Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Szilágyi Miklós: Erdei Ferenc parasztság-koncepciója és aktuális néprajzi feladataink
és Illyés Gyula ez az öt író, s mindnyájuknál nem a módszer megbízhatósága, hanem az élmény emberi hitele és a látás írói biztonsága adja meg a munkáikban lévő anyag hitelét”. Ne azt vitassuk most, hogy ennek a sommás ítéletnek mennyi az igazság-tartalma; a néprajz kutatója egyetérthet-e az ilyen értékrenddel. Inkább arra figyeljünk fel, hogy az etnográfiai kutatásoknak éppen az a vonulata lett napjainkra mind kevésbé hangsúlyos, meghatározó, melyet a felsoroltak munkásságával jellemezhetünk. És amelyik Erdei szerint „lényegeset tud mondani a paraszttársadalmi világ titkairól!” Kiváló néprajzi tanulmányok születtek természetesen a paraszti termelés technikai, technológiai részleteiről is, a település és építkezés néprajzi módszerekkel megragadható morfológiai kérdéseiről is, a paraszti társadalom „mikro-struktúráinak” az „élmény emberi hitelével” kimunkált képe azonban majdnem teljességgel hiányzik az újabb néprajzi publikációk közül. Ennek jellegzetes tüneteként értelmezhető az a tény is, hogy a felsorolásban szereplő írók munkássága — Móricz, Veres Péter, Illyés Gyula klasszikus teljesítményei (és mellettük természetesen a „falukutató irodalom” ugyanitt méltatott java termése) — alig-alig értékelődött néprajzi módszerekkel. Joggal várhatnánk pedig, hogy az erősen rétegzett paraszti társadalom helyzet-tudatát, öntudatát, a lényegileg egységes és rétegenként mégis más és más életmód-modellt, kulturális orientációt, magatartás-szabályt, mobilitás-vágyakat legalább megkísérelje dokumentálni ezekből a „látás írói biztonságával” megalkotott, konkrétságukban az általánost is hordozó művekből. Mintegy „mellesleg” jutottunk el az ilyen szándékú néprajzi elemzések hiányának konstatálásáig. Az elodázhatatlan feladatra azonban hangsúlyosan figyelmeztethetünk: rendelkezésünkre áll a mennyiségre is, minőségre is felbecsülhetetlen szociografikus szemléletű széppróza. El lehetne, s amíg az empirikus módszerű kontrollanyag összegyűjtésének van valamelyes lehetősége, el is kellene kezdeni ennek a mi szempontunkból „nyersanyagnak” a tüzetes elemzését. Meggyőződésem, hogy modell-értékű monográfiákat készíthetnénk pl. a „dunántúli uradalmi cselédség és az uradalomszéli falu parasztságának” az életéről, Balmazújvárosról vagy Biharugrá- ról. De: csak akkor, ha — ismét csak példaként — nem csupán az asztagrakás Veres Péter-i leírásának részletező pontosságát konstatáljuk, hanem a leírás „mögöttes tartalmát”: a munkavégzés tévedhetetlen automatizmusában megnyilvánuló értékrendet, magatartást, sőt a paraszti esztétika és etika jellegzetes egymásba-játszását is észrevesszük — ezt vesszük észre elsősorban. Egy tüzetes szakirodalmi szemle természetesen nagyszámú tanulmányt, monográfiát felsorakoztathatna, bizonyítandó, hogy a néprajz mégiscsak megfelel annak az igénynek, amelyet Erdei Ferenc megfogalmazott. Most azonban ne az „egyrészt, másrészt” szempontjai szerint méricskéljünk, mert nemcsak az a kérdés, hogy a kapitalizmuskori parasztságról, és az Erdei által „klasszikusnak” jellemzett paraszttársadalomról milyen mennyiségű újabb információt halmozott fel a néprajz. Mind hangsúlyosabb az a kérdés, hogy a „Nem szabad parasztnak maradni” tartalmú politikai program (amely sokszorosan, meghatározóan visszahatott a parasztság-koncepció genezisére is!), megvalósulván, az utóparaszti életforma milyen deformációkat eredményezett kulturális érték-orientációban és mobilitásirányokban. Nem szükséges részletesen szólnom arról, hogy Erdei sokszorosan, s mind plasz- tikusabban kifejtett koncepciója a paraszti polgárosodásról, s e koncepciónak tartópilléreiként jellemezhető tanya-felfogása és mezőváros-felfogása, realisztikus és utópisztikus elemek imponálóan nagyvonalú szintézise volt. Dénes Iván Zoltánnak „A magyar tanyarendszer múltja” című kötetben megjelent tanulmánya körültekintően felvázolta a paraszti polgárosodás jellegzetesen Erdei Ferenc-i modelljének fokozatos kialakulását, a korrekciók, részletmódosulások tudományos és politikai érvrendsze29