Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Grandpierre K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében
1. Őshonfoglalás: az emléktelen ősidőkben. 2. Első honvisszafoglalás: Nimród életében, kevéssel a vízözön után. 3. Második honvisszafoglalás: i. u. 373-ban. 4. Harmadik honvisszafoglalás: 896-ban. Az első honfoglalás megtörténtére az ősgesztának abból az adatából következtethetünk, hogy a még Nimród életében ideérkező hunok már „velük azonos nyelven beszélő népet” találtak itt. De közvetett bizonyítékot szolgáltat már maga az első monda csodálatos vadjának küldetése is, mert mi másért rendelnék el a természetfölötti hatalmak, hogy az őstestvérpár és népe költözzék vissza Pannóniába, ha nem éppen azért, mivel „velük azonos nyelven beszélő” nép él ott: valójában tehát a hazájukba való visszatérést rendelik el az égiek. Az őshonfoglalás időpontjára az ősgeszta nem nyújt semmilyen támpontot. A Nimród fia Hunor személyes vezetésével történő első vissza költözés vagy honvisz- szafoglalás mondái tényeit fentebb már érintettük. Az esemény időpontja csak hozzávetőlegesen jelölhető meg (i. e. 12000—8000). A második honvisszafoglalás évezredekkel később, i. u. 373 táján történik Kattar (Kádár) fővezér irányításával. Kattar hunjai ugyanúgy itt találják a „velük egyazon nyelven beszélő” üngürüszöket. A harmadik honvisszafoglalás Árpád szerdár (vezér) és hét kapudán (kapitány) vezérletével zajlik le. Történelmi tények tanúsítják, hogy Árpád honvisszafoglalói hazánkban „velük azonos nyelven beszélő” hun, avar, székely, szarmata, besenyő stb. népeket találnak, valamint az avar birodalom szétverése után beköltözött bolgár— szláv (blak) néptöredékeket, kik bizánci—bolgár hatalmi szervezetek irányítása alatt állnak. ATárih-i Üngürüsz e tényei alapján rendkívül érdekes megállapításokat tehetünk: a) A legutóbbi időkben — László Gyula tudományosan megalapozott elmélete előtt — a betelepülések száma mindössze egyre sorvadt. b) Pár évszázaddal előbb, középkori krónikásaink két betelepülésről szóltak. c) A krónikáinkat évszázadokkal megelőző ősgeszta már négy betelepülésről tud. Egy leszálló ívű görbe alakul ki tehát a szemünk előtt, s ez a tendencia — mivel, legalábbis eredőiben, ösztönszerű — természetesnek vagy éppen szükségszerűnek fogható fel. A sorvadás — a betelepülések számának csökkenése a köztudatban — oka kézenfekvő s mondhatnánk dramaturgiai: a cselekményismétlődésektől való irtózás, illetve a cselekményismétlődések kerülése; elemi fokon minden dramaturgia ezen alapszik (s ki tagadná, hogy a mondaképződésben, történetírásban is működnek dramaturgiai erők?) Az ismétlődő cselekmények előbb-utóbb óhatatlanul eggyéolvadnak a kollektív emlékezésben. Következésképpen, ha még egy lépcsővel visszább mennénk az időben, ha előkerülne egy, az ősgesztát megelőző ősgeszta, abban több betelepülés szerepelne. Feltevésünk helyességét maga a Tárih-i Üngürüsz is igazolja: miként ez iménti összefoglalásunkból megállapítható, az ősgeszta meglehetősen hiányos képet ad a visszaköl- tözésekről; hiányzik például az 568. évi és a 670. évi avar visszatelepülés is. Fentieken kívül még más hiányok is felfedezhetők. Mielőtt azonban tovább szélesítenünk a visszatelepülések körét, talán helyénvaló megjegyeznünk, hogy az érintett népek rokonságának fokát az ősgesztánál lazábban fogjuk fel. Az ősgeszta hangsúlyozottan azonosnak veszi a Kárpát-medencei őslakosságot Nimród fiának, Hunornak népével, ez utóbbit pedig az üngürüszökkel, azaz hungarusokkal, magyarokkal, mi magunk azonban a rokonság fogalmát a lehetőségig kitágítva, a jelenségek logikai struk88
