Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - MŰHELY - A kultúra és az emberség biztonsága (Bálint Sándor válaszol Csapody Miklós kérdéseire)
voltunk a Kollégium legprominensebb tagjaival, Budayval, Ortutayval — nem voltunk tagok: Erdei Ferenc, Bibó István, Berczeli Anzelm Károly és én. Miért maradtak ki, hiszen lazább keretek között nem egyszer együtt dolgoztak? Személyes, vagy inkább személyi okok miatt. Mi úgy képzeltük volna ezt a gyülekezetei, tudod: kerékasztalnak. Ami a munka lényegét érinti, mindnyájan igen szép dolgokat produkáltak az ébresztésben. Igen kiváló és tiszteletreméltó tagja volt a Kollégiumnak Radnóti Miklós, akinél — mondtam már neked — kevés tisztább, emberségesebb embert ismertem. A többiek később elkerültek Budapestre, ott szétszóródtak; Buday kivándorolt Angliába még 1935—36 táján, a többiek maradtak. . . És hát, én itt voltam, maradtam Szegeden. Hogyan került végre is az egyetemre Sándor bácsi? Elkezdtem dolgozni, jobbára a néprajzi kutatás területén, aztán állásba jutottam, a tanítóképzőnek lettem tanára és ugyanakkor egyetemi magántanár. Itt 1934-ben megszűnt a néprajzi tanszék, fölvitték Budapestre, ami kétbalkezes intézkedés volt. Engem még Solymossy Sándor habilitált, szellemi néprajzból. Solymossy akkor nyugalomba vonult, de kérte, állítsanak föl néprajzi tanszéket itt, és egy harmadikat is, Debrecenben. Ekkor már mindinkább lehetett érezni, hogy a néprajznak növekvő fontossága van, és mennyire lényeges az, hogy ne csak dilettáns, ne csak hübelebalázs, ne csak kalandor módon fogjunk ehhez a népi kérdéskörhöz, ami egyrészt igen nagy szociális probléma volt, másrészt pedig óriási kultúrérték... Hogy mindezt okosan tanulmányozzuk és próbáljuk meg a tanulságokat kihozni belőle. Említette, hogy fiatal korában is sokat utazott a szomszédos országokban. Bizonyára emlékszik, többször beszélgettünk arról, hogy a személyes ügyeket, utakat, kapcsolattörténetté vált dolgokat is meg kéne írnia . .. Hadd kérdezzem a Duna-menti országokban tett utazásairól, a baráti kapcsolatairól. Visszatekintést... hát kérlek kellene, biztos, csak idő kéne hozzá! De talán érdeklődésre tarthat számot néhány utazásom, csakugyan ... Már mondtam neked, hogy nem voltam soha, és most sem vagyok azon az állásponton, hogy extra Hungáriám non est Wta, szóval meg akartam ismerni a környező népeket is, mert az a gondolatom — persze nem akarom mindezzel azt a csodálatos kapcsolatot kissebbíteni, ami bennünket a finnugor népekhez fűz, elsősorban a finnekhez, mint a másik nagy finnugor kultúrnép- hez, mert ezeknek a kapcsolatoknak az értékét igen nagyra becsülöm, de mégis — ezeknek van egy, ne értessem félre, valami akadémikus jellegük. Az én igazi testvéreim a szerbek, a horvátok, a szlovákok és a románok, akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét; akkor is, amikor szembe kerülünk egymással. Nekünk tudnunk kell, hogy ugyanaz a föld táplál bennünket és ugyanaza világ tekint ránk. Nekünk tehát rendbe kell tennünk dolgainkat békésen, tisztán, türelemmel és teljes megértéssel. Ez vezetett arra is, hogy Erdélybe utazzam. Mikor járt ott először, kikkel találkozott? Úgy tudom, jelent meg akkoriban egy dolgozata is az erdélyi magyar irodalom fő irányairól. Erdélyben először 1938-ban voltam. Bizonyos szellemi kapcsolataim már voltak, mert megalapítása óta, ami a huszas évek második felében történt, állandó előfizetője voltam az Érdélyi Helikonnak. Ismertem az erdélyi írókat, elsősorban is Tamási Áront, Nyírő Józsefet és Kós Károlyt; főleg hármukat, és aztán 1929-ben személyesen is volt alkalmam megismerkedni velük, amikor egy irodalmi körúton voltak Magyarországon. Az 1938-as utazásomnak a keretében — amiből egy hetet töltöttem csak Kolozsváron — közelebbről is megismerkedhettem mellettük még Kemény Jánossal, Kovács Lászlóval, a Helikon szerkesztőjével, és Kádár Imrével, aki gyönyörű fordítását végezte el a román balladáknak. Még ma is a legszebbeknek talán azokat a fordításait találom, amelyek A havas balladáiba kerültek bele. Na ottan, amennyire ennyi idő alatt lehetett, 67
