Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Tüskés Tibor: Szülőföldünk, a Dunántúl
túlbuzgóságból afélegyházi vezetők, amikor kiderült a történeti igazság, a Móra Ferenc utcát visz- szaváltoztatták Daru utcára (ez eddig helyes is, mert szép, régi név volt), de most meg a Szarvas utcát (amely egyébként 1955 óta Beloiannisz utca volt már!) keresztelték át Móra Ferenc utcának. Mint Fekete János kutatásaiból tudjuk, 1950-ben Móra Ferenc tér is lett Félegyházán a korabeli Csirkepiac térből. Csakhogy ezt meg 1952-ben Beloiannisz térre változtatták, majd 1955-ben visszaállították Móra Ferenc térnek, de helyette a több mint százéves Szarvas utcát nevezték el Beloiannisz utcának. Móra azonban tovább üldözte szegény Beloianniszt, mert mikor kiderült, hogy szülőháza az ő utcájában van, ezt az utcát is elvették a görög szabadságharcostól, így most Félegyházán van Móra Ferenc utca és Móra Ferenc tér is, de nincs Szarvas utca, és nincs Beloianniszról sem utca, sem tér. Pedig Móra jó néven vette volna, ha szülőházának utcanevét, az ősi Szarvas utcát megőrzik. Megelégedett volna a térrel is. Varga Domokos egy jövendölését szerencsére nem igazolta az idő, sőt igen hamar, még az idén megcáfolta. „Ahogy a kecskeméti híres kajszibarack is tűnik el a piacról” — vetette párba a parlagon maradt szőlők sorsával a sárgabarackét (68). Az idei rekordtermés persze abban neki adott igazat, hogy a hirtelen és egyszerre beérő gyümölcs akkor kíván sok munkáskezet, amikor a legnagyobb rá a szükség mindenütt a mezőgazdaságban: aratáskor. De épp amikor e sorokat írom, kedvezményes barackvásárt hirdetnek, hogy a rendkívüli termés mielőbb gazdára, fogyasztóra, befőzőre találjon, ne romolják a fán, a raktárakban. Hiányérzetem csak két ponton támadt. A halasi hagyományok között Csokonai látogatásairól is lehetett volna szólni. Szolnok történelmi múltjában pedig az 1849. március 5-i csata érdemelt volna egy bekezdésnyit. Végül pedig: az útikönyv egyszersmind gyakorlati kézikönyv is az ifjúság kezében. Használatát, későbbi föl-fölütését egy jól szerkesztett — neveket, földrajzi neveket, tárgyszavakat együtt tartalmazó — index, egységes mutató könnyítette volna meg. Talán a második kiadásban? (Móra Kiadó, 1980.) PÉTER LÁSZLÓ TÜSKÉS TIBOR: SZÜLŐFÖLDÜNK, A DUNÁNTÚL Tüskés Tibor széles körű, sokfelé ágazó és különböző tematikájú művei újabb kötettel gazdagodtak. A Pécsett élő jeles irodalom- történész a közelmúltban jelentette meg válogatott tanulmányait (Mérték és mű). Korábban a Kodolányi életmű vizsgálatának szentelt hosszú időt. De számára egy irodalmi alkotás sohasem a könyvespolcon sorakozó kötetek közül egy, nem a környezettől független valami. Tüskést mindig foglalkoztatja a helyi hagyományok továbbélése (Pécsi múzsa, A pécsi irodalom kistükre), a számára igazi szülőföldet jelentő város: Pécs múltja és jelene (Vallomás a városról). Ez a munka olykor a szociográfust ébreszti fel benne. Ő írta meg a pécsi táj szociográfiáját a Magyarország felfedezése sorozatban, Nagyváros születik címmel. S az irodalomtörténész és a helytörténeti kutató egyben esztéta is (Testvérmúzsák). És minden munkájában ott él a nagy mester, Németh László példája, aki a legnemesebb értelemben vett tanári ihlettel fogalmazta meg néhány alkotását. Tüskés Tibor számos pedagógiai munkát írt. Szívesen foglalkozik a lírai művek elemzésével (Versről versre), a táj és kultúra kapcsolatával (Magyarország), a nagy költők pályájának népszerű feldolgozásával (így élt Zrínyi Miklós). E termékeny és színvonalas életmű újabb pedagógiai jellegű, de szélesebb olvasóközönségnek szánt darabja a Szülőföldünk, a Dunántúl. Illyés Gyula így ír a Jegyzőfüzet című versében: „Hű nevelőim, dunántúli dombok,/ ti úgy karoltok, hogy nem korlátoltok, /nem fogtok rabul, amikor öleltek,/ ti úgy öveztek, hogy égig emeltek!” Ezeket a verssorokat illesztette a kötet elé mottóként Tüskés Tibor, hogy jelezze, nem egyszerűen valamiféle szöveggyűjteményt tart most kezében az olvasó, hanem az Illyés által is dédel- getetten szeretett szülőföldről szóló könyvet. S ezért másképpen kell forgatnunk e munkát: ro- konszenvvel, szeretettel. Az előszóban a szerző a maga „dunántúliságát” vallja be: „Ha jól meggondolom, őseim mindkét ágon — ameddig visz- szafelé követni tudom — a Nyugat-Dunántúlon, annak is egyik kis szögletében, a Zala és a Kerka völgyében éltek. Apai ágon a család vezetékneve 1595-ben abban az adománylevélben bukkan föl először, amelyben II. Rudolf császár elrendeli az őrségi birtokosok újbóli jogaikba iktatását.” A szerző így természetes rokonszenvvel, a szülőföld iránti szeretettel nézi e tájat, a múltját és a jelenét, az itt élő vagy élt alkotók munkáit. Éz a rokonszenv, ez az emberi melegség érződik az egész köteten. Mit tartalmaz a Szülőföldünk, a Dunántúl című kötet? Dokumentumokat, szemelvényeket Dunántúlról. Először a vértesszőlősi ősember kutatásától a táj római múltjáig vezet el minket, majd Pannónia meghódításától, a magyarság itteni első emlékeitől a reneszánsz korig, aztán Mohácstól Ozoráig, 1919-től az új Komlóig stb. Ez a rövid felsorolás is jelzi azt, hogy a kötet legnagyobb része az ember történelmi útját mutatja be az olvasóknak az ősemberi lelettől a mai nagyváros formálódó arculatáig. Ez az időben szintevégtelennek tűnőtávolság gondosan megállapítottfejezetekben szűkül le kisebb időegységekre, például a reneszánsz időszakára. A szemelvényanyag egyik része történelmi forrás vagy feldolgozás (Anonymus, 82
