Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - SZEMLE - Cs. Varga István: Fél korsó hiány (Fiatal pécsi költők antológiája)
nye”. Lemondó emberi hangulatot tükröz az Akár a fák című vers, mert általános emberi sorsot idéz az apa emléke az ősz közeledtére. Lehet-e nagyobb szomorúság, mint amit ez a három sor kifejez?: ,,S mire megértesz mindent csendesen, / néma leszel és olyan szenvtelen, / akár a fák.” Milyen jól simul ehhez az egyéni őszi hangulathoz a nehéz idők emléke, amikor az egész országra zúdult az enyészet. Milyen meghökkentően pontos a hasonlat: Magyarország mégyen-mégyen fehér bottal a kezében, mén látástól vakulásig, éjszakától éjszakáig. (Magyarország 1944. március 19.) Innen már csak egy lépés a föld, a világ pusztulásának látomása, az atom katasztrófa. „Por, hamu hull. Nem lesz tenyérnyi zöld. / S boldogtalan száll, megölt fiainak / keserű vén tömegsírja, a föld.” — így, ilyen kép rémlik fel a költőben, s ez a vers (Dies irae dies illa) mégis mintegy indíttatás újabb és újabb örömök és az értelem kereséséhez. S ha egészében nézzük a kötetet, egy olyan jelentős költő többirányú útkeresésének érezzük, aki mély felelősséget érez az egész emberiség sorsa iránt. (Magvető, 1980) SERES JÓZSEF FÉL KORSÓ HIÁNY (Fiatat pécsi költők antológiája) „Antológia-termő időket élünk” — írja Ilia Mihály a szegedi Gazdátlan hajók előszavában. Debrecen és Szeged mellett a harmadik nagyhagyományú antológia-kiadó városunk, Pécs tett bizonyságot gazdag és élénk szellemi klímájáról a Fél korsó hiány című antológia megjelentetésével. A pécsiek könyve egyenrangú a debreceni és szegedi antológiákkal és kiemelkedik az egyre szaporodó vidéki kiadványok közül. Elérkezett az idő, hogy az örvendetesen sokasodó vidéki antológiákról — éppen a további fejlődés érdekében — érdemben kellene szólni. Tudatosítani kellene eredményeiket, értékeiket, a továbblépés érdekében pedig figyelni kellene fogyatékosságaikra, hiányosságaikra. A pécsiek kiadványáról szólva nem vállalhatjuk, csupán érinthetjük és felvethetjük ezt a megoldásra váró problémakört. A vidéki antológiák kiadásának, szervezésének pártoló szervei, rendszerint a megyei és városi tanácsok, KISZ-bizottságok a szellemi decentralizáció jegyében nyújtanak anyagi és erkölcsi támogatást a helyi kezdeményezésekhez. A magyar szellemi élet főváros-központúsága közismert. A történelmi változások miatt aránytalanul egy-központúvá lett ez a kis ország. A közel- és régmúltban találhatunk szép példákat arra, hogy egy-egy kimagasló személyiség központtá tehette Széphalmot, Kassát, Kolozsvárt, Debrecent, Váradot vagy Szegedet. A magyar vidék rendszerint jellegadó látásmódot, a főváros pedig európai horizontot biztosított íróink számára. Az erők koncentrálása, a kollektív összefogás és munkamegosztás történelmi szükségszerűsége vitathatatlan. Az is tény, hogy heroikus erőfeszítéssel szellemi kilátót lehetett építeni még Stó- szon is. Az elmélkedés és emlékezés csendjének stószi műhelye azonban már a ritkuló kései példák közül való és a kényszerűség is elválaszthatatlanul kötődik össze Fábry Zoltán léthelyzetével. Más országokban, a lengyeleknél és a németeknél sosem volt és ma sincs a magyarhoz hasonlóan egy-központú szellemi és irodalmi élet. Az egészséges szellemi fejlődés ismérve, hogy a változatosságban, tagoltságban is megmutatja gazdagságát. A szellemi decentralizáció ezért vált napjaink sürgető feladatává. Ezt szolgálják nemcsak a vidéki akadémiai bizottságok, hanem a maguk szerény lehetőségeivel az irodalom terén a vidéki antológiák is. A vidéki megjelölés csupán földrajzi ténymeghatározás, hiszen a fővároshoz képest minden más hely, város és falu egyaránt vidék, anélkül, hogy szem- beállítást jelölne, hiszen csupán viszonyfogalomról van szó. A vidékies, a provinciális azonban nem feltétlenül kötődik a valóságos vidékhez, tértől és időtől függetlenül bárhol jelentkezhet, tehát akár a főváros kellős közepén is. A hetvenes évektől meggyorsuló vidéki antológiák megjelentetését valós igény és szükséglet indokolja. A kiadók tudják, hogy a pályakezdők helyzete sokban függ attól, mennyire találnak támogatásra a szűkebb pátriában. Egy-egy antológia megjelenését általában hosszú és kemény munka szokta megelőzni. Néha egy alkotókor vagy tényleges műhelymunka adja az előkészületek alapját. Az antológikus bemutatás a helyzet egészére tekintő ítéletet és értékelést elsősorban válogatással fejezi ki. Néha a megújulásra váró tájegység szinte egyetlen összetevőjéről sem akarnak lemondani a szerkesztők. Ilyenkor a változatosság tarkaságba vált át. Igaz, a heterogén anyagban gyakran nehéz találni szigorúan érvényesíthető kötetszervező elvet, de ennek igényéről a jóhiszemű kötetszerkesztés nevében sem szabad lemondani. Dicséretes a célkitűzés: nem kiszorulni, hanem bekapcsolódni az ország szellemi-irodalmi áramkörébe. Vidéki léthelyzetben egyre többen munkálkodnak szellemi provincia kialakításán. A szellemi közöny, a kis- szerűség csapdái, a magányba befalazódás veszélyei a régionális helyzetben mindig nagyok. A vidék mindeddig inkább csak felnevelő, kiröp- tető szerepet tudott vállalni. A beérkezés a legtöbb esetben már a fővároshoz kötődik, így a vidékről indult tehetségek számára a szülőföld, az ifjúkori öneszmélés színhelye csak a pályakezdés indító állomásává zsugorodik. Az idő múlásával a táj, a város, az utcák és arcok belesimulnak 91
