Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Szekér Endre: A mai magyar költői nyelv új vonásai
kell idéznünk, melyben szintén a vers egy-egy pillanatában idegen elemeket olvaszt az egész alkotásba. E részek elkülönülnek, de bele is olvadnak a versbe. így a haláltánc elején egy Shakespeare-idézet olvasható angolul, majd később a XVI. századi Példák könyvéből egy részlet, aztán Csokonai versrészlete („S mellem csontboltján irgalmatlan / sarkával rugdos két halál”). Aztán Bartók szavait idézi („Doktor úr, csak azt sajnálom, hogy tele bőrönddel megyek el”), később egy zsoltárszakasz, egy újsághír, Werbőczi latin szövege, majd három Shakespeare-idézet következik. Ez így nagyon furcsán hangzik. Hisz Szilágyi Domokos verse az említett, felhasznált idézetekkel együtt nagy vers, vagy úgy is fogalmazható, hogy épp ezekkel a különböző jellegű szövegekkel válik nagy verssé. — Előfordul olyan megoldás, hogy csak egy idegen szerző gondolataira épít (vagy azzal vitatkozik) a költő. Illyés Gyula Zrínyi gondolatait használja fel verse Írásakor. Maga a vers címe világosan jelzi a Szigeti veszedelem befejező részével való rokonságot (Peroráció: záróbeszéd). S az első sor megváltoztatva kerül Illyés versébe. S az utolsó versszakban a „Ne bántsd a magyart!” formálja át a költő így: „Ne bánts magyar magyart!”. Majd Zrínyi latin jelmondatával halad tovább, így átalakítva közismert latin mondatot, széttörve, különválasztva a szavakat — „Mert lehet aliud, ha az a sors bona: / Hullj pajzsnak holtan is megszabdalt honodra.” — Nyerges András Kis magyar liturgia címmel olyan új alkotást hozott létre, melynek részei a korábban ismert közmondások. De az összevágás révén új mű született, az ismert részeken túllépő. Ugyanis a közmondásokat kapcsolta egymáshoz, úgy rendezte, hogy a gondolat haladjon előre. „I. Én mosom kezeimet / II. Kéz kezet mos. / III. Holló mossa a fiát. / IV. Holló a hollónak nem vájja ki szemét. / V. Szemet szemért. / VI. Szemesnek áll a világ. / VII. Világ világa, virág virága, / Vili. Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. / IX. Ember embernek farkasa. / X. Farkast emlegettünk, kert alatt jár. / XI. Farkas után a holló is élni akar. / XII. Holló mossa a fiát. / XIII. Kéz kezet mos. / XIV. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. / XV. Én mosom kezeimet.” — Weöres Sándor is él a kollázs kifejezési lehetőségeivel. Káldi János Rábaparti elégia című verskötetének sorait állítja össze új verssé. Ezt a címet adja költeményének — Collage. így kezdi versét: „a tudat alatti úton / folytonos éj-nap-sikongásban / hosszan elnyúló mélyedésben / nyugtalan és sebesen zúgó a víz / távolian sötét tovafolyó hegyoldal / zörejek csengések fátylai mögött”... — Károlyi Amy a Kulcslyuk-líra című kötete kapcsán vall arról, hogy megunta a verset, a magáét, a másokét is. „Valami mást kellene csinálni. Ahol a dolgok átfordulnak az ellentétükbe, a fenséges a vulgárisba, a vulgáris a fenségesbe.” Majd arról számol be, hogy ha kulcslyukon keresztül néz a világba, a közel és a távol nem különül el annyira egymástól. A lét másképpen alakul, a más szavai, és az övé is. De az emlékek, gondolatok, összefüggések, idézetek szövevényes világában valami „isteni” és nagyon „emberi” színjáték alakul ki. Károlyi Amy kötetében fejezetekbe különítve jelennek meg a legkülönbözőbb eredetű és jellegű részletek. Olykor a beszéd, az élőbeszéd hirtelen elillanó szavaiból akar megragadni valamit („Én mondom: Uszodába mentem . ..”). De megszólalnak a költő számára a tárgyak: a vonatablak, a fénykép, a diófa, az új ház, az új dió, az útjelző stb. Megszólalnak különös rendben a régi mesterek, híres írók, elfelejtett szerzők. (Bőd Péter, Bethlen Kata, Mátyási József, Orczy Lőrinc, Ányos Pál, Berzsenyi Dániel, Ábafi Lajos, Lippai János stb.) Károlyi Amy megszólaltatja a kortársakat: Csanádi Imrét, férjét, Weöres Sándort, a korán elhunyt fiatal költőnőt, Czipri Évát stb., aztán névtelen ismerősöket, vendégeket. A lírai kollázs varázsa épp e szeszélyes kalandozásban, meglepetésekben rejlik. S ez egyértelműen nyelvistilisztikai sokszínűséget, hangváltást is jelent. Hisz természetes az, hogy a régi szerző másképpen szólal meg, mint a mai vendég. Például — a Kardos Tibornak mondott költői próza után („Valami gyönyörű visszasüppedés történik itt a természetbe”.) Weöres Sándor versmondatai következnek („Édes-fájdalmas gyönyörűség szikla-virága...”), majd Fazekas Mihály régies szavai („Hogy forog-é földünk, azt kérdezni már ma sem illik, — Azt inkább illik kérdeni: merre forog?”). Utána Vályi Nagy Ferencet mutatja be (aki 1766-tól 1828-ig élt), s az ő eredeti mondataival folytatja. A mai magyar költészet újat akarására, eredeti hang-keresésére jellemző a különböző szerzők, más alkotók kifejezési lehetőségeinek kiaknázása. A líra — már kevés. A hagyományos lírai, én-központú kifejezés —szűk. Weöres Sándor is szólt erről egyik interjújában: „Úgy gondolom, hogy a XIX. századi lírában nagyon előtérbe került az egyéniség. Á klasszikus, a középkori, a barokk lírában az egyéniségnek ritkán van különösebb szerepe. Egy Catullus vagy Horatius szinte kivétel, akiknél az egyéniség különösebb fontosságú. Az egyéniséget valahogy múlt századi romantikus dolognak érzem, és az egyéniségfölöttiséget, valami általánosnak, valami kollektívnek, univerzálisnak, kozmikusnak az elérését sokkal lényegesebbnek érzem, mint az egyéniség kifejtését. Mindamellett általában nem vagyok a költészetben egyéniség-ellenes. Nem akarom az egyéniséget a költészetből kisöpörni, de a magam részére az egyéniségnek különösebb fontosságát nem érzem. Az univerzálisnak, a kollektivitásnak sokkal inkább.” Weöres Sándor költészetére épp ez az ezerarcúság jellemző. Ő felölti magára a legkülönbözőbb magyar és külföldi költők maszkját (mert kevés számára az „én”, a leszűkítetten értelmezett lírai költészet). A Hódolat Arany Jánosnak című versében Arany stílusát ízlelgeti, a Hommage a Reverdy címűben a francia költő hangjára figyel, máskor Sevcsenko témáira ír variációkat stb. Babits Mihály még „pávatollaknak” nevezte műfordításait. Weöres is sokszor teljesen magáénak érzi ezeket az alkotásokat, néhányat például a saját kötetébe illeszt a Merülő Saturnusban (így Hlebnyikov verseit). De még ez sem elegendő hihetetlen játékossága és végtelen alakváltozatai számára. Nareki Gergely himnuszaiból választ, középkori örmény szerzetes énekeit írja, cseremisz dalokat szólaltat 87
