Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Fehér Zoltán: „Kóló, csárdás ölelkezik”

ördög (vagy ember) a tenger vizéből szájában hoz föl földet moldvai magyaroknál, finnugor rokonainknál és B-n is megtalálható. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a bogu- milok is ismerték ezt a képzetet.)

A gyógyítás, elhárító ráolvasások mindig rác szövegűek ugyan, de magyar párhuzamai megtalálhatók magyar néprajzi gyűjtésekben. A költői holdimádság mindkét nyelven előkerült. Magyarul „Új hold, új király”, rácul „Mlad mesec, mlad kralj” (Ifjú hold, ifjú király) kezdettel.

A „fönn az ernyő, nincsen kas” állapotot a b-i közmondás így fejezi ki: „Két réf nyakravaló mégis gól a vrát.” (Két rőf nyakravaló, mégis csupasz a nyak.) A magas legény meg az alacsony leány úgy illik össze, „mint a vráta meg a saráglya”. (A parasztkonyha téli és nyári ajtaja.)

A b-i népmesék KOVÁCS Ágnes szerint „inkább a délszláv, mint a magyar mesekincsnek képezik részét, a magyar mesekincshez elsősorban a tréfás történetek, adomák kapcsolódnak!” Ez utóbbiakra — a kétnyelvűségből fakadó humoruk miatt — lássunk példákat.

„Egy embernek elveszett a kancája csikóstul. Kereste a foktűi határba, de nem tudott jól magyarul. így kérdezősködött: — Bácsi! Elől mén az ihahaha, utána mén gi- ling-galang, itt a kesza (bugyelláris), van peták (pénz), hun a cséza (csősz) háza?”

„Apám öreganyja elment az úrhoz, akitől földet béreltek. Azt mondta: — Te úr, gyerünk megnézni a kukoricát! Kimentek. A tejes úr a szélső sor mellett sétált. Juli néninek eszébe jutott, hogy a kukoricába tökök is voltak vetve. Azt is meg akarta látni. Nem tudott jól magyarul, és azt mondta: — Tejes úr, gyerünk a kukoricába! — Minek Juli néni, minek? — Hát majd megnézzük, hogy van-e az úrnak töke. — Minek az? — Maga marha majd megeszik.”

Az egyik nyelven hallott mese szereplőinek nevét a másik nyelven továbbadva megváltoztatják. A Fehérlófia típusú samanisztikus jellegű magyar népmesét itt Milos Kobilos címen ismerik. A rigómezei csatáról szóló délszláv hősének egyik intrikus szereplője hasonló nevet visel (Milos Kobilic magyarul Kancafia Miklós), s megtudjuk róla, hogy gyermekkorában kancát szopott, nevét innen nyerte, mint a mi mesénk hőse.

H. István mesemondóm maga adta „A róka és a póruljárt farkas” címet meséjének. Először magyarul nevezi meg szereplőit: „Vót egyszer egy farkas és egy róka”, majd rácul is, de ikerszóval „Kurja-burja és Teta-lesa”. (kb. Farkas-barkas és Róka-móka.) A mese folyamán aztán Farkas komává és Róka komává Válik a két hős. Később többször is szükséges lesz a mondóka- és dalbetétek rácul Való elmondása. „ . . . súgja farkasnak:

— Bolan, bolan celoga nosi.

Hátranéz a farkas:

— Mit is beszész?

— A, musicama brebonjim.”

Az anyanyelvi szöveg később a drasztikus magyar szó elkerülése miatt hangzik el:

„Hát osztán elkezdett dalolni. Dehát magyarul nem tudom elmondani. (Mondja rácul!)

Otvor kujace guzicu, (Nyisd ki farkas seggedet,

Pa potopi sobicu!” Áraszd el a szobácskát!)

Ugyancsak H. István „A lusta asszony szorgos lesz” c. meséjében a kötött szöveget, sőt a két hasonló hangzású délszláv szó félrehallásán alapuló félreértést is megpróbálja megmagyarázni. (Guska: liba, usko: szűk.)

„Hát ódámén az ember a másik bokorhó, nízi a fát, hogy melyiket vágja ki. Hát egyszer odaszól az asszony neki:

10