Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - BOLGÁR KÖLTŐK VERSEI - Evtim Evtimov: Két dal; Konsztantin Pavlov: Capriccio Goyának; Andrej Germanov: Tempil passzati; Petar Alipiev: Eső; Dimó Boljarov; Ivan Radoev: A tékozló fiú; Szlavcso Csernisev: Odüsszeusz Apollóniában (Utassy József fordításai)
Közülünk a legbecsületesebbek elestek. A legtisztábbak lezuhantak, mint a madarak a horizontról. És mi másutt kerestük az okokat — még egy erős és gyengéd emberi szív sem volt elég erős ahhoz, hogy léket vágjon. Utunkat szétrobbant emberi szívek jelezték. És kivirult a pipacs. Pipacsok az országút mellett. PETAR ALIPIEV ESŐ Végigmossa a váratlan eső az arcod, lelkem a lelkedbe tekint, és fogva tartod, mert ez a két balgának balga lélek kéz a kézben remegnek, amíg cseperészget, majd azután nagyon messzire szállnak, honnét vissza többé sosem találnak, mert elvették a világtól, amit elvettek, s a rég elvett nem ad se vigaszt, se kegyelmet. . . DIMÓ BOLJAROV •k * * Ha meghalok, az életről fogok álmodni. Hideg, álmodom majd, megdermedt utcák, csupasz ágak a szélben. Alkalmi útitársak arcai bolyongnak köröttem, hangtalanul járnak a trolibuszok . .. S ahogy álom közben megesik, hirtelen betoppansz te is. Amikor rád nézek, két egyforma virág nyílik ki szememben. Átölellek majd, hogy két madár csapdosson mellemen; és ahogy álom közben megesik, végül kimondod azt a két várva várt szót is. Megriadva, hogy ez megint csak álom, arra ösztökéllek, hogy ismételd meg, és ahogy álom közben megesik, megadóan megismétled, hogy szeretsz, * hogy szeretsz, hogy szeretsz engem ... Az álmom pedig soha nem ér véget. 44
