Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Féja Géza: Kossuth Lajos és a kiegyezés (Részlet Az igazi Kossuth Lajos című tanulmányból)

dotta, egyszóval: megásta a magyar önrendelkezés sírját. Magyarország annak idején az uralkodó házzal szerződött, nem pedig az osztrák örökös tartományokkal, s a birtoklás ügyében kötött egyességet, nem pedig szorosabb kapcsolat létrehozásában, — ezt a tényt maga Deák Ferenc szögezte le 1861-ben, ő jelentette ki, hogy e kapcsolat helyébe nem kíván a nemzet szorosabbat állítani. 1867-ben pedig ugyanaz a Deák Ferenc állította, hogy Magyarország és az örökös tartományok között jogi kapcsolat volt a „pragmatica sanctio” alapján. A „pragmatica sanctio” okmányát azonban — Kossuth szerint — senki sem látta, a nemzet tehát egy „falsum”, egy történelmi hazugság alapján kötött szerződést. Deák 1861-ik évi feliratában még azt hangoztatta, hogy a közös érdekeket illetőleg mint független ország időről-időre majd érintkezésbe bocsájtkozunk az örökös osztrák tartományokkal, de 1867-ben kiadtuk kezünkből a történelmi kezdeményezésnek még a legcsekélyebb lehetőségét is, a sodródás politikájának végzetes útjára léptünk. Kossuth megjövendölte, hogy ezáltal majd olyan nemzetközi viszályokba és háborúkba sodródunk, melyek „szabadságunk érdekével, a szomszéd népek iránti barátságos indulatainkkal, de a világműveltség messzeható érdekeivel is ellenkezésbe hoznak bennünket”. Dualizmusra léptünk Ausztriával, s „a dualizmus és a közös ügyek elfogadása folytán Ausztriában a magyar elem konzervatív, reactionárius és színleg liberális részének az osztrák-németek szabadságot utáló részéveli szövetkezését jelenti a többi nemzetiségek és népfajok elnyomására”. Az osztrák ház a magyar állami önállóság romjain próbált újra nagyhatalommá emelkedni, s Magyarország menthetetlenül ennek a nagyhatalmi politikának eszközévé vált, — ide vezetett a történelmi ,,falsum”-ra épített kiegyezés. A magyarok és általában a kelet-közép-európai népeknek egyetlen menekvésük a föderáció lett volna, a magyarság vezető rétegei azonban nem vállalták ennek a gondolatnak a meghirdetését, s az érette járó harcot, áldozatot és kitartást. Világos tehát, hogy ezek után a kelet-közép- európai népek kénytelenek lesznek valamelyik nagyhatalomhoz csatlakozni, ez a nagyhatalom pedig semmi esetre sem a düledező Ausztria lesz, hanem az Orosz Birodalom. Az Ausztriához béklyózott Magyarországnak félelmetes kelet-európai fronttal kell majd fölvennie a harcot, — ám Kossuthnak ezek a jövendőbe világító világpolitikai érvei hatástalanok maradtak, mert a kiegyezés vezérférfiai bezárkóztak az „osztrák- magyar glóbusba”, teljesen megelégedtek szűk látóhatárával.

Az uralkodó trónbeszédében kijelentette, hogy a birodalom egységes léte és hatalmi állása előtt minden egyéb tekintetnek háttérbe kell szorulnia. A magyar válaszfelirat pedig elismerte, hogy az egy uralkodó alatt álló országok és tartományok együttes erővel tartoznak ellenállni minden külső és belső ellenségnek. Idegen nagyhatalmi politika áldozatos részesei lettünk anélkül, hogy áldozataink nemzeti érdekeinket előmozdították Volna. A kiegyezés korának vezető rétegei visszariadtak az új nemzeti forradalom vér- és anyagi áldozataitól, holott ezekből az áldozatokból független ország és önálló nemzet nőhetett volna, de belenyugodtak abba, hogy a Habsburg-birodalom nagyhatalmi szerepéért majd súlyos és hiábavaló áldozatokat hozzon a nemzet. Az apák gyengesége komor történelmi válságok magvait hintette; „elítélte” az eljövendő nemzedékek életét.

Kossuth minden erejéből kárhoztatta a „dualizmust”, amelyben az osztrák és a magyar reakciósok bűnszövetkezését szemlélte a magyar nép és a nemzetiségek rovására, tehát a magyar demokratizálódás és a dunai terv legkonokabb ellenlábasát. Páratlan tárgyilagosságával már ekkor Csehország mellé állott, azt hangsúlyozta, hogy Cseh- országnak, a történelmi jog szempontjából, éppen annyi jussa van független és önálló nemzeti létre, mint Magyarországnak. Valahányszor alkalom került reá, ezután is határozottan és félreérthetetlenül támogatta a cseh függetlenségi törekvéseket. Kossuth állásfoglalása világosan megjelölte a magyar ellenzék feladatát: álljon a nemzeti12