Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - KRÓNIKA - H. D.: A Cumania ötödik és hatodik kötetéről
A CUMANIA ÖTÖDIK ÉS HATODIK KÖTETÉRŐL Bács-Kiskun megye múzeumi évkönyveinek kötetei immár számottevő sorozatot adnak ki együtt; hat-hét év óta sokasodnak a szűkebb hazával kapcsolatos tudományos közlemények, úgy a kutatók, mint a tájékozódni kívánó művelt olvasók örömére. A Cumania több mint egy éve megjelent ötödik kötete egyértelműen néprajzi jellegűnek tekinthető. Jelentős teret kaptak benne a vízi élettel, a halászattól foglalkozó írások. (Szilágyi Miklós: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméleti és módszertani problémái; Sólymos Ede—S. Göldner Márta: A kalocsai érsekuradalom halászati szerződései 1725—1916). Lényegileg e témakörhöz tartozik Bárth Jánosnak a dunai átkelésről és a révjog bérbeadásáról írott történeti-néprajzi tanulmánya is. Fejtegetéseit azzal kezdi, hogy a korábbi századokban a Duna nem volt oly mértékben néprajzi választóvonal, mint manapság, a korszerű utazási lehetőségek közepette és ellenére; élénk kapcsolatok éltek a két part lakosai között. A Duna—Tisza köz egyik legnyomorúságosabb homokvidékének a mai Kéleshalma területén található lllancs-puszta számított, több évszázadon át. E vidék népi építkezéseinek emlékeit, agyafúrtan leleményes módszereit dolgozta fel Sztrinkó István. Égető Melinda az utóbbi évszázadban lezajlott ama változásokat taglalja, amelyek aszanki tanyák lakáshasználatában bekövetkeztek. A kötet tanulmányai közül figyelmet érdemel még Novák László: a Duna—Tisza köze temetőinek néprajza c. írása. Megállapításai közül kiváltképp izgalmasak azok, amelyek a kun temetkezési formák őstörténeti és közép-ázsiai vonatkozásaira utalnak. Szabó László tanulmánya arra figyelmeztet, hogy a Jászság és a kiskun puszták közötti kapcsolatnak több évszázados előzménye van. Fehér Zoltán bátyai népmeséket elemez, s bőséges szemelvényeket ad közre gyűjtőmunkájából. Ugyancsak a népi mesemondás dokumentumait közli Bálint Sándor és Grynaeus Tamás. Fazekas István Szalay Gyulára, a félegyházi Kiskun Múzeum alapítójára emlékezik, s eközben jó áttekintést ad a félegyházi szélmalmok történetéről is. * Ez év elején látott napvilágot a múzeumi évkönyv új, sorrendben a hatodik kötete. A História-alcím történelmi összeállításra utal, ám pusztán a tartalomjegyzék áttanulmányozása után is nyilvánvaló az erős rodalomtörténeti irányultság. (E vonatkozásban is markánsan őrzi a kötet Orosz László szerkesztő kezenyomát.) Ezt az aránymódosulást jócskán indokolja az idei Katona-évforduló; a nagy drámaköltő életére, munkásságára, művészi hatásának kisugárzására négy tanulmány is emlékezik. Ezek között is fokozott érdeklődésre tarthat számot Joós Ferenc alapos levéltári gyűjtőmunkára támaszkodó írása: Katona József hivatali irataiból címmel. Hű képet kapunk Katona mindennapos ügyészi, azaz kenyérkereső tevékenységéről. Joós Ferenc joggal állapítja meg, hogy a fönnmaradt dokumentumok szórakoztatóak, olvasmánynak is élvezetesek. „Katona a peres iratokba beleszövi az elébe került ügyfelek népi kifejezéseit, szólásait, közmondásait. Egy-egy észrevétellel kiszól a paragrafusok mögül a lelkekben megértéssel búvárkodó fró.” Sümegi György magát a drámaírót igyekszik a mai ember közelébe hozni, amikor is múlt századi arcképeiről értekezik. Orosz László a Bánk bán nemzeti színházi előadásainak szövegváltozatait veszi alapos elemzés alá. Szendrő Ferenc a hazai amatőrszínjátszás történetének azt a ritka epizódját eleveníti fel, amikor 1942-ben a Bánk bánt budapesti bőripari munkások vitték színpadra nagy sikerrel. Az irodalomtörténet körébe sorolható még a következő három tanulmány: Majsai Károly egy Kardos István nevezetű segédtanítóról ír, aki Petőfi barátja volt. Kőhegyi Mihály Tompa Mihálynak a kecskeméti Szilády-nyomdával kialakult kapcsolatát térképezi fel. Fazekas István pedig Móra Ferenc parasztábrázolásáról ír, meggyőzően, nagy áttekintő készséggel. • Hadd utaljunk néhány, kifejezetten történelmi tárgyú tanulmányra is: a kalocsai náhije 1548 évi török adóösszeírásról (Vass Előd), kiskunsági hadtörténeti adalékokról a napóleoni háborúk végéig (Illyés Bálint és Illyés Katalin), a Magyar Tanácsköztársaság kecskeméti helyhatalmi szerveinek létrejöttéről, első intézkedéseiről és fejlődéséről (Békevári Sándor). Amikor napjainkban és világviszonylatban mind nyugtalanítóbbá válnak az emberellenes tendenciák, akként kapnak fokozott jelentőséget az emberközpontú, az emberérdekű tudományok legújabb eredményei — valamilyen ősi, már-már természeti erőként jelentkező egyensúlyigény hatására. Az antropológia, lévén szó valóságos tudományról, az utóbbi egy-másfél évtizedben végleg kiheverte azt a kompromittálást, melyben a nácizmus és a fajelmélet részeltette; föltárásai skrupulusok nélkül értékelhetők és elemezhetők. Henkey Gyula, a Kecskeméten élő antropológus a Cumania két utóbbi számában egy-egy terjedelmes tanulmánnyal bizonyítja, hogy tájainkon is termékenységet ígérő virágzásnak indult a szóban forgó tudomány, az embertan. H. D. 96
