Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Pethő Bertalan: Bartók szellemi sorsa
PETHŐ BERTALAN BARTÓK SZELLEMI SORSA „Aki szebbet teremt, elsőség is azé .. A lángelmék történelmi igazsága az a fényük, ami az utódok útját megvilágítja. Életük felizzása, ami gyakran annyira vakító, hogy elfedi a géniusz tűzcsiholó munkáját, gyötrelmét és boldogulását, könnyen vonzza és bűvöli a tekintetet. Ha viszont az utódok e bűvölet rabjává válnak, akkor ünnepléssé enyhül a kihívás, tömjénezéssé kor- csosul a megértés, az útkereső felelősség pedig elpang és tespedésnek adja át helyét. Úgy tűnik, hogy Bartók esetében a bűvölet korszakát éljük. Miután a közvélemény elzárkózásának a jegét megolvasztotta lelkes híveinek vitázó tüze, a langyos elismerés, vagy a meleg odaadás mindenkinek biztosítja azt a jó közérzetet, amit a kötelességszerű sütkérezés nyújt: Bartók a mienk, és csodálatos ez az örökség. Az előttünk álló úttal így éppoly keveset törődnek, mint Bartók küzdelmeivel. Ez a kétféle hanyagság éppolyan szoros kapcsolatban van egymással, mint ahogyan a hanyagság megszüntetésének kísérlete is kettős: Bartók szellemi sorsképének megrajzolása a történelmi aktualitás tükrében kísérelhető meg, vagyis utunkra is kell tekintenünk akkor, ha a ráaggatott jelszavakat félretolva az ő valóságába, fénye kibocsátásának forrásához akarunk eljutni. ESZMÉNYEK HITEHAGYÁSA Szellemi arculatának kialakulása idején, ifjú zeneakadémista korában olyan eszményeket tehetett magáévá Bartók, amiket környezete készen kínált és aminek gyökerei eszméletének kezdetéig nyúltak vissza. Huszonkét éves korában a letűnt század romantikus hevületével ismeri fel ezeket az eszményeket, örök hűséget fogadva nekik: „Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát”. A hősök életét érzi magáénak. Küldetéses akarattal fordul a magyar szabadság bajnokaihoz, Kossuth Lajoshoz, az aradi tizenhármakhoz, hogy emléküket zenébe foglalva buzdítson a szebb jövő munkálására és kiharcolására. Lelkesedése hétköznapjaiban sem lanyhul. Zongoravirtuóz képességeivel egyaránt hódítja a hangversenytermek és a szalonok közönségét, a magyar nyelv művelésére inti családja tagjait, „fontos nemzeti akció” számára a hazai népdalok terjesztése, felháborodik a magyar hadsereg magyarnyelvűségét akadályozó császári huzavona miatt és tüntetőleg viseli sujtásos magyar ruháját. Lendülete azonban hamar megtörik. Kinyilatkoztatásként ható varázsélmények és gyógyíthatatlan sebet ütő csalódások szövődnek egymással, felemésztve az eszményeket, nevelve a keserűséget és soha nem sejtett, szédítő távlatokat nyitva. Nemzeti öntudatra eszmélése becsvágyát sarkallja, a megvalósításban azonban nem talál társakat. A magyar intelligencia, aminek közreműködésére számítana, félurakból álló züllött társaságnak bizonyul, alkalmatlannak az elmélyedő munkára, képtelennek a befogadásra és érdemtelennek a segítségre. Bartóknak sikerül ugyan túljutni rajtuk, de eredeti nemzeti törekvéseinek folytatására már nem nyer alapot. Liszt Ferenc álmát 3
