Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Elsőkötetes költők 1978-79-ben (Benke László, Borbély János, Deák László, Fecske Csaba, Fenyvesi Félix Lajos, Fodor Ákos, Karácsondi Imre, Katona Judit, Kemenczky Judit, Keresztes József, Labancz Gyula, Nógrádi Gábor, Pátkai Tivadar, Petrőczi Éva, Tóth Erzsébet, Vaderna József és Villányi László köteteiről)
összehasonlító elemzése megmutatja a nógrád- sipeki szellemiség egyik éltető forrását, hajszálgyökerét, ugyanakkor az említett paraliturgikus gyakorlatról, hitről is szerettünk volna kicsit többet és részletesebben olvasni. Szemerkényl Ágnes a közmondások használatát, funkcióját vizsgálta tanulmányában, elsősorban az idősebb, paraszti munkát végző korosztálynál. E műfaj összegyűjtése — sok máshoz hasonlóan — nagyon nehéz. A Szemerkényi Ágnes által választott rákérdezés révén ugyan a közmondások nem a természetes szövegkörnyezetben fordulnak elő, mégis sok fontos adatot rögzíthetünk használatukra vonatkozóan is. A kutatás során kiderült, hogy a közmondásokkal a közösség tanítani, figyelmeztetni akar. Fontos megállapítása még a szerzőnek, hogy a közmondások hagyományozásában nem a családnak, hanem elsősorban a faluközösség egészének van fontos szerepe. Pócs Éva tanulmánya Nógrádsipek hiedelem- világának összetevőit ismerteti. Bár nem lép ki a nógrádsipeki adatok nyújtotta körből — ezért szükségtelennek látszik az idézett néhány, majdnem kizárólag külföldi irodalom meghivatkozása is — tanulmánya nagyon fontos tanulságokkal szolgál pl. a hit-cselekmény-szájhagyomány vonatkozásában. írása a hiedelemanyag mintaszerű, funkcionális szempontú elemzése. Érthetetlen viszont számunkra, hogy adatainak informátorait minden egyes esetben — több mint 400 jegyzetpont alatt, természetesen érthető és feloldható — számmal meghivatkozza. Kár, hogy a magyar szakirodalom alapján nem viszonyít más településekhez, így nem tudjuk lemérni, hogy a nógrádsipeki hiedelemvilág — s ennek intenzitása — mennyire általánosítható a szűkebb vagy tágabb környezetet tekintve. Kár, hogy a szokások tágabb köre nem került felgyűjtésre és publikálásra a településről. Szép közlés Tátrai Zsuzsanna lakodalmat ismertető leírása, amely végigtekinti az egész eseménysort: az ismerkedési alkalmaktól egészen a lakodalomig. A leíró-elemző fejezetrész után újszerű, hogy a szerző öt, különböző időben megrendezett lakodalom teljességre törekvő leírását adja. A tanulmány jellegéből adódóan viszont teljesen fölösleges volt a — hiányos — irodalomjegyzék közlése. írásának tanulságai egybevágnak az újabb lakodalmi szakirodalom megállapításával. A szépen válogatott szöveggyűjtemény jól egészíti ki a tanulmányokat, s szép keresztmetszetet ad Nógrádsipek szövegfolklórjának vizsgált területeiről. Kár, hogy ezek jegyzetelése eltérő alaposságú, s hiányoznak a palócföldi munkák az „alapművek” mellől. Szép, új eredményeket is hozó tanulmányokat olvashattunk. A kötet egészét, a kutatás célkitűzését figyelembe véve azonban néhány megjegyzés mégis idekívánkozik. Ezek a gondolatok a monografikus igényű, csoportmunkában végzett kutatásokra vonatkoznak. (Azt csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a kívülálló számára teljesen érthetetlen, hogyan lehetséges, hogy egyazon intézmény két osztálya ne tudja munkáját összehangolni. A Néprajzi Tanulmányok előző köteteként ugyanis a szomszédos településről, Varsány- ról jelent egy társadalomnéprajzi célkitűzésű tanulmánykötet. Nyilvánvaló, hogy az erők egy falura koncentrálása sokkal több és szebb eredményt hozott volna. Azt pedig csak mellékesen jegyzem meg, hogy hasonló, a folklór egész területére kiterjedő kutatások vidéki múzeumok szervezésében is folynak [Tápió-mente, Kecel, kiskunsági városok, Csépa, Tiszazúg, Répáshuta stb. vizsgálata], s a nógrádsipeki vizsgálat csak egyike volt ezeknek.) Ismerve az előbb említett területeken folyó csoportos folklórkutatásokat, azt mondhatjuk, hogy az azokban résztvevő folkloristáknak szigorúbban kell ragaszkodniuk a kutatás elején meghatározott egységes szempontokhoz. E kutatások nemcsak sokkal szélesebb skálán mozognak (szokás, hiedelem, tánc, szövegfolklór, népzene stb.), hanem tartalmi szempontból egységesebbek is. A nógrádsipeki tanulmányok egy kötetbe szerkesztése is mutatja az ilyen jellegű munkák nehézségeit. Az önmagukban mintaszerű alapos és tartalmas tanulmányok többsége alig, vagy egyáltalán nem szolgál tanulsággal éppen a címben megjelölt és a bevezetésben kitűzött célt — a folklór mai életét illetően. Pedig mindegyiknek ez lett volna a feladata. Azt nagyon jól tudjuk, hogy a csoportos kutatásoknál az egységes szempontok érvényre juttatása a legnehezebb, hiszen legtöbbször adott a kutatásban résztvevők köre, érdeklődése és fel- készültsége. A legtöbb tanulmánykötet tematikáját ezért éppen a személyi feltételek szabják meg. így ezét a kötetét is. Az viszont már a szakmai szerkesztés dolga, hogy a tanulmányírók lehetőség szerint a minimális közös szempontokat érvényesítsék. Ez hiányzik ebből a kötetből. Az írások egy része leíró, elemző, Nógrádsipeket csupán önmagában vizsgálja, más részük inkább műfajelemző, s különböznek abban is, hogy a feldolgozott anyagukat mennyire kapcsolják — a szakirodalom, vagy saját tereptapasztalatuk alapján — a szűkebb vagy tágabb vidék életéhez. Úgy gondoljuk továbbá, hogy palóc faluról lévén szó, bizonyára nagyon hasznos lett volna, a palóckutatástól is függetlenül, annak néhány szempontját figyelembe venni. (Akadémiai Kiadó, 1980.) BARNA GÁBOR ELSŐKÖTETES KÖLTŐK 1978—79-BEN A pályakezdő írók bemutatásának mintegy évtizedes lendülete a hetvenes évek végére sem hagyott alább. 1978—79-ben a három irodalmi kiadó összesen 17 elsőkötetes költőt mutatott be (a Magvető 9, a Móra — Kozmosz 5, a Szépirodal85
