Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Maráz László: Hazatérés (dokumentumjáték)
vigyétek, mert mü apátokval mondom pakolunk essze mindent, amit tudunk s tegyük fel a kocsira. Ezek meg a teheneket kicsapták, elmentek, akkor mü elmentünk a kocsival, és mikor kiértünk a kövesre, akkor utolértük őket, mert ők megvártak, mert nem tudták, merre megy az út. S mondom nekik, hát a gyerek hol van? S azt mondják, ők nem tudják, hol a gyerek. Mondom, hogy nem tudjátok, nem hoztátok el? Hogy nem hozták el. Akkor má setétedett le. Akkor én úgy megijedtem, hogy a gyereket mondom valaki nehogy elvigye onnat a folyosóról. Megfutamodtam én vissza! Mondom a férjemnek, addig álljál meg itt a kocsival, meddig visszajövök. Akkor megfutamodtam, addig futtám, amire hazaértem, azt se tudtam, hogy mit csináljak. Messze vót, két kilomét vót. És az a szegén gyerek még ott, ahogy be vót pólyázva, úgy még aludt. Akkor felvettem a gyereket, botorkáltam ki a setétbe, az úristen tudja, hogy, kibotorkáztam. Akkor ez azt mondja, jaj, jössz, azt mondja, megkaptad-e? Mondom megkaptam. Akkor felültem a gyerekvei a kocsira, s akkor úgy mentünk. Herceg István: Azt mondták, hogy mindenki szedje essze magát, két órán belül hagyja el a falut. Az embernek az esze kirepedett, hogy mitévő legyen. Hazaszaladtam, a kocsimat előrántottam, kezdtem csomagolni. Raktam fel búzalisztet, zabot a lovaknak, ezt, azt, ugye, szénát, amennyit csak fel tudtam tenni a szeker utójára. Kilencedmagam- val vótam, a gyerekek aprók, Anti, úgy tetszik, három hónapos vót, Sanyi kétéves, még az se vót. A gyerekeknek es még ugye hely kellett. Vót egy másfél éves csikóm, még jóformán a hám se járt rajta, akkor fogtam be tán, úgy tetszik, legeslegelőbbször, mondom, az anyja mellett bár a rudat tartsa. Elindultunk, má estefelé vót, kezdett essni, a leánykák, a gyermekek kezdték hajtani a libát. Volt egy csorda libánk, disznyók, hát azt mondták, nem kell messze menni, csak ide a harmadik községig, hát mondtuk, elhajtsuk valameddig őköt, s akkor visszahozzuk. A fenéket, nem úgy vót! Mikor kiértünk a kövesig, má sötétedett bé. Essett. Jézus Máriám, úgy jön a katonaság, nem lehet menni ki az útra, annyin mentek. Aztán méges addig-addig, hogy valahogy kis hely akadott, hogy ki tudtam szorúni az útra én es, bészorultam oda közikbe. Mentünk. Két-három darab marháta kocsi után kötöttem, mentünk, mentünk, mentünk Baja felé . . . Nyisztor Bertalanné (ének) Sir az egyik szemem, sírjon a másik es, sírjon mind az kettő, mint a záporesső, sírjon mind az kettő, mint a záporesső, mint a záporesső, mint a sebes esső. Madárka, madárka, üres az galicka azt izente vissza visszajő tavaszra, ha nem jő tavaszra, búzavirulásra, ha még akkorra se, tudd meg, hogy sohase. Beszélő: A menekülésre felszólított székelyek elindultak a kijelölt útvonalon Baja felé. A bajai átkelőhelyen megkezdődött a küzdelem az átkelésért. Innen elzavarták őket. Dunaföldvár irányába indultak, onnan ismét visszakergették őket Bajára. Aztán egy részük Bácsalmás, Csátalja, Gara, Vaskút községben maradt. A többiek azonban Bácsalmásnál, Paksnál átkeltek a Dunántúlra. Herceg István: Mentünk, mentünk, mentünk Baja felé a kövesen. Folyt a katonaság úgy, hogy azt se tudtuk, hogy mit csináljunk. Egyszer odaértünk Bajára, de nem lehetett átmenni a kompon, nem lehetett, annyian vótak, hogy verekedtek ott a komp felett, hogy ki menjen át, ki menjen át. A kicsike bőgött, esszepiszkolta magát ott, essett, hideg vót. Az asszonyom nekifogott s elvitte, megförösztötte a Dunába, abba a hideg vízbe. Úgy bőgött onnantól az a gyerek, hogy annak a szája bé nem fogódzott egy 56
