Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Kálnoky László: Egy elfelejtett arc (vers)
KÁLNOKY LÁSZLÓ EGY ELFELEJTETT ARC Szeretem s ezért megölöm, hogy jön ahhoz, hogy én szeressem? JÓZSEF ATTILA Mintha tegnap történt volna, pedig huszonegynéhány éve is elmúlt, hogy felháborodva jártam a várost, lázongva meg nem érdemelt szenvedéseim ellen. Tenyerembe vájt körmeim nyomán kiserkedt a vér. Mindegy volt, szilvapálinkát iszom-e a kocsmapultnál vagy esővizet kalapom karimájából. Éveket adtam volna életemből, ha bizonyos szobafalak megszólalnak, és elmesélik, aminek tanúi voltak. De a sajnálatosan belém nevelt lovagiasság úgysem engedte volna meg, hogy a gyűlölve szeretett nő után nyomozzak. Mivel azonban ellenállhatatlan erővel rögződött belém a hit, hogy jogom van tudni az igazat, lehetetlen volt tétlenül maradnom, tehát pótcselekvéssel csaptam be az ösztökélő, szégyenletes ösztönt. Olyan városrészek felé vitt az utam, ahol ő járni sosem szokott, és valahol a külső Ferencvárosban vagy a káposztásmegyeri vízművek közelében, zsebemben rejtegetve a képzeletbeli tőrt vagy vitriolos üveget, hosszú gyaloglás és még hosszabb várakozás után, hirtelen benyitottam egy talponállóba vagy bodegába, mintha rajtaütni készülnék valakin vagy valakiken, pedig odabent csak az előre várható látvány fogadott, borostás férfiarcok és rosszul elmosott söröspoharak. Rekedten kértem egy deci rumot, és holtfáradtan lerogytam valami borfoltos asztal mellé. Néha odatelepedett egy-egy hanyagul öltözött, loncsos hajú, külvárosi tündér, megitta a maradék rumot, s belém karolt, mint valami kedves nőrokon. Fölálltunk és kimentünk, s a második utcasaroknál ő is magamra hagyott, látva, reménytelen eset vagyok. Azután villamosra szálltam. „Ha meghalnék, nem kínlódnék tovább, de akkor sem, ha holnapra ő halna meg!” Hiába próbáltam elhessegetni ostobán cspongó, szárnyas rovarszerű gondolataimat. Milyen furcsa, hogy mindez rég a múlté! Elfelejtettem azt az arcot, mint a részeg a villanyoszlopot, mit önkívületében átölelt, mint a gyógyultan elbocsátott elmebeteg a kórházkerti almafát, melynek gyümölcseit , női keblekként tapogatta, és csodálkozott, hogy egyetlen törzsön kettőnél sokkal több van belőlük ... 3
