Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Zimonyi Zoltán: Utószó Féja Géza történelmi tanulmányához
ZIMONYI ZOLTÁN UTÓSZÓ FÉJA GÉZA TÖRTÉNELMI TANULMÁNYÁHOZ Az itt közreadott részlettel Féja Géza eddig ismeretlen Kossuth kéziratának egyik legizgalmasabb fejezetét veszi kezébe az olvasó. Történelmi tanulmányt, ám ÍRÓTÓL, s IRODALMI folyóiratban! Tehát nem szakmunkát, hanem sajátos, „irodalmasított” változatot: ESSZÉT. Esszét, amelynek — Németh László szavaival — „a téma csak csatatere.” így is kell olvasnunk e tanulmányt: a szerző korát vetítve Kossuth pályaképe mögé, együtt szemlélve múltat és jelent. A történelem persze nem ismétli önmagát, csupán tanulsággal szolgál. Féja is a tanítómestert keresi a históriában, s nem saját kora martalékát. Ám a téma ürügyén fel-felcsillanthatók saját „lelki motívumai” is, viszonya korához, politikai nézetei. A közreadott fejezet ezért érdekes: a téma itt kínálja leginkább az azonosulást: Féja Kossuthtal zengheti saját kora kárhozatát, különösen azután, midőn áttér a kiegyezés közvetlen társadalmi következményeinek a tárgyalására. Természetesen bennünket inkább az írói szándék érdekel, s nem a történelmi mű. Nem vizsgáljuk tehát, hogy a markáns, olykor egyszerűsítő, irodalmiasan stilizáló kifejtés csorbítja-e a történeti hűséget s egyáltalában, megáll-e, s hogyan Féja könyve a Kossuth-iroda- lomban. Amennyi ebből lényeges, annyit az olvasó is érzékel: a kiegyezés megítélésében Féja — akár Kossuth — harcos, egyoldalúan elutasító. Történetírásunk észreveszi a kiegyezés előnyeit is. Alapvető eltérés azonban nincs a deáki mű, illetve az emigrációban élő Kossuth önkormányzatról, dunai társulásról vallott politikai nézetei megítélésében (ez utóbbira utal egyébként a közölt részben a NAGYTERV és a NAGY KÍSÉRLET kifejezés). Féja ugyanarra a következtetésre jut például, mint Szekfű Gyula — egyébként későbbi — AZ ÖREG KOSSUTH című tanulmányában: Kossuth Cassandra jóslatát a jövő, a monarchia széthullása igazolta; Deák Ferencet viszont 1867 társadalmi-politikai valósága, „a magyarság másként ki nem elégíthető igénye az állami életre.” AZ IGAZI KOSSUTH LAJOS kézirata nemrégiben került elő. Az író halála után a fia, Féja Endre a hagyaték rendezésekor, lelkiismeretesen és hozzáértéssel végzett munkája során bukkant rá a gépíratos, nyomdakész állapotban lévő, külső és belső címlappal ellátott 254 oldalnyi tanulmányra. Meglepetést azonban csak a lappangás okozott, s nem a mű léte. Atörténelmi tanulmány ugyanis szerves tartozéka Féja Géza munkásságának; legismertebb könyve, a VIHARSAROK után, mintegy annak törvényszéki tárgyalásai „szünetében” írta DÓZSA GYÖRGY című művét. Ennek előszavában olvassuk: „Ahhoz az irodalmi irányhoz tartozom, amely a történelmi realizmust írta zászlajára. A közvélemény általában falukutatóknak nevez bennünket, holott a »falukutatás« csak egy része tevékenységünknek. Feltártuk a mai magyar falu valóságát, de nem azért, hogy ennél a szükségszerű lépésnél megrekedjünk. Nemcsak a mai magyar falu valóságának feltárása a mi történelmi hivatásunk, hanem egy nagy szintézis keretében ábrázolnunk kell a magyar nép egész történelmi sorsát.” Most nem mérlegelhetjük, mennyiben érvényesült a történelmi realizmus abban az irányzatban — a népi mozgalomban —, amelyhez Féja is sorolódik; szempontunkból az érdekes, hogy a népiek, európaszerte jelentkező törekvésekkel egyidőben, hasonlóan más hazai irányzatokhoz, komoly hangsúlyt adtak az irodalom valóságfeltáró és nevelő funkciójának. Világnézetüknek megfelelő egységes képet kívántak adni a múltról, koruk társadalmi valóságáról és víziókat a jövőről. Ezért a hagyományos szépirodalmi műfajok mellett, nemegyszer azok rovására „irodalmiasítják” a társadalomrajzot, históriát, irodalomtörténetet. Politikai, nevelő célzattal. Nem tudományos igazságok feltárására törekszenek, azok csupán eszközök „a történelem szociális arcának” megmutatása során. Figyelemre méltó adalék, hogy e szándékot a szaktudós Szekfű Gyula is méltányolta: „én egészben véve kénytelen vagyok korábbi koncepciómnál maradni” — írta a Dózsa könyv kapcsán Féja Gézának 1939-ben — „de ez nem akadályoz abban, hogy Tanár Úr szándékának és munkájának nagyvonalúságát meg ne lássam. Más az én feladatom és más a Tanár Úré: a mai életben hatni a történelmi alakok rajza által, magában véve is tiszta,idealisztikus szándék, s remélem, mégis csak meglesz a sikere.” Ahhoz, hogy Szekfű sorait értékelhessük, tudnunk kell éles nézetkülönbségükről. Féja műveinek egyik „ihletője” polemizáló hajlama volt: írásainak jelentős része hitvitázó hévvel, valaki vagy valami ELLENÉBEN készült. Történelmi tárgyú munkáinak „megkísértője” főként Szekfű Gyula. Az igazi Kossuth Lajos című 23
