Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Lükő Gábor: A Medvecsillag mítosza (a szerző illusztrációival)
Egy testvérpár élt két szomszédos kunyhóban: Mószfi és Mósznő. Közel s távolban nincs más ember. A fiú titokban asszonyt farag magának fából. A faasszony már félig megelevenedett, amikor Mósznő, a bátyja távollétében meglesi és megöli, azután maga ül annak helyébe. A bátyja csak későn vesz tudomást a történtekről, amikor már gyermekük született. Ekkor megöli húgát, és kimondja az exogámia törvényét: Ezentúl testvérek ne házasodjanak össze. — A megölt Mósznő véréből virág sarjad. A virágot egy nősténymedve legeli le és teherbe esik tőle, majd új életre szüli Mósznőt, és föl is neveli. — Mikor a vadászok fölfedezik a medve barlangját, az csak arra kéri emberleányát, hogy ha őt megölték, ne egyen a húsából, körmeit pedig tegye félre, hogy föl tudjon mászni velük az égbe. Azt is megmondja neki, hogy ha látni szeretné az anyját, nézzen föl az égre, ott meglátja bocsaival együtt a Medvecsillagban. Ez a mítosz már valóban az őskori társadalomban és az őskori ember képzeletvilágában gyökerezik. Valószínű, hogy az ógörög mítoszok eredeti témája hasonló volt nyelvrokonainkéhoz. Az üldözött és medvévé változott szeretőben könnyű fölismerni a megölt és medve által újjászült Mósznőt, a medvedajkában pedig magát a medveanyát. A különbségeket kellőképpen indokolja a görög társadalom átalakulása (patriarchális rend: férfi főisten) és az olimposzi istenek költői világának kialakulása (hatalmi villongások és szerelmi kalandok). Az obiugorok azonban nem a Göncöl csillagképet nevezik „Medvé”-nek, hanem a Fiascsillagot (Pleiades). Ez utóbbit különböző más neveken is emlegetik, de e nevek mitikus vonatkozásai szintén a medvére utalnak. Egy vogul mítosz szerint a búbosvöcsök költi ki tojásából a medvét. Ez indokolhatja a csillagkép „Kercerécefészek” nevét. Másik nevét, „Mósznő háza”, a fent bemutatott mítosz indokolhatja. A Göncöl csillagképet az obiugorok „Jávorszarvas"-nak nevezik. Ez a névadás is igen réginek tekinthető. A csillagkép keletkezését egy őskori jellegű mitikus ének mondja el, melyet több változatban följegyeztek már az obiugor nyelvterület különböző pontjain. Az ének szövegének távolabbi variánsait a karjalai finnek is ismerik, töredékeit pedig a magyar néphagyomány is megőrizte korunkig. Ezeket senki sem ismerte fel eddig. Én egy terjedelmesebb tanulmányban dolgoztam fel 1964-ben. Őskori sziklarajzok is megörökítették ezt a témát az Uraiban és Karjaiéban. Az uráli sziklarajz értelmezését a vogul mítosz alapján 1962-ben publikáltam az Ethnographi- ában. A karjalai emlékekre csak később bukkantam rá (lásd Szavvatejev, Ju. A.: Zalav- ruga I. Petroglifü. Leningrad 1970. 25, 35, és 37. kép). A Szarvascsillag nevét és mítoszának távolabbi variánsait a tunguzok, jakutok és mandzsuk is ismerik, azért kétségtelen, hogy ezek már több ezer év óta otthonosak Észak-Euráziában. Mégis föltehető, hogy egy korábbi időszakban itt is medvét láttak a Göncölben, akárcsak a görögök. Az észak-amerikai indiánok ugyanis szintén medvének nevezik ezt a csillagképet, s nevét bizonyára Kelet-Ázsiából vitték magukkal átköltözésük idején. A Göncöl-csillagkép szibériai és észak-amerikai neveit és mítoszait Unó Harva gyűjtötte össze és ismertette angol (1927), német (1938), és francia nyelven is publikált (1959) nagy művében, az északi népek mitológiájában. (Én a német nyelvű kiadványt használtam: Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. — Porvoo-Helsinki. 190. I.) Az észak-szibériai népek — ugor rokonaink kivételével — mind úgy tudták, hogy az égi Szarvasünő (a Göncöl) elrabolja a napot, azért van náluk félesztendeig tartó éjszaka. Mikor egy mitikus vadász, akit sokszor medvének neveznek, megöli az ünőt, megkezdődik a féléves nappal. Ez akkor érvéget, mikor az ünő borja megnő s az megint elrabolja a napot. — A napot elrabló szarvas és a szarvast üldöző medve mítoszát az észak-amerikai indiánok is ismerik (lásd Krickeberg, W.: Indianermärchen ausNordame29
