Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - SZEMLE - Vaderna József: Édesség anti-reklám (Péntek Imre verseskötetérő')
Csoóri Sándor Párbeszéd, sötétben című kötete óta írt érett, nagy verseit, Kányádi Sándor emlékezetes költeményét, a Halottak napja Bécsbent. A még fiatalabbak általában három-négy vers erejéig kaptak szót. Kovács István és Petri György nevét szívesen láttuk volna a fiatalok között. Hogy a határainkon kívüli magyar irodalom szerves része a magyar irodalom egészének, azt ma már csak az — Illyés szavaival szólva — „agyvakítottak” vitatják. Tizenhét romániai, kilenc vajdasági és egy kárpát-ukrajnai magyar költő hetvenhat, harmincnégy illetve négy verse olvasható abban a Kitekintés című részben, mely az ötödik, bővített kiadás legfőbb újdonsága. A szerényszám ellenére mind a romániai, mind a vajdasági magyar költészetből adott válogatás sajátos hangot, autentikus világot bizonyít. A Tompa Lászlótól Farkas Árpádig ívelő erdélyi lírai vonulat valamennyi jelentős alkotója szerepel az összeállításban. (A hiánylistára talán Olosz Lajos nevét írnánk föl. Érdekes továbbá Brassai Viktor kimaradása. A romániai „elsüllyedt nemzedék” lírikusa vajon miért kevésbé jelentős magyar- országi társainál!) A jugoszláviai magyarok között Szenteleky Kornél nevét is hiába keressük. Az irodalomszervező Szenteleky semmivel sem volt kisebb jelentőségű költő, mint Sinkó Ervin. Ha Páskándi Géza a magyarországiak között szerepel, akkor Csuka Zoltán miért a vajdaságiakkal van együtt! Ezek persze apróságok csupán. A baj az, hogy az ötágú sípból az egyik ág hiányzik: az olvasó a szlovákiai magyar költőket hiába keresi. Nemrég vehettük kézbe a pozsonyi Madách Kiadó Jelenlét című, a csehszlovákiai magyar költészetet bemutató antológiáját. A kiadvány előszóírója joggal lelkesedett, amikor ezt a mondatot papírra vetette: „. .. van költészetünk, s költészetünknek ma már van története!” És mi erről nem veszünk tudomást. Figyelmen kívül hagyjuk azt az erőfeszítést, ami a fájdalmas, tragikus cezúrát követően, 1948 februárja után mégiscsak megteremtette a szlovákiai magyarság költészetét, irodalmát. Itt ugyan nincsenek olyan kiugró költői teljesítmények, mint a romániai magyar irodalomban, de ma már legalább tucatnyi jelentős lírai életmű fejlődésének, kibontakozásának lehetünk tanúi. Nem a teljesség igényével sorolunk föl néhány nevet: Rácz Olivér, Ozs- wald Árpád, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Gál Sándor, Zs. Nagy Lajos, Tóth László, Varga Imre. Furcsa dolog derül ki Pomogáts Béla Új Tükörbeli jegyzetéből: a szlovákiai magyarok kimaradása magukat a szerkesztőket is megdöbbentette. (Egy irodalom eltűnése, Új Tükör 1979. 42. sz.) Á Kitekintés két szerkesztője, Béládi Miklós és Pomogáts Béla érdemes munkát végzett a magyarországi közönség körében a romániai és a vajdasági magyar líra megismertetésével. Pomogáts fenti megnyilatkozásából úgy látjuk, nem rajtuk múlt, hogy a nemes vállalkozás nem hozott (nem hozhatott) teljes sikert. Itt jegyezzük meg, hogy a nyugati magyar költészetből is érdekes lett volna egy kisebb válogatás. Antológiákat, különösen az ilyen nagy, áttekintő gyűjteményeket nehéz végigolvasni. Nem biztos, hogy végig kell olvasni. Aki elmélyed ezekben a vaskos kötetekben, az említett hiányosságok ellenére is sokat nyer: látja, hogy líránk hét évszázada a meglepetések szünet nélküli sorozata. (Szépirodalmi, I979.) OLASZ SÁNDOR ÉDESSÉG ANTI-REKLÁM Péntek Imre verseskötetéről Édesség anti-reklám — ez Péntek Imre legújabb, második verseskötetének a címe. Köny- nyed, vagyis könnyednek tűnő mozdulattal a reklám, a sziruposság fegyverével inti le a reklámhazugságot és a reklám-édességet: „Veszek egy luxus kanapét, / szerelmet vallók, maga szép, / maga gyönyörűen formált! / Ha kevés a havi fixem, / ráhajtok, és mese nincsen, / túlteljesí- / túlteljesí- / Túlteljesítem a normát. / Luxus a divat, / mindenre kihat / máma, / elmegy az ember a meló- / elmegy az ember a meló- / elmegy a melódiába.” A vers a Táncdalszöveg-töredék címet viseli. A melós című versében így ír Péntek Imre: „Ha jó pénzt keres, gubancos gondja lesz több, / mérgét lötykölt kocsmapultra szórja, / a tévé-műsor, lármás altatója, / zsong-dong, míg fáradtsága megköt”. A szonettet pedig ezzel a következtetéssel zárja: „Gyűlésen gyakran felvilágosítják, / kik brosúrákból fürkészik a titkát: / hogy egy világ már neki készül itt”. Költészetében a mai mindennapi „éden” keresése és körbejárása a cél. ír a külvárosról, a kony- haparfőmről, gyártelepről, moralizálásról, az esti papucsokról, a télapóról. Néhány vers fölé odaírja, hogy sláger, hogy reklám. Csakhogy mindig föllelhetünk valami értékteremtő szándékot is ebben a költészetben. Úgy akar eljutni a többiekhez, hogy megkeresi azt a nyelvet, amit megért mindenki. Persze nem olyan könnyű ennek az első pillanatra közérthető verselésnek a megérezve-meg- értése. Azt hiszem, pont azok állnak majd értetlenül, akik még soha nem gondolkodtak el azon, hogy mi az a megehetetlen édesség. Péntek Imre verseiben a tudatosság csillan elő minden sor mögül. Mai világunk pontos ismerete. Talán a túlzott racionalitás miatt néhány helyen visszaesik a vers. A kötet írója szándékosan is él azokkal a közhelyekkel, amit naponta áltudomá- nyosan elpuffogtatunk magunk körül. De ezeket a közhelyeket nem mindenütt bírja el az írás: „papírzacskóban szónokolhatsz”, „Te még tudtad, mit ér a szó itt!”, mely partra vethet bárki idegent! Máshol előnyére válik, hogy a lírai hordaléknyelv helyébe tudja emelni a mai beszéd fordulatait. A kor centrumát célozza meg. Nem érdeklik az elégiák, s ha ír ebben a hangulatban is, abból sohasem lesz valódi mélabú. Inkább dühödt el75
