Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Erdei Ferenc (Fejezetek a két világháború közötti progresszió történetéből - dokumentumfilm-szöveg, készítették: Csoóri Sándor, Hanák Gábor, Huszár Tibor, Sára Sándor)
ERDEI FERENC Fejezetek a két világháború közötti progresszió történetéből A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN 1980 OKTÓBERÉBEN SUGÁRZOTT DOKUMENTUMFILM SZÖVEGE (Készítették: Csoóri Sándor, Hanák Gábor, Huszár Tibor, Sára Sándor; — Erdei Ferenc írásait Csikós Gábor színművész olvasta fel) SZÍNÉSZ: Egy dolog átélni egy kort és más dolog visszaemlékezni rá. A kettő természetesen összefügg egymással, de korántsem ugyanaz. Amikor átéli az ember kora eseményeit, még nem tudja, hogy mivé fejlődnek. Később viszont, amikor visszaemlékszik rájuk, már egy megtett történeti pályán siklik vissza az emlékezet. Éppen emiatt is sokféle torzítása van a visszatekintésnek. De tételezzük fel, hogy lehetséges torzítás és beállítás nélküli visszatekintés. Ezt senki sem köteles előre elhinni, de az itt következőkben mégis erre teszünk kísérletet. A szerző igazán semmi rendkívüliséggel nem dicsekedhet, pontosan alkalmas arra, hogy korunk normális emberének a modellje legyen. Alkalmas erre pályájánál fogva. 1910-ben született Európa közepe táján, olyan társadalomban, amely városi is, falusi is, paraszti is, nem is; végigjárta a nevelődés obiigát lépcsőit; református elemi iskolát, ami falusi iskolának is vehető, nyolcosztályos gimnáziumot, ami okvetlenül városi intézmény volt, de kisvárosi; az egyetemet középnagy városban végezte, s itt tanulta, átélte mindazt, amit e korban a világ egyetemein általában lehetett. Volt katona, belekerült a munkásmozgalom vonzókörébe; alkalmazkodott is, tüntetett is, társadalmi elismerésben is részesült, börtönben is ült. További pályája során is: volt földműves, szerkesztő, kutató, piaci árus, igazgató, miniszter, akadémikus, tehát elég sokféle ahhoz, hogy általában ember lehessen. És a személyi tulajdonságai sem rendkívüliek. Elég intelligens ahhoz, hogy érteni vélje a dolgokat, de soha esze ágában sem volt prófétává lenni, vagy iskolát alapítani; elég bátor és önálló ahhoz, hogy merjen hinni saját eszének, szemének, fülének és tapintóérzékének, de elég gyáva és alkalmazkodó is ahhoz, hogy tekintettel legyen a többiekre és igazodjék az emberileg—társadalmilag általánoshoz. És legfőképpen, semmi egyénieskedő ambíciója nincs: ősei életét akarja folytatni, a család kisebb közösségében oldódik fel, szülőföldje tüzes lokálpatriótája és hazája hű fia igyekszik lenni. Olyan város és ország fia, amely nem tartozik a világ egyik szélsőségéhez sem, képes tehát minden szélsőséget is felfogni. Azt pedig, hogy mindezt öntudatosan vallja, sem különcködésnek, sem kérkedésnek nem kell felfogni: úgy kell venni, ahogy van, tudatosan vállalt sors, éppen ezért bizonyosfajta szabadság, önállóság és függetlenség is. HUSZÁR TIBOR: 1970-ben a szociológiai világkongresszuson Erdei Ferenc vezette a magyar küldöttséget. Amikor hazafelé jöttünk a vonaton, terveiről, terveinkről beszélgettünk. Ő hatvanéves volt akkor, s elmondta, hogy a következő évektől azt reméli, hogy összegezheti korábbi kutatásait, s talán egy nagyobb szociológiai-társadalomelméleti monográfia megírására is vállalkozhat. A szemekből ítélve, fejtegetéseit sokan kétkedőén hallgatták. Az oka feltehetően az volt, hogy az agrárközgazda, a tudomány- politikus, politikus Erdei Ferencet mindenki ismerte és tisztelte, de talán még a szakemberek közül is sokan voltak, akik nem tudták, hogy Erdei Ferenc 1945 előtti pályája nemcsak a hazai, nemcsak a kelet-európai szociológia történetében egyedi jelenség. Húsz éves volt, amikor első dolgozata a Századunk című folyóiratban megjelent; 3 1. ERDEI FERENC KEVÉSSÉ ISMERT ARCKÉPE 2. ERDEI FERENC ÉS BIBÓ ISTVÁN (balszélen) A PARLAMENT KAPUJÁBAN 1945. SZEPTEMBERÉBEN
