Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - SZEMLE - Füzi László: Ezerszínű Magyarország

irodalomhoz kötődik, hanem a szaktudományokhoz, a táj és a társadalom múltjának, jelenének kutatóihoz, a magyar közgondolkodás irányításában e téren is az irodalom tette a legtöbbet. Idézhetek az állandóan jelenlevő kísérletek mellett a programmal fellépő vállalkozások: századunkban a polgári radikálisoktól a népi írók harmincas évekbeli vállalkozásán át napjaink ismert sorozatáig terjed a sor. De ehhez a gazdag örökséghez viszonyítva is jellegzetesnek, értékesnek ígérkezik a Móra Könyvkiadó Ezerszínű Magyarország című sorozata. Az említett sorozatok hatásukban is kiemelkedőek: a népi írók művein nemzedékek nőttek fel és táplálkoznak ma is, A mostani „Magyarország felfedezése” című sorozatnak is fontos szerepe van a valóságunkról alkotott kép formálásában. Az „Ezerszínű Magyarország” céljaiban kapcsolódik, de el is különül az említett példáktól. Jelentőségét az a tény adja meg, hogy Magyar- országról, a tájról, a vidék múltjáról, értékeiről fiataloknak eddig még nem készült teljességre törő sorozat.

A sorozatból eddig három könyv jelent meg: Tüskés Tibor: Zalamente, Somogyország; Ágh István: Üres bölcsőnk járása és Lázár István: S középen ott a Velencei-tó ... című munkája. Mindhárom szerző a választott tájegység avatott ismerője. Tüskés Tibor otthon van Zalában, Somogybán, s ugyanígy Ágh István is: felnevelő bölcsőjét keresi-kutatja az Iszkázt magába- fogó tájban. Neki a Világ Közepe a falu határa, ahonnét Nyugat-Magyarországot s a Somlót szemléli. Más Lázár István viszonyulása: ő Magyar- ország közepét keresi, s nemcsak „földtani” szempontból. Neki Mongóliába kellett elmennie, hogy kíváncsivá váljon a szülőföldjétől, Bodrogköztől olyannyira különböző tájra.

A feldolgozás módja is különbözővé teszi a köteteket. Tüskés visszatér szülőföldjére, gyermekkori emlékeket idéz, de érdeklődése, tájékozódása a vidéket alaposan ismerő emberé. Pontosan, a földrajzi, történelmi, néprajzi tagolódást követve vezeti ismertetőjét. Ágh a gyermekkor teljes világát idézi. Emlékezete az íróéköltőé. Azt a széteső, letűnő világot keresi, mely költői eszmélését is meghatározta. Lázár István a Velencei-tó környékének történeti kronológiáját követi, s az így kínálkozó rendet teszi kötete vezetőjévé.

Tüskés Tibor számára Zala, Somogy — miképpen írja — „múlt és jelen megközelítésében . . . plasztikus, tapintható, szoborszerűen körüljárható.” Az apró fejezetekből összeálló könyv erre a körüljárásra több irányból tesz kísérletet. Göcsejt Plánder Ferenc, az első göcseji néprajztudós könyveinek segítségével tárja elénk. Tüskés érti a múltat, ahogy érti a Plánder gyűjtötte nyelvjárási szavakat is. A népélet, az archaikus imádságok az irodalomhoz vezetik (Major-Zala Lajos versét idézi), aztán a „zalai” történelemmel foglalkozik. Könyvének legerősebb vonulata a néprajzi. Tüskés nemcsak leír, de szemléletet alakít.

Idézi a népművészet divattá válásával kapcsolatos vitákat. Ő sem kívánja vissza „a faeke, a döngölt padlójú, apró ablakú parasztszoba, a fokla, a rokka, a szövőszék, a sulykoló korszakát.” De példaadónak tekinti a népművészetet. Példának „az esztétikumnak és a használati jellegnek, a művészi szépnek és a célszerűségnek, az ünnepnek és a hétköznapi életnek újbóli összekapcsolására.” S látja azt is, miképpen segíthet a népművészeti alkotás a letűnt világ, a hajdani élet megismerésében . . . Ismerteti a zalai múlt emlékeit, Zala egymással összefüggő románkori falusi templomait. Tüskés mindig a tájhoz kapcsolja a történelmet, irodalmat. Az irodalmi, történelmi emlékek nyomában jár, így jut el Csurgóra, Niklára, a földrajzi nevek vizsgálata pedig a táj honfoglaláskori történelméhez vezeti.

Tüskés Tibor a népművészet kapcsán szól a letűnő paraszti életformáról, Ágh Istvánt az emlékezete segíti. Tüskés tájegységről tájegységre halad írásában, Ágh mindig Iszkázról indul el, s Isz- kázra tér vissza. Nem a falujával ismertet meg, hanem emlékezetével. A falu történetét a paraszti életforma leírásával folytatja, a megélt múlttal. De nem önkényes visszafordulás ez, hanem a lírai szociográfia eredményeinek gazdagítása. A Bakony-vidék paraszti létformájának, sajátosságának megmutatása. Az évszakok munkáinak, az étkezésnek a leírása szakszerűen hiteles. Ágh István mégsem adatokat keres, nem adatközlőkkel beszélget, hanem emlékezik. Hiszen ő is azt a sorsot élte, amit az adatközlők élnek. Mikor Iszkázról kilép, akkor is önmagáról beszél. Első városa Pápa, mint Tamásinak Székelyudvarhely Farkaslaka mellett. Aztán tágul a kör, Ajka következik, nővére albérlete, majd Tapolca, közben pedig Kemeneshát és Berzsenyi Dániel . . . Tapolca Batsányi Jánost idézi, a Balaton pedig Kisfaludy Sándort, Egry Józsefet, Keresztúry Dezsőt, Fodor Andrást és Nagy Lászlót. S a költőtestvérrel Iszkázra tér vissza. Teljes világ ez akkor is, ha az emlékek helyére az irodalmi élmények kerülnek. Ágh István könyve méltó társa az immár irodalmi hagyományokban gyökeredző, a közösség sorsát ábrázoló, de írói önértelmezést is adó műveknek.

Lázár István könyve alapvetően különbözik Ágh Istvánétól. De Lázár is hű marad önmagához. Könyvére is az a jellemző, ami más írásaira: sokoldalú tájékozódása. Lázár itt is, ahogy publicisztikájában, látásmódja elfogadtatásáért harcol. Ezért sürgeti a vértesszőllősi ásatások folytatását, s ezért küzd a késő román stílusú zsámbéki templom védelméért. Illyés Gyula után jár a pusztán, s ő azt is leírhatja, amit Illyés nem: az író szavára való figyelést a cselédlakások felszámolásában. Lázár szereti a tájban élő, munkálkodó embereket. Skoflek Istvánt és Radetzky Jenőt — a táj határain kívül alig ismert tanárokat—isezértmu- tatja be. Ritka pálya az övék: Skoflek Vértes László munkatársaként — Vértesről is kitűnő portrét olvashatunk — tevékenykedett a vértes93