Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - KRÓNIKA - Utazás egy felperzselt országban (Hans Dernschwam útijegyzetei a hódoltsági Magyarországról, 1555) - Közreadja: Tardy Lajos
/ Dernschwam magyarországi útifeljegyzései két részből állnak: az első — rövidebb — 1553-ban készült, amikor a Verancsics Antal és Zay Ferenc-vezette diplomáciai misz- szió önköltséges tagjaként csatlakozott a Konstantinápolyba igyekvő misszióhoz. A második rész befejezése a hazatérést rögzíti; ezzel ismerkedik meg az alábbiakban az olvasó. Eszék után kezdődik az Alsó-Baranyának nevezett Comitatus Baraniensis. Szép, kiterjedt, de kevéssé megművelt borvidék. Az itteni bor jobb Konstantinápoly minden boránál. Július 30-án indultunk el Eszékről. Egy akkora kompon keltünk át a Dráván, amelyen három kocsi is elfér. Egy Laskó nevű faluig utaztunk; utunk két-három mérföld hosszú volt. Eleinte teljesen elvadult puszta tájon haladtunk keresztül, melyet olyannyira elborított a magasra nőtt fű, hogy benne akár néhányszáz ember is észrevétlen maradna. így aztán a hajdúk és martaló- cok rajtaütésétől tartva vonultunk keresztül a vidéken. Laskóig néhány sivár falun át, vagy ilyenek mellett vezetett utunk, mint például Kopács és Daróc; mindenütt elhagyatott, felperzselt templomokat láttunk. Zimonytól bérelt kocsin utaztunk Eszékre, kocsinként 85 akcséért. Eszéken azonban nem kaptunk más kocsikat és Laskóig ezekben utaztunk tovább, kocsinként 30 akcséért. Laskón művelt evangélikus lelkészre akadtunk. Az egész lakosság — kizárólag magyarok — két szín alatt áldoz. Itt akkora pusztítást végzett a döghalál, hogy még az országút mentén is kaszá- latlanul maradtak a földek és a termés tönkrement; kevés errefelé az ember. Július 31-én elhagytuk Laskót. Reggeltől estéig utaztunk és hat mérföldes utazás árán megérkeztünk a Szekcső nevű török várba és faluba. Laskótól kezdve a törökök egyre jobban féltek a minden felől portyázó hajdúktól és más martaló- coktól vagy haramiáktól, akik ölnek és rabolnak. Egy üszkös templom mellett két lelőtt ló tetemére bukkantunk. Itt a hajdúk jónéhány törököt levágtak, kettőt pedig magukkal hurcoltak. Mindez a törökökben nagy félelmet gerjesztett és arra késztette őket, hogy népes társaságba tömörülve utazzanak; mi, vegyesen keresztények és törökök is így vonultunk át. A parasztok tartoztak kíséretet szolgáltatni; de kis dárdákon és hosszú furkósbotokon kívül más fegyverrel nem rendelkeztek. Amerre csak ellát az ember, felettébb szép, sík és termékeny a táj. Egyetlen ország sem hasonlítható Magyarországhoz, de amióta Lajos király meghalt, annyira sivárrá, elvadulttá vált, hogy a rablók, martalócok és hajdúk a fűben, a bokrok tövében és a nádasokban el tudnak rejtőzködni. Ez az oka annak, hogy az országút mindkét oldalán kivágták a növényzetet. Mindenfelé romos, üszkös falvakat látunk, méghozzá nagyszámban; egyeseknek még a helye is alig vehető ki. Keresztülvonultunk egy Karancs nevezetű falun, továbbá áthaladtunk a Hedvigmonostor nevű, a baranyai borvidék végződésénél elhagyatott szőlőskertek között fekvő kihalt, egykori franciskánus kolostor előtt. Mellette a Krassó nevű sáros, zavaros víz folyik Perényi Péter vára. Siklós irányából, mely nem messze innen, vagy két mérföldnyire emelkedik. A halban gazdag folyót csaknem ellepi a nád; szinte náderdőnek látszik. Egyenes, de rossz karban levő ötszáz lépés hosszú híd vezet át rajta. A nádas közepén Baranyavár emelkedik; valaha egy nemesúré volt, most teljesen romos. Továbbhaladva bal felől a pécsi hegyekre esik pillantásunk. Ugyanezen az oldalon a sivár, felprédáit Babarcot és templomát láttuk; itt éppen búcsújárás folyt. De láttuk a vigasztalan képet nyújtó Földvárt, ezt a valaha ismert mezővárost is, templomostul. Itt volt Lajos király korábbi tábora és Sebeg, a nagy tábor, ahol a király is időzött. Utána Mohács következett, mely korábban nagy mezőváros volt, benne kiégett templom. A nép igen szegény, de az átutazó követekhez mégis ajándékokkal járult.Az egyikDuna-ág partján fekszik; vízimalmai vannak. Ezután a Csele-patak következett. Miután jó mérföldön át mellette hajtottunk el, a martalócok és hajdúk által veszélyeztetett úton megérkeztünk a Szekcsőnek nevezett várba és faluba. A falut magyarok lakják, a várat pedig törökök és martalócok; egyébként ezekből jócskán akad a faluban is. A magyar parasztok egytől-egyig szabályos martalóczsoldot húznak a császártól; saját honfitársaikat is kirabolják, mi több, el is adják — ez a kenyérkeresetük. A vár egy agyagdombon emelkedik. Közönséges kőépület, mellette vályogos sövénypalánk; belül viskók és lóistállók. A várőrségben sok a lovas és a martalóc. A várban némi árpához jutottunk, de semmi szénához, húshoz vagy baromfihoz. Bort két helyen mérnek. Szekcsőt a hajdúk ellen harcoló lovas katonák és martalócok tartják megszállva. Rablófészek ez a javából, melyen senki emberfia különben nem tud keresztülvergődni; a parasztok mindent elszednek. Augusztus 1-én folytattuk utunkat Szekcsőbőt és négy mérföldes utat megtéve egy órakor Tolnára érkeztünk. A helység lakossága a luteránus hitet követi. Elhaladtunk a bátai kolostor és Báta mezőváros mellett. Valaha nagy búcsújáró hely volt Krisztus 91
