Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - DOKUMENTUM - Ódor László: Az erdélyi költők első antológiája
III. 1924 nyarán hatalmas tempóban indult meg a berlini magyar könyvkiadás. Az első könyvek közt szerepel az erdélyi költői antológia kötete. Kultúrtörténeti és kultúrpolitikai szempontból nevezetes kötet ez, hiszen megjelenése az új határkeretek közt a realitások elismerése felé tett első lépés. Nyomban olyan kérdéseket vet fel, amelyek eladdig ismeretlenek voltak a magyar irodalomban. Képzeljük el: egy hat éve különhatárolt terület íróinak — ha tetszik, ha nem — rá kell döbbeniük a kényszerű, de tudatos vállalásra kötelező autonómiájukra. Az erdélyi fórumokon végighullámzó vita az erdélyi irodalom önállóságáról ekkor már elült. Szentimrei Jenőnek a szabad szellemet hozó Napkeletben, Walter Gyulának a konzerváló szándékú Pásztortűzben közölt vitaanyagára, melynek végső kicsengése az önálló irodalmi lét vállalása volt, Budapestről heves és kioktató támadás volt a válasz. Az Erdélyben különösen nagy hatású Szabó Dezső az erdélyi irodalom feladatát egyenesen abban szabta meg, hogy a magyarországi irodalom közvetítő közege legyen. Ilyeténképpen fonák dolog, hogy az autonómmá szerveződő erdélyi magyar irodalom, mely idővel romániai magyar irodalommá terebélyesedik, első bemutatkozási fórumául egy budapesti pénzen finanszírozott kiadó kínálkozik. S fonák dolog az is, hogy a szeparatizmus ellen —a kötet előkészítése idején Farkas Gyulának írt levelében — az a Tompa László tiltakozik, aki a Napkelet körkérdésére adott válaszában az erdélyi irodalom önálló elkötelezettsége mellett is lándzsát tört. A Voggenreiter Verlagnál röviddel az erdélyi előtt megjelent ugyanis egy magyar lírai antológia, és Tompa — a minőség elvén — helytelennek tartja, hogy ugyanaz a kiadó most hamarjában egy másik magyar (erdélyi) verseskönyvvel is kirukkoljon. Ez a második kötet — írja indulatos, szálkás betűivel —„ már csak holmi »vigaszverseny« gyanánt tűnhetne fel, s csupán a provinciális igények kedvéért rendezettnek”. (Kiemelések Tompa Lászlótól, aláhúzva.)Sértettség s a növekvő transzszilván öntudat íratja vele: „Ilyesmiben résztvenni pedig nekem sem gusztusom, sem ambícióm.” IV. Tompa László versei mégis szerepelnek az 1924 karácsonyán megjelent kötetben. A dosszié levelezési anyagából nem derül ki, mivel vette rá a csatlakozásra a nyakas Tompát a nyájasan, de hozzáértés nélkül szerkesztő Farkas. Esetleg valamelyik erdélyi költő közbenjárásával. Farkas a kérdésben való járatlanságát nem rejetette véka alá. Kívülállónak nehéz is volt akkor a toborzódó erdélyi irodalomból a legérdemesebb költőket kiválogatni. Kristóf Györgytől kért egy ajánló listát (ebben az időben Kristóf egy erdélyi novellás- kötetet állított össze a Voggenreiternek), s erről a listáról írta meg Reményik Sándor és Áprily Lajos a véleményét. Érdekes, hogy Farkas, ez a végső fokon dillettáns szerkesztő-tanár, aki értékítéleteiben — későbbi könyveiben sem — jutott túl a szellemtörténeti korlátokon, s később annak rendje s módja szerint belesodródott a fajelméletbe, a fasizmusba, az alig jelentkező Áprilyt igen nagyra tartotta, már ekkor fölismerte benne az erdélyi líra, a magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alakját. Ő az egyetlen, akitől —Walter Gyulán kívül — kötetnyi verset kér kiadásra. (így jelent mega Rasmussen hajóján 1926-ban Berlinben, a Voggenreiternél.) A levelezésből azonban az is kiderül, hogy az akkoriban még Nagyenyeden tanárkodé költőre Reményik Sándor hívta fel Farkas figyelmét. Farkas Áprilyban mégis csalódott: tanácsait a kötet összeállításakor figyelmen kívül hagyta. Amikor Áprily Kádár Imre és Ligeti Ernő (a baloldali fórumnak tartott Keleti 58
