Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Sümegi György: A bartóki modell és képzőművészetünk
A századfordulón ebből a gazdag motívum-kincstárból táplálkozott a szecesszió építészete, főleg Lechner Ödöné és néhány követőjéé. Ők az építészet, a gödöllőiek pedig a képző- és iparművészet megújulásának és megújíthatóságának legfontosabb terrénumát a népművészetben fedezték föl azzal az eléggé nem mélytányolható igénynyel, hogy művészetük gyökerét ebbe a hazai talajba eresszék és ne import gyökereken csenevészesedjen tovább. Lechner nagy kísérlete és a gödöllői művésztelep munkálkodása azonban nem hozott olyan átütő erejű alkotásokat, mint a népzenéből kiinduló kodályi, de különösen a bartóki életmű. A szecesszió nagyvállalkozás, Lechner- nél roppant kísérlet a nemzeti művészet megteremtésére, de végül is magasba ívelő boltozat nélkül maradt. A népművészettel, a magyar kultúra aranyágával legközelebb kifejezetten programszerűen a 30-as években kapcsolódott össze képzőművészetünk. Akkortájt, amikor létrejött az a József Attila-i életmű, amelyet jogosan emlegetnek úgy, mint a bartóki zene költészeti testvércsillagát. Képzőművészeink közük a Szentendrén dolgozó Vajda Lajos így ír a 30-as években: „Abból indulunk ki, hogy tradíció nélkül nem lehet semmit sem csinálni, s ez a magyar körülmények között csakis a magyar népművészet lehet, a többi, ami ezen kívül áll, az legnagyobbrészt értéktelen szemétlerakat [...] Ugyanazt akarjuk körülbelül, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak, azt hiszem, hogy a piktúra területén ilyen törekvések még eddig nem voltak, ha sikerül célt érnünk, akkor mi leszünk az elsők ezen a területen. Igen, nekünk az úttörők szerepét kell vállalni, és ennek azért érezzük fokozott szükségességét, mert a mai magyar művészetben mindenki visszafelé kacsint, mi is visszanézünk a múltba, de egészen más célzattal, azért, hogy még jobban megerősödjünk, s hogy a múlt értékeit megmentsük [...] és a jövő számára adjuk át. Az egész mai népművészet is már sajátos pusztulásnak indult a városi polgári »kultúra és civilizáció« áldásos hatásának következtében. Mindenfelé a falvakban tervszerűen pusztítják, irtják ki, ami régi és »elavult«, ami »a mai időknek nem felel meg«. Az emberekből kiveszett minden anyag- és formaérzék, valami sváb hermafrodita építőstílus Szent Bertalan éjszakát rendez a magyar falvakban [...] törekvéseink arra irányulnak, hogy egy sajátos közép-kelet-európai új művészetet kialakítsunk — két nagy európai kultúrcentrum (francia és orosz) behatásain keresztül”. E fogalmazás világosan mutatja a célt, amit Vajda és a hozzá társult Korniss Dezső maguk elé tűztek. Új alapokon, alig-alig kiaknázott források föltárásával és földolgozásával akartak megalapozni egy sajátosan itteni, jellegzetesen hazai fogantatásé, de középkelet-európai érvényű művészetet. Hogy a népművészeti örökségből milyen motívumokat tartottak gyűjtésre és azután műbeépítésre alkalmasnak, arról megint Vajda Lajost kell elolvasunk. „[...] van egy szomorúfűzfa motívumom, (melyet az itteni temetőben levő egyik sírkeresztről rajzoltam) [...] festettem két kis „krisztus fejet”, egyiket olajjal, másikat pasztellel, mind a kettőt egy falusi pléhkrisztusról festettem le”. A motívumgyűjtés módjáról és jellegéről, a gyűjtési helyszín Szigetmonostorra tolódásáról Korniss egyik vallomása ad eligazítást: „Ami a motívumgyűjtést illeti, elhatároztuk, hogy ceruzával, nem tónusos, hanem vonalrajzzal, a lehető legegyszerűbben próbáljuk rögzíteni észleleteinket a városról és környékéről. Egy idő múlva kibontakoztak a gyűjtött anyag — főleg parasztházak — sajátos formatörvényszerűségei [...] Embereket akkoriban nem rajzoltunk, ez későbbi téma. Előbb tisztában kellett lennünk azzal, milyen közegben is élnek ezek az emberek? így kerültek össze egy-egy rajzon — úgy lehetne nevezni, montázs-rajzon — egy speciális szentendrei ház-motívum és egy paprikafüzér, vagy egy hagyma stb. [...] A nyár végén (1935-ben) rájöttem, hogy Szentendre mégsem a legalkalmasabb kiinduló hely, a városban levő túl sok barokk forma miatt. Mert úgy gondoltam, hogy a legegyszerűbb formákból kell kiindulnunk, ezért elkezdtem a környéken kutatni [...] s besétáltam Szigetmonostorra. [...] Most már egészen 64
