Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Erdei Ferenc (Fejezetek a két világháború közötti progresszió történetéből - dokumentumfilm-szöveg, készítették: Csoóri Sándor, Hanák Gábor, Huszár Tibor, Sára Sándor)
döbbentettek mindenkit a hallgatóság soraiban —, hogy tulajdonképpen gyarmati helyzetbe szorított bennünket a hitleri Németország. Kereskedelmi kiviteli erőnket teljes mértékben felszívta; ezzel párhuzamosan elsorvadtak egyébirányú kereskedelmi kapcsolataink, tehát ahogy itt a régi vágyódások, a „Drang nacht Osten” gyarmati szempontból nézte ezt a területet, de akkor inkább csak hirdette, mintsem végrehajtotta volna ... Ám a hitleri Németország 1943-ban már készen volt a dunai államok gyarmati kizsákmányolásával; erről tartottam előadást, sziszegtek ám általában, de meglepő és meghökkentő volt, amikor az adataimat feltártam. Következett Erdei, megtartotta a magyar történelem utolsó századainak az átértékelését a történelmi materializmus szemléleti módszerének a segítségével. MÁJ LÁT JOLÁN: A téziseket teljesen egyértelműen megfogalmazta, holott ismerve az ő politikai helyzetét, ez nem volt veszélytelen. Folyton behívták katonának, s neki ilyen különleges katonakönyve volt, amibe benne volt az, hogy megbízhatatlan. Azt hiszem, hogy „K” betűvel jelölték itt a megbízhatatlan elemeket a katonakönyvön. Akkor már elég feszült volt körülötte a légkör. SZÍNÉSZ: Amit a szociológus mondhat, az nem egyéb, mint hogy fejlődésileg tökéletesen érett és indokolt annak a gyökeres polgári átalakulásnak a megvalósulása, amely sem a múlt háború végén, sem pedig annak idején, a szabadságharcban nem sikerült. Tehát: felszabadulás az értelmüket vesztett történeti közösségek, a nemzeti társadalom sokféle hagyományos és ma már csak érdeket védő kötöttségei alól. Ez az átalakulás, mint politikai program, ma a demokrácia teljes megvalósításának a követelményében áll elő. Olyan társadalomnak kell tehát kialakulnia, amely következetesen és teljesen kiformálja országunkban is a modern polgári társadalmat. Azt is tényként kell azonban számításba vennünk, hogy a tényleges társadalmi helyzet olyan, amelyben a polgári társadalom már megépülhet, éppen úgy, vagy talán még kevésbé, mint 1918-ban. Óriási méretűre nőtt a munkásság, amely tömegében már túlmutatott jelenlegi szervezetének politikáján. A másik nagy tömeg, a parasztság pedig már nem képes fokozatosan beilleszkedni a polgári társadalomba, olyan óriási arányúvá nőtt az agrárszegénység tömege. Tehát sem földbirtokreform, sem polgári termelési politika már nem képes megoldani alapvető gazdasági kérdéseit. Úgy áll tehát a helyzet, hogy egy modern polgári társadalom tartós és állandó kiépülésének már nincsenek meg a tényleges társadalmi alapjai. Ennek következtében a fejlődésnek csak egy átmeneti szakasza lehet egy ilyen átalakulás, mint ilyen azonban feltétlenül szükséges út, amelynek ellenszegülni csak olyan reakcióval lehet, amely a jelenlegi állapotot akarja megrögzíteni, vagy éppen visszafelé fordítani a fejlődés irányát. Ebben a fejlődésben kétségtelenül a munkásság képviseli a nagyobb erőt. Ennek a rétegnek van olyan szervezete, programja és politikai iskolája, mely társadalmunk gyökeres átalakítását sikerrel kísérelheti, hogy ténylegesen milyen kifejtés jöhet, az természetesen külső politikai alakulásoktól is függ. Van azonban a belső viszonyokban is egy komoly tényezője, az nevezetesen, hogy az átalakulás szakaszában a parasztság és az értelmiség milyen erővé és tényezővé fejlődik a munkásság mellett. Hogy lesz-e ilyen társadalomépítés, az azon múlik, hogy a parasztság milyen erővel tud benne résztvenni. Hogy pedig tartós és fejlődőképes társadalom épül-e, az elsősorban azon múlik, hogy a parasztság mennyi történeti tőkét visz bele. Az értelmiség szerepe azonban mindenesetre csak a munkás és paraszt dolgozó rétegek sorsával összekapcsolva alakulhat ki. Tehát a mai külön úri középosztály értelmisége helyett — a nép értelmisége. 21
