele is, zömük kezdetben a magyarok és az olaszok közül került ki, később dalmát és szlavón kordésokat is említenek. A magyar kordé- sok (és kubikosok) egyik korai központja Zenta és környéke lehetett, de tudunk olyan martonosi kordésról is, aki kubikosból lett fuvarossá, ő és egész családja fél, ill. negyed évszázadot végigkubikolt. (Keresztényi József: A kubikos — Magyar Szó 1968. 287. sz. 4. old.) A Duna mentén pedig dalmát és szlavón kordésok dolgoztak, kiknek iszapba csúszott lovát a róluk író szerző is segített kimenteni. (Miodrag Borisavijevic: Kubikosok — Új írás 1963. 7. sz. 808—810. old.) A kubikolás Jugoszláviában is elég széles körben elterjedt és a jelek szerint valamivel tovább fenn is marad, mint Magyarországon. E foglalkozás néprajzi szempontból odaát még csak kevéssé ismert, magam is csak néhány helyen gyűjtöttem (Kishegyesen, Magyarkanizsán és Zentán a magyarok, továbbá Szanádon a szerbek között, valamennyi helyen 1973-ban), pedig a kérdés fontossága minden fáradságot megérne. A jugoszláviai vonatkozású szakirodalmi utalások és a szórványos gyűjtések még csak az érdeklődés kezdetét jelzik, a mi kutatásunk etekintetben jóval előbbre van. A legkorábbi vajdasági említések szerint a temesközi szegények körében főként Pancsován volt sok kubikos. (Gecser Béla: Pancsova múltja és lakossága — Pancsovai Emlékkönyv. Szerk. Wigand János. Pancsova, 1896. 349. old.) A Tisza mentén a bácskai és a temesközi magyarok — különösen a Szegedről áttelepültek — könnyedén bekapcsolódtak ebbe a munkába, legkorábban talán Magyarkanizsa, Zenta és környéke szegénysége, de az utóbbi 60—80 év viszonylatában sok más helység magyar kubikosairól is tudunk, mégpedig betűrendben Bezdán (és a belőle települt baranyai Újbezdán), Csóka, Ivanovo, Hertelendyfalva (Vojlovica), Kishegyes, Martonos, Pancsova, Párdány, Sándoregyháza, Szánod, Székelykeve, Temerin és Törökbecse. És e névsor még korántsem teljes, de Magyarországról meglehetősen lassú és bonyolult volna a kiég észítgetése; legyen ez a jugoszláviai magyar néprajzi kutatók és szociográfusok „házi feladata”! A kubikmunkára Való áttérés a magyarok körében sem volt mindig zökkenőmentes, így pl. az aldunai széke/yeket eleinte hiába próbálták erre a szokatlan és főként nehéz munkára rávenni, csak nem boldogultak, pedig még némi kedvezményt is nyújtottak nekik. (Szmik Antal; Az aldunai csángók— Pancsovai Emlékkönyv. Szerk. Wigand János. Pancsova, 1896. 270—271. old.) Utólagos visszaemlékezések szerint a székely telepesek egy része épp e nehéz munka miatt vándorolt vissza Bukovinába. (Halász Antal: A hazatértek. A bukovinai magyarok kétszáz eszetendeje. Nagyvárad, 1941. 69. old.) A többség természetesen kitartott, sőt még a kubikolást is megszokta: az említett szolidáris bandagazdák legutóbb a székelykevei kubikosok közül kerültek ki. 30
