Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Szekér Endre: A mai magyar költői nyelv új vonásai

sorsát látszólag objektív hangon, „Kész a leltár.” Hervay Gizella Leltár című versében részben objektív adatszerűséggel, részben keserű-ironikus hangon írja: „Megszülettem mégis, mert még befizet / a Jó Természet egy-egy árvaházra, / hogy a névsorolvasásnál legyen valaki. / Szülőföld helyett térképen tanultam járni, / kiradírozott hegyekre rajzolt tengerek / és tengerekre festett hegyek között.” Hasonló stílus jellemzi Hervay Gizella Űrlap című versét. „Felnőttem, ugye. Vagyis írjuk csak át / a káderlapot. Túl sok csavargás volt / árvasággal egybekötve és / kevés volt az egyfőre eső otthon.” Csak egy stiláris kérdést hadd emeljünk ki! Hervay a statisztikák lelketlen adatai, tömeges válaszadásai közepette akarja megmenteni önmagát, múltját. így találja meg az „egyfőre” eső átlag kapcsán az „egyfőre eső otthon” nyelvi telitalálatát. — Szilágyi Domokos is felhasználja a hivatalos ügyiratok, kérvények stílusfordulatait, és megtölti igazi lírával. így felesel egymással az „alulírott” egymás után, többször visszatérő fordulata a vers igazi tartalmával, az Elmúlás őfelségével elszámolva: „alulírott, ideiglenes, / ideiglenes mindörökké, / meghallgatván a végítélet / trombitáját / Honegger-dallam volt talán — /, alulírott, rovásán több millió / halállal, születéssel, átmenettel, / alulírott, átmenet remény s rettenet közt, / alulírott, ideiglenes, / ideiglenes mindörökké, / alulírott, a hetedik, / a huszadik, az ezredik, / a milliomodik halál / és millió-egy születés / súlya alatt, alulírott, alulírott.” —Jékely Zoltán egy bécsi műkereskedő árverési katalógusában olvasta egy tárgy leírását. Versében két szakaszt különít el. Az elsőben németről magyarra fordítja a katalógus tárgyleírását, a második részben a kéretlen kikiáltó hangján szól a Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc vérével festett kardról. Az első rész — A 272. tárgy leírása című Jékely-versben — így kezdődik objektív hangon: „Kivégzőkard. / Drótba csavart / vasmarkolat / sima gombbal ...” Aztán a kikiáltó hangján így szól visszafojtott szenvedéllyel: „Ez eleget mond! Túl sok is már, / hogy ki-ki döntsön: érdemes volt / Zrínyi Péternek s Frangepán Ferencnek / szánni a lelkűk ily nagy áldozatra?...” — Pákolitz István a groteszkhez közelít a Körlevél című versében. („Tisztelt Cím! Értesítem, hogy kedvenc kutyája...”), majd a befejezéssel ezt fokozza. („Kelt Kutyaházán . . . Dr. Bernáthegyi”) — Páskándi Géza kísérletező kedve szinte korláttalan. A papírrepülő eltérítése című verskötetét egységes műnek tekinti, 411 darabból áll. A versekről maga a költő úgy vallott, hogy szeretne „igényt támasztani a gondolatra”, ez a célja. Az esszé felé tágítja a vers határait. A „mimézisz” foglalkoztatja, „Zénón leckéje”, a „metafora”, „Michelangelo” vélekedése stb. Pl. „Michelangelóék voltak az utolsó zsenik, akik azt vélték: a kőben is ember van elrejtve. Moore-ék az elsők, akik úgy vélik: bennünk is kövek rejteznek. Az ember is része a természetnek: ezért megsejti, hogyan avatkozhat be annak meghitt külön életébe anélkül, hogy megzavarná egyenletes ritmusát.” — Somlyó György a „mese” műfaját találta legmegfelelőbbnek lírai mondanivalója kifejezésére. Például a Mese — Radnóti nyomán című versében a mese sajátosságára utal, és a sorozatlövés nyelvi megoldásában alkalmaz játékos elemet („Ta-tam ta-tam ta-tam ta-tam ta-tam-tam”). — Gyurko- vics Tibor Leveleskönyvnek nevezi új verskötetét. De nem szabályos leveleket tartalmaz, hanem a lírai versek között prózai kishírek, hétköznapi párbeszédek, Unesco-jelentés részlete, gyerekkori emlékek olvashatók. Talán így vitatkozik egymással a vers és próza.

A francia szimbolisták nemzedéke — Baudelaire, Rimbaud — terjesztette el a prózaköltemény műfaját. Napjainkban nagyon kedvelt kifejezési forma lett. Kassák Lajos is mestere volt a prózakölteménynek. A Zene, a Szép ősz, a Vonzás stb. a legnagyobb Kassák-verseket idézik. („Nagy hajóhinta ez az élet. Hol itt bukkan fel az ember, hol ott, a mindig más kosztümben, más szemüveggel”, jegyzi meg a Szép ősz-ben.) Weöres Sándor a Tizedik szimfónia című versét zenei egységekre bontja, az első tételben, a Largoban a pazarló emlékezetet szólítja meg. A prózaköltemény következő tétele az Andante, s a végső a Presto. Illyés Gyula is szívesen éi e műfaji eszközökkel. S hogy mennyire nem különíthető el mereven a vers a prózától, arra jó példa Illyés a Gyermekkorom lángjai című munkája. Ezt az írást először a Körkép tette közzé — mint elbeszélést. A szerző azonban a Minden lehet című verseskötetében a költemények közé helyezte. A hajdani sütőkemence lángját, az üvegei linderes húzós lámpát, az ujjal érintett parazsat, a pipa zsarátját, a kovácsműhely tüzét, Ady gyufáját, az útitársként vitt gyaloglámpát idézi — e valóban költői írásban. Nagy László a Jönnek a harangok értem című verskötetében olvashatjuk a Háromkirályok, fakírral, az Elvarázsolt kastély, A fekete pátriárka című prózakölteményeket. A Jönnek a harangok értem befejező szakasza a legszebb Nagy László-versekhez mérhető: „Megmossa anyám hajamat — utoljára mossa — nyárfahamuból készült lúgban, hogy majd ezüstben zengjen az én fejem is, mint bozontja az ezüstnyárfának. Kivasalja ingemet is utoljára, és búcsúzom immár. Agyő, ti őszi legyekkel bundás legbelső részek, ti istálló- és konyhafalak. Megyek már az iskolák boltívein is túlra, országúinál is hosszabb kova-szagú útra . . . ma-rina ga-minafa . . . Elejtem a verset. Majd jöjjetek el értem, harangok.”

Látszólag csak terjedelem, műfaj problémája a következő: az utóbbi időben elterjedt „hosszú versben” vagy parányi, pársoros versben fejezi ki mondanivalóját a költő. Ez azonban természetesen nyelvistilisztikai következményekkel is jár. Egy időben Áprily Lajos nagyon szerette a négysorosokat, melyek jó alkalmat jelentettek apró lírai rezdülések kifejezésére. „Ragyogj, tető. Másnak ragyogj. Hiába, / tarisznyám nagy súly húzza: hetven év. / Hív a folyó. S a néma éjszakába / belekiáltom: Hej, hol itt a rév?” (Áprily Lajos) — Horváth Imre egyik leggyakrabban használt lírai formája a négysoros, melyet mind tovább sűrített egy- vagy kétsoros epigrammatikus tömörségű alkotássá, aforizmává. (Pl. „A gondolat artistái mentőháló nélkül lendülnek a magasba.”) Pilinszky János szinte sohasem keresett hosz89