Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - DOKUMENTUM - Ismeretlen Veres Péter-levelek (Közreadja: Iványosi-Szabó Tibor)
DOKUMENTUM ISMERETLEN VERES PÉTER-LEVELEK A Tanácsköztársaság bukása utáni évtizedekben kevés igazi szószólóra akadt a magyar parasztság. Ezen kevesek között volt Veres Péter is, aki a húszas évektől rendszeresen felemelte szavát a magyar agrárproletariátus érdekében, kihasználta a különböző alkalmakat és fórumokat arra, hogy hangot adjon a „hárommillió koldus” panaszának. Ilyen lehetőséget nyújtott 1939—1940 fordulóján a mezőgazdasági kamarákon belüli harc, mely az elnökválasztások kapcsán tört ki az egyes érdekcsoportok között. Tekintettel arra, hogy a kellő tájékozódási lehetőség hiányában nem látva tisztán az éppen ezekben az években egyre bonyolultabbá váló politikai viszonyokban, Veres Péter több művében fellelhetők hamis eszmei hatások. Ezért rendkívül hasznos és fontos lehet éppen ebből az időszakból származó minden megnyilatkozása a reális kép megformálásához. így célszerű közzétenni az alábbi kevésbé ismert cikkét és két eddig ismeretlen levelét is, melyek remélhetőleg segíteni fogják munkásságának pontosabb felvázolását. Leveleinek, illetve az azokat létrehozó vitának jobb megértése érdekében szükséges egy rövid kitérőt közbeiktatni. Az ellenforradalmi rendszer konszolidálása idején az egyik legfontosabb gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt, mely a húszas és a harmincas évek során a nemzeti jövedelemhez a legnagyobb arányban járult hozzá. Ugyanakkor az agrártermelésből élők jelentették a lakosság többségét. Mivel ez a sok és jelentős érdekellentétet magába foglaló tömeg alkotta a Horthy-rendszer legfontosabb társadalmi bázisát, az optimális termelési és értékesítési lehetőségek megteremtése nem maradt egyszerű gazdasági program. Tehát a mezőgazdaság egyes területein a fejlődés nemcsak a lakosság ellátásának zökkenőmentesebbé tételét célozta. A konjunktúra lehetőségének feltárása és kiaknázása elsőrendű politikai feladat is lett. A magyarországi ellenforradalom már fennállásának első éveiben is figyelemre méltó lavírozási készségről tett bizonyságot. Ennek megnyilatkozása volt a minél több társadalmi réteg megnyerésére és félrevezetésére irányuló kezdeményezések sora. Ebbe a folyamatba tartozott a mezőgazdasági árutermelésből élők szak- és érdekszervezeteinek kiépítése is. Az összefogó szerv a Kamara volt, amely öt vidéki egységre tagolódott. A DunaTisza-közi Mezőgazdasági Kamara Kecskemét központtal a két folyó közét és a Tiszántúl délkeleti részét fogta át. Ez önkormányzati szervként működve alapszabályzata szerint a mezőgazdaságból élők mindegyik rétegét magába foglalta, és hét különféle csoport érdekszervezetének tekintette magát. így ki nem mondott feladata volt az is, hogy a nagybirtokosok, a falusi burzsoázia és a kisárutermelő parasztság érdekeit ilyen vagy olyan formában valóban képviselve azt a látszatot keltse, hogy Magyarországon az agrárproletariátusnak is van érdekképviseleti szerve. Itt csak utalunk arra, hogy az egyes kamarák szakmai szempontból valóban hasznos munkát fejtettek ki. Különösen agilisnek bizonyult a Kecskeméten tevékenykedő szervezet. Ugyanakkor szinte kezdettől fogva súlyos belső érdekellentétek feszültek itt. Éppen ezért a nagybirtokosok a húszas évek során igyekeztek a kamarákon kívül maradni, annak munkáját nem voltak hajlandók egyértelműen támogatni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a választott vezetőségeken belül még a harmincas években is a 44
