Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Bodon Pál írása Bartók Béláról (Közreadja: Ittzés Mihály)

Csupán egy esetre emlékszem vissza.

Különösen szép csendes este álltunk a Hargita lábánál. Bartókot is megfogta a táj varázsa.

— Tudja — mondta —, ilyen helyen szeretnék lakni!

Több szó nem esett, de lehet, hogy ebből a hangulatból fogant meg az „Este a székelyeknél”. Bizonyára nem sejtette, mi vár rá a jövendő méhében! Erdély csendes és kies tájai helyett a zajos rideg Amerika.

Bartók a népdalgyűjtés pihenő idejében sem tétlenkedett. Egy ízben akkor leptem meg, amikor a II. Szvitjét hangszerelte. Előtte volt művének zongorakivonat-szerű kompendiuma. Abba érezte bele a zenekarának csodálatos színpompáját. Megmutatta, hogyan képzeli el zenekarban való megszólaltatását. A Szvit IV. tételénél tartott. Kifogásoltam mindjárt a tétel zenekari indítását. A vonósokkal alátámasztott két hárfa dús akkordja mellett vékonynak gondoltam, hogy a pentatonikus dallamot egy szál fagottra bízta, azt is a magasabb regiszterben használta. E fölött aztán hosszasabban elvitatkoztunk.

Később megajándékozott a II. Szvit litografált példányával. Az első — eléggé gyatra

— előadását hallva úgy véltem, hogy észrevételem helyén való volt. A Szvit átdolgozott s nyomtatásban is megjelent kiadását nem ismerem. Vajon változtatott-e ezen a ponton, továbbá a vonósok — szerintem — helyenkénti aránytalan megosztásán?

Közben-közben Bartók a székelység szociális helyzetéről is el-elmélkedett.

Erdélyi utam Madéfalvától keletre a Gyimesi-szoros felé, majd onnan visszatérve Madéfalvától északra az Olt-völgyén Gyergyószentmiklósig tartott. Innen — sajnos

— családom táviratilag idő előtt — augusztus derekán —visszahívott; s mikor kocsin hajtva búcsút vettem a gyalog bejárt vidéktől, láttam, hogy másfél hónap alatt elég tekintélyes területet hálózott be faluról falura tartó népdalgyűjtő útunk.

Bartókot a Teréz körút — Aradi utca sarkán volt, s rákosfalvai lakásán is felkerestem. (Ma már — több mint 40 év múltán — nem emlékszem, hol lakott korábban vagy későbben.) Teréz körúti lakásán történt, hogy kompozíciói iránt érdeklődve elővett egy partitúrát s játszani kezdte. Különös, maróan gunyoros, groteszk muzsika kelt életre keze alól. Kérdeztem: mi ez?

— Mondjuk: potré — volt a lakonikus válasza.

Rejtély volt előttem, Bartók kire gondolt e műve megírásakor. Míg azután e kérdés is megvilágosodott, amikor „kipötyögtette” zongoráján a kánont.

Hisz’ ez meg közös zeneszerzés-professzorunk hírhedt „Gesellschafts-Kanon”-ja.

Nem tudok róla, hogy Bartók e műve nyomtatásban megjelent volna. De ha igen, ez a kánon, mely a környezetéből olyan különös kontrasztként emelkedik ki, a kompozíció kulcsa.

Idő múltán (1908-ban) felkerestem Bartókot rákospalotai otthonában. Szobájába lépve meglepett két székely faragásé új szekrény. Nyilván valamelyik erdélyi asztalosnál csináltatta. Hogy megtetszett neki hasonló szekrény, arról sohase szólt. Jellemző eset magánügyeiben való zárkózottságára. Élményeit magának tartogatta.

Ez alkalommal játszotta el az „Este a székelyeknél” című új művét. Lehet, hogy ama emlékezetes hargitai hangulat inspirálta megírására.

— Nos, hogy tetszik? — kérdezte.

— Milyen meglepő itt az az Allegretto részt hirtelen megszakító cisz-moll akkord.

Elmosolyodott, de mit se szólt rá. Mintha azt mondta volna: ez meg a te dolgod.

90