Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kiss Dénes: Óhajtás, sóhajtás - szó-hajtás

Miért van „nyíl” a nyilvánvaló, nyilvános, nyilvánosság, nyilván stb. szavainkban?... Magyarán ezek a szavak miért „nyíl-van-osak”? Aki pedig nyíltan, a nyilvánosság előtt beszél, a nyilvánvalóan egyenesen — nyílegyenesen?! — mondja meg a véleményét. Tehát nem az emberek háta mögött. (A nyílegyenes természetesen másfajta irányra utal, de mégis a természetben az volt az a vonal, amit kilövése a képzeletben hagyott, ami, a mai fogalmaink szerint is, egyenes lehetett. Előfordul még a nyíllövésnyi, mint távolság vagy terület kimérése stb.) Visszatérve a nyíl-vanosságra, újra csak azt sejtem, hogy nem véletlenül van nyíl — mégpedig a hajdani harci és vadászó eszköz! — a „nyilvánvaló” szavunkban! László Gyula professzor ásatási leírásaiból, munkáiból tudjuk, hogy hajdan a nyíl rangjelző is volt. A temetkezési rend is őrzi az élet, a társadalom rendjét. A legtöbb nyilat a középen elhelyezkedő, díszesebb maradványokat tartalmazó sírokban találták. Aztán távolodva az egyes sírokban csökkent a nyilak száma. Ha pedig rang volt a hét-nyolc-tíz nyíl, akkor természetszerűleg rangkülönbséget is jelzett. A legalacsonyabb rang valószínűleg az egy-nyíl lehetett... Akinek tehát egy nyila sem volt, az nyilvánvalóan nem számított felnőtt férfinek, harcosnak, s ha jól gondolom, nem volt szavazati, tanácskozási, szólást joga! Ugyancsak egy tanulmányban olvastam, hogy szokás volt — talán törvény is? — tanácskozásokon nyíllal jelezni a jelenlétet! Mielőtt a tanácskozás, netán törvénykezés résztvevői leültek, nyilukkal igazolták magukat? Vagy azzal nyomatékosították a szót? A nyíl jelvény, névjegy is lehetett, amit talán oda kellett tenni a köz elé s jelezni, hogy az illető nem akárhogyan: NYÍL-vonosan szól! Talán ez díszes, különleges nyíl volt? így a beszéd nyíl-vanosan vagyis a nyilvánosság — a többi nyíl! — előtt hangzott el. Vagyis jelle- mesen, szemtől szemben, a többiek jelenlétében. (Arra nem emlékszem bizonyosan, de mintha olvasmányaimból az is felötlene, hogy az a bizonyos pálca, kezdetben nem jelkép volt, hanem valóságos: azaz nyíl, amit a vétkes fölött eltörtek. ígyj a rangját törték el, semmisítették meg !... Később említeni kell az övét is ...) S ha a mai szinonimákat megnézzük e jelentéstartalommal kapcsolatban, akkor ezeket a szavakat találjuk: nyíltan, nyilvánosan, nyilvánosság előtt, szemtől szemben, egyenesen, jellemesen, a jelenlétében stb. (S az a jelentéstartalom, hogy nyílás — kinyit, felnyit, nyílik stb., más ágú fejlemény, bár az íj nyílása, híja, lövéskor csaknem szabályos körré változott s egyetlen pillanat alatt hallatta a megfeszített „ideg” ernyedése a korábban említett „iiiau!” hangot. Sőt, a pillanat törtrésze alatt.)

Ezután az újabb felajzás után lazítsunk megint egy kicsit. Emlegettük, hogy íjakat igen nehéz volt fölajzani — s olvashatjuk, hogy egy íj elkészítése több évet vett igénybe! — sokszor kellett hozzá nyögni: „ajjozni”, aj-jokat mondani, miközben a mester az ellenkező irányba feszítette a csontból, fából készített szerszámot, fegyvert, nem is szólva számszeríjról!... Számtalanszor nyöghetett. S ha megint tréfálkozni akarnánk — s miért ne tennénk? — akkor azt is mondhatjuk, hogy a kifeszített idegről a nyílvessző elröppenése ilyesfajta hanggal járt: „íjj"! Ami igencsak hasonlít a föntebb emlegetetthez, s nem ijedezünk ilyen összehasonlításoktól. A nyíl szó őrzi az ugyancsak emlegetett „egyenes” jelentéstartalmat, ám a szúrásra vonatkozót is: „belém nyilall” a szúró fájdalom ... S ha jól megnézzük a magyarok hajdani csoda-nyilát, amely a becslések szerint valóságos csodafegyver volt a maga korában, az erőt a meghajlított szerkezet ellenkező irányban való feszítésével fejtette ki! Nos, használaton kívüli állapotban, alig volt rajta „nyílás”, az ideg besimult az íjhoz.

Szó volt korábban az „öv” szavunkról. Az ígérethez híven elidőzünk e szónál is. Megmondom nyíltan, hogy az „öv”, „öve”, „övé” szavak hasonlóságát sem tartom véletlennek! Ugyanis, ha a rangot (cafrangot, amely ringott, rángott az övén, ahol viselte) elvették valakitől, akkor az övét is elvették. Nos a jelvényeket, a fegyverüket s minden értéküket az övükön, az övükben hordták akár az indiánok, akár más no82