Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - MŰHELY - EMLÉKEZÉS A HETVENÖT ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILÁRA - Kántor Lajos: József Attila és Erdély
Anyám kun volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. És itt nem az életrajzkutatás genealógiai feladatai a legfontosabbak (Szabolcsi Miklós természetesen ennek is utánanézett a Fiatal életek indulójában), hanem hogy ez a származástudat valóban mit is jelentett a költő életében, tudatának alakításában — minden vonatkozásban. Mert nem elég csak a dunamentiség tudatosítása, az internacionalista végkicsengés felől néznünk e tényt; tudjuk, József Attila apja József (losif) Áron elhagyta családját, kivándorolt — ha nem is Amerikába, ahogy sokáig a köztudatban élt, hanem Romániába, az ókirályságba —, s a gyermekkori sérüléseknek ez is egyik (ha nem épp meghatározó!) eleme. A versekre s a költő önvallomásaira hivatkozva Szabolcsi úgy véli, József Attila valóban hitte, hogy apja Amerikába ment. („Ismerve József Attila feltétlen valóságtiszteletét, biztosak lehetünk benne, hogy élete utolsó percéig úgy hitte, apja Amerikában él vagy halt el.”) Nos, a Brassói Lapok munkatársának 1936. július 4-én Budapesten adott interjú ennek az ellenkezőjét bizonyítja; Molnár Tibor cikke (amelyről Szabolcsi is tud), A Dunánál idézett két sorát választva mottónak, fantasztikum és valóság szembesítéséből indul ki: „Olyan ez az élet — írja a riporter —, mint egy regény, amelyben sok a fantasztikum, amelyet nehezen lehet hinni, de amely mégis így igaz, ahogy azt most szinte kissé cinikusan József Attila elmeséli, mert az élet nem ismer fantasztikumokat, vagy ha ismeri, hát azért ismeri őket, hogy megvalósítsa azokat.” És mindjárt átadja a szót a költőnek: „Igen — mondja József Attila. — Anyám kun volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az . . . Két és féléves voltam, amikor apám Budapestről kivándorolt Bráilába. Ott is maradt és azóta sohasem is láttam.” (Á kiemelés a riporteré — vagy a szerkesztőségé —, mindenesetre 1936-os!) Tehát nincs szó arról, hogy József Attila azt hitte volna, apja esetleg Bráilából indult Amerikába ... De ha megnézzük az önvallomásokat (prózában), már 1928-ban ezt találjuk: „Apja szappanfőző, kivándorolt, anyja mosónő, meghalt.” Az 1937-es Curriculum Wtoeben pedig: „Apám — néhai József Áron — három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz.” Vagyis, a „kivándorolt” mindenütt szerepel, a helyszínre viszont e három vallomás közül csak a Brassói Lapokban utal a megkérdezett. (Beszélgetés a magyar Panait Istratival. József Attila három pohár sör mellett egy különös életről, különös lélekről beszél. A perifériák költője a nagyváros szikrázó fényei között. Brassói Lapok, 1936. július 5.) Itt nincs ellentmondás. S hogy József Attila e negatív élményt költészetében és világnézetében pozitívra váltja — ebben sincs meglepő: közösségkeresése talál új érvet a származásban, a „lelkes Egy”-ben múltat és jövőt mutatva fel „mai magyarok”-nak. („A világ vagyok — minden, ami volt, van: ások nemzetség, mely egymásra tör.” ,,. . . s rendezni végre közös dolgainkat. . A pályakezdés azonban még egészen más képet mutat — amiről nemigen szokás beszélni. Naiv magyarázat az ifjúkori erősen hazafias vagy éppen hazafiaskodó versekben külső kényszert keresni; legalább annyira belső lehet, mint ami majd A Dunánál hitelét adja. Apja helyett — szellemileg legalábbis — Juhász Gyula az apja. Nem csoda hát, ha tizenhat évesen így szól Juhász Gyulához: Bátyám, ki bortól mámoros éneket zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát, csitítsd el Anna-kérő szíved s öntsd az erőd a reménytelenbe. És ösztökéld a tétova honfiút: Üzend, hogy nincsen isten, ember, csak magyarok letiport hazája. 57
