Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - KRÓNIKA - Hankóczi Gyula: Kiskunsági tekerőlantok
Pusztán a nevek felsorolása alapján szembetűnő, sok a hasonló, azaz rokonok zenéltek együtt. Legjobban látszik ez a Deák testvérek példáján, akik az általános tekerő-klarinét kettős formát bővítették négytagúra anélkül, hogy érdemileg változtattak volna rajta. Apa és fia, a két Rádi Imre dudával és tekerővei; apa és leánya a móricgáti kettős — ezekben az esetekben egy régibb hangszerrel alkot párt a tekerő. Apa és fiai a Fonalasok — itt a tekerő számít archaikusabbnak. Valószínűleg apa és fia a két kunszállási Juhász István és bizonyára rokonságot gyaníthatunk Helvécia környéke Szabói között is Az apa—fiú, testvér—testvér, általában rokon—rokon tagságú együttesek, a gazdasági célszerűség mellett kétségtelenül praktikusak voltak a zenei tudás szempontjából is: zenei tapasztalatok felhalmozódhattak és átadódhattak egy családon belül, még ha tudattalanul is. Ugyanolyan fokozatos beleneve- lődés történhetett a fiatalabb részéről a zenei életbe, a zenélés folyamatába, mint bármely más munka- műveletbe. 8. A tekerőlant a Kiskunság vizsgált területén a századfordulótól egyértelműen kimutatható. Ebből a tényből, valamint a hangszer játékosainak meglehetősen nagy számából következtethetünk arra, hogy valószínűleg már a múlt század utolsó évtizedeiben is népszerű lehetett. Erre egyes pontokról szórványos adataink is vannak. Napjaink felé közeledve körülbelül az 50-es évek második feléig használták, egyes helyeken talán az évtized végéig is. Abban a több mint ötvenéves időszakban, ami néprajzi módszerekkel tanulmányozható, nem játszott azonos szerepet, jelentősége fokozatosan csökkent. A századforduló körüli években még az évszázados hagyományokra visszatekintő duda mellett játszott. A két instrumentum együttesét mindig duda-tekerő kettősként emlegeti a népnyelv, s a nevek sorrendje bizonnyal időbeliséget jelöl. A tekerő valószínűleg a duda mellett kezdett népszerűvé válni, majd annak zenei életből való kiszorulása után fokozatosan alakult ki önálló szerepe, amelyben azonban nagyrészt megőrizte a duda funkcióit is. Századunk első két évtizedében alkalmi, magányos muzsikaként is feltűnik, mert még nem találta meg helyét a többi népi hangszer között, vagy mert kényszerből egyedül szól. Azok a zenei ízlésben bekövetkező változások azonban, amelyek a dudát kiszorították a kedvelt hangszerek sorából, hamarosan a hasonló hangzású tekerőt is elavulttá tették. Az újabb hangszer, a klarinét mellett ugyan több helyen az 50-es évekig megőrizte pozícióját, a 20-as évektől sorra alakuló vonós- és fúvós-, cigány- és magyar bandák azonban egyre inkább a tanyavilágba szorították. (A tekerő-klarinét terminus szigorú belső sorrendisége, valószínűleg szintén időbeliséget jelöl.) A teret vesztett tekerő feladatkörében más elemek váltak dominálóvá, mint addig. Nem lakodalmakban játszik, fel kérés alapján, hanem disznótorokban, névnapon, hívatlanul. Ez a folyamat a vonós- és fúvós zenekarok megalakulásával párhuzamosan kezdődött legkésőbb a 30-as években, s a tekerő teljes eltűnéséig tartott. Néhol a hangszer már korábban kéregetők kezébe került, ezek azonban még egyedi esetek, s nem annyira a hangszer, inkább játékosa züllött le, süllyedt a társadalmi ranglétrán. A zenei ízlésnek a hangszerek használatában tükröződő változása egyes zenész családokon belül is jól látható. A múltszázadvégi indíttatású Rádiak még duda-tekerön, a századforduló körüli Deák testvérek tekerő-klarinéton, a 30-as években muzsikáló Fonalasok pedig tekerő-klarinét— kontra-(hegedü) összeállításban játszottak. Milyen gazdasági átalakulás mozgatta ezt a zenei életben való változást, részleteiben nem tudni, de bizonyára a homok megkötése, a gyümölcstermesztés térhódítása, az addigi állattenyésztő gazdálkodási rend megváltozása, megszűnése váltotta ki. A zenészek jelentősége általában túlnőtt saját falujuk határain, mert szinte mindegyikük gyakran játszott a szomszédos, néha távolabbi településeken is. Legjellegzetesebb e szempontból Matkó, ahonnan a helyi tekerősök, klarinétosok minden irányba kirajzottak; tudunk matkói tekerős lakiteleki muzsikálásáról is. Kunszállásról szintén gyakran mentek zenélni a szomszédos településekre. Érdekes lenne felderíteni, hogy a rokoni, ismerősi kapcsolatok mellett mik voltak azok a tényezők, amelyek meghatározták egy-egy falu muzsikásainak, vagy egyes zenészeknek a zenélési körzetét. A vándorzenész életre találunk példát a móricgáti duda-tekerő kettős esetében. E család 1910—12 körül Móricgát—Bugac térségében, a 30-as években Rúzsa környékén a szegedi tanyavilágban, az 50-es években pedig Csólyospálos határában tűnik föl. Mind a más falvakba való eljárás, mind az állandó vándorlás lehetőséget nyújtott arra, hogy a szomszédos települések, területek kontaktusban legyenek, hassanak egymásra. A távolabbi vidékekkel való kapcsolatok kérdésénél pedig ismét utalnunk kell rá, több jel mutat arra, hogy a tekerőkészítő Szentes hatása idáig is elért. II. E munkánkban a hangszer elterjedtségét több olyan településben jelöltük meg, amelyeket a kutatás eddig nem ismert; törekedtünk arra, hogy e szomszédos falvak, valamint a távolabbi vidékek kapcsolatait érzékeltessük. A tekerő általános megnevezésében ugyanazokat a terminológiákat használják itt is, mint használati területének Tisza menti részén, talán a zeller név jellegzetesebb. Az egykori WjSTT HFCyty >. " 4'.'* 95
