Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Henkey Gyula: Az embertan és a magyar őstörténet
HENKEY GYULA AZ EMBERTAN ÉS A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET 1953 és 1958 között a magyar történeti embertan igen jelentős mértékben járult hozzá a magyar nép eredetének megismeréséhez. Elsősorban Lipták Pál 1953, 1955 és 1958. évi, valamint Nemeskéri János és Gáspárdy Géza 1954. évi összefoglaló munkái azok, amelyek embertani szempontból döntő mértékben módosították az 1945 előtti tanulmányok következtetéseit. Ez az eredmény azonban a magyar régészet új koncepciójának volt az eredménye. Ugyanis a régészek abban az időben a honfoglaláskori sírok közül csak azokat fogadták el hitelesen honfoglaló magyarnak, melyek mellékletei vitathatatlanul bizonyították az eltemetett honfoglaló magyar voltát. A fent említett történeti embertani munkák közül elsősorban Lipták Pál 1958. évi összefoglalójából indulok ki, mert ez dolgozta fel a legnagyobb számú honfoglaló magyar anyagot; 55 Duna—Tisza közi és 41 egyéb vidéki honfoglaló magyar koponya vizsgálatára épül fel. Lássuk tehát, embertani típusok szempontjából miként oszlik meg az 1958-ig vizsgált 96 hiteles honfoglaló magyar koponya. A honfoglaló magyarság török rétegével kapcsolatba hozható turanid, pamíri és elő-ázsiai típusok kb. 46%-ot tesznek ki. Ebből 24% esik a turanid típusra, 24% pedig az összevont pamíri, elő-ázsiai, dinári, alpi és brachy cephalizált (rövidfejűvé vált) csoportra, de a tanulmány szövegéből kitűnik, hogy az utóbbiak túlnyomó többségét a pamíri típus teszi ki és ezen kívül még az elő-ázsiai típus gyakorisága említésre méltó. Ezzel szemben a finn-ugor réteggel kapcsolatba hozható uráli (europo-szibirid, 12,5%), a kelet-balti (4,2%) együtt 16,7%-ot tesznek ki, a lapponoid pedig nincs említve. Ennek megfelelően tehát közel háromszor annyi a török, mint a finn-ugor rétegre jellemző típusok aránya. Lipták Pál 16,7%-ban mutatja ki a magas termetű, hosszú fejű, keskeny arcú, európai jellegegyüttest, melynek jelentős része magas termetű keleti mediterrán, de mert keleti mediterránok a türkmének, azerbajdzsánok, baskírok, kazáni tatárok és csuvasok, másrészt a mordvinok és karjalaiak között is nagy számban mutathatók ki, a keleti mediterránokat sem a török, sem a finn-ugor réteghez nem lehet sorolni, annak ellenére, hogy ez a jellegegyüttes a török népeknél lényegesen elterjedtebb. A honfoglaló magyarok vezető rétegére még valószínűleg lényegesen nagyobb arányban volt jellemző a török elemek túlsúlya, mert Nemeskéri János és Gáspárdy Géza az üllői honfoglaló magyar temetőben, ahová Árpád rokona, Üllő temetkezett nagycsaládjával a turanid (41,13%), a pamíri (21,43%) és az elő-ázsiai (7,14%) együtt 69,71 %-ot tesznek ki, míg az uráli (4,29%) és a lapponoid (2,86%) együtt 7,15%-al szerepelnek, a keletbalti típus pedig nem volt kimutatható. A történészek és a török nyelvészek következtetései teljes összhangban vannak a történeti embertan eredményeivel. A magyarság onogurnak, ogurnak, türknek jelzett törzsszövetségek keretében élt, életformája és kultúrája is a szteppei török, lovas állattenyésztő népekhez hasonló. Korábban elsősorban Németh Gyula művei alapján ismerhettünk meg sok adatot a magyarság nagyobbrészt török jellegére nézve. Általában elfogadottá vált az a nézet, hogy a nyolc honfoglaló törzs közül hat, a Kürt- Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi és a kabarok törzse török, a Nyék és a Megyer pedig finn-ugor eredetű. Újabban Györffy György és Kristó Gyula tanulmányai alapján mind világosabbá válik a magyarság török elemeinek túlsúlya. Györffy György eredményei már csak azért is igen fontosak, mert ő az 1918 előtti Magyarország minden 90
