Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám - Féja Géza: Kossuth Lajos és a kiegyezés (Részlet Az igazi Kossuth Lajos című tanulmányból)
FÉJA GÉZA KOSSUTH LATOS ÉS A KIEGYEZÉS* (Részlet Az igazi Kossuth Lajos című tanulmányból) Kossuth Lajos nyíltan és élesen elítélte Deák Ferencnek a kiegyezés terén játszott szerepét; kérlelhetetlensége Deák iránt teljesen érthető. Még jóval a kiegyezés előtt a baráti érzületű külhatalmak azt kívánták Kossuthtól, hogy hozza Deák beleegyezését a magyar nemzeti forradalom újjáélesztéséhez. Deáknak nagy súlya volt külföldön is, ha állást foglal Kossuth mellett, elhatározásának nem közönséges következményei lehettek volna; Deák azonban áttörhetetlen passzivitásba burkolózott. Kossuth nem tehetett másként, el kellett ítélnie Deák Ferencet, mi azonban megértjük magatartását, és fölmentést adunk neki, mert minden cselekedete emberi természetéből, legbensőbb alkatából és a honi viszonyok szomorú mérlegéből folyt; nem cselekedhetett másként. Hiába ítélte el Deákot Kossuth, a politikus; Kossuth, az ember ugyanúgy érzett, mint a késő utódok, s ezt Deák halála alkalmából írt mélyen lírai cikke is bizonyítja. Talán egyetlen esemény sem adott alkalmat Kossuth lírájának olyan mérvű feltörésére, mint legeredményesebb ellenfelének, Deák Ferencnek a halála. Deák az 1861-es országgyűlésen még a legnagyobb eréllyel védte a 48-as törvényeket, s inkább csak formai természetű engedményekre volt hajlandó. 1867-ben hajlékonyabb lett, erre azonban az egykorú magyar társadalom mérlege kényszerítette. Deák sohasem volt forradalmár, a forradalom gondolatát eleve elutasította, a középréteggel tartott, politikai terveit teljesen a középrétegre építette. 1861-től 1867-ig elegendő ideje volt véglegesen meggyőződnie arról, hogy ezzel a középréteggel különb eredményeket nem csikarhat ki. Ám Deák a maga kiegyezési tervét távolról sem kényszerítette a nemzetre, még csak nem is agitált érdekében, hanem egyszerűen elébe terjesztette azzal a meggondolással, hogyha elegendő erő rejlik vezető társadalmunkban, akkor úgysem fogadja el, s ha így történik, akkor Deák továbbra is vállalta volna a néma ellenállás szerepét. Ha azonban vezető rétegeink nem képesek további helytállásra, úgy nagy győzelemnek tekinthetjük a 67-es „vívmányokat” is. így gondolkodott Deák, akinek passzív egyénisége abban különbözött Kossuthétól, hogy nem voltak virtuális eszményei, nem égett lelkében a negyvennyolcas „láva”, hanem mindig és ridegen a tényleges erőviszonyok szerint gondolkodott s ítélt. A kiegyezés Deák részvétele nélkül is megtörtént volna, de sokkal kedvezőtlenebb feltételek árán, a 67-es korszak végzetes politikájáért tehát legkevésbé Deák Ferenc pompás magyar egyénisége a felelős. Deák felelősségét az is nagy mértékben csökkenti, hogy a „67-es alapot” nem ő dolgozta ki, hanem a konzervatív főnemesek, Apponyi György és társai. Ha Deák továbbra is ellenáll, az a veszedelem fenyegette volna a nemzetet, hogy a politikai vezető szerep ismét teljesen a legreakciósabb főnemesek kezébe kerül. Kossuth Lajos közvetlenül a kiegyezés után nyílt levelet intézett Deák Ferenchez. Főként azt hányta Deák szemére, hogy 1861 óta mennyit engedett a negyvennyolcból. (Ez a mondás különben a kiegyezés óta szállóigévé lett, nyilvánvaló példájául annak, hogy a közvélemény a kiegyezést a 48-as vívmányok tudatos föladásának tekintette.) 1861-ben éppen Deák mondotta, hogy a jogot, melyet erőszak vesz el, vissza lehet szerezni, csak az van veszve, amiről a nemzet maga mond le, most pedig az ő útmutatása értelmében vállalta a nemzet az önkéntes lemondást. Kossuth második lényeges * Az írás közreadásával a nyolcvan éve született Fája Gézára emlékezünk. 10
