Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: Nyelv és történelem (Szabó T. Attila munkásságáról)
ki a Kriterion kiadó műhelyéből. Szabó T. Attila maga mondja el a szótár előszavában (s még korábban 1955-ös Az Erdélyi Magyar Oklevél-szótár műhelykérdései, majd 1968-as Az Erdélyi Szótörténeti Tár szerkesztése közben című előadásaiban) a munkálatok hosszú évtizedekre visszanyúló történetét. A magyar szótárirodalom klasszikusaira hivatkozik, akik példát adtak számára a vállalkozás bátorságában és következetes véghezvitelében egyaránt. Szarvas Gáborra és Simonyi Zsigmondra, akik a Magyar Nyelvtörténeti Szótár három hatalmas kötetében először fogtak bele abba, hogy összegyűjtsék és rendszerbe foglalják a magyar szókincs történetét. Szarvas és Simonyi óriási munkát végzett, az úttörés feladatát vállalta, vállalkozásuk eredménye mégis egy munka első állomása lehetett csupán. Szavaink múltját a kódexek és a nyomtatott művek anyagában keresték csak, nem vállalkozhattak arra, hogy a kéziratos forrásokat is feldolgozzák. Eredményeiket Szamota István, majd az ő tragikusan korai halála után Zolnai Gyula egészítette ki a Magyar Oklevél-szótár megalkotásával. Persze ez a szótár sem mozgósíthatta a teljes kéziratos anyagot, már csak terjedelmi korlátái következtében sem. Végül a két világháború között Gombocz Zoltán és Melich János indította meg a Magyar Etymoló- giai Szótár munkálatait, hatalmas gyűjtőmunka után. Ez a szótár, sajnos, torzóban maradt, csak A-tól „geburnus"-ig készült el az anyag. A kolozsvári tudós az imént sorolt mesterek nyomában jár, az ő terveik és teljesítményük szabta meg számára a munka morálját és a vállalkozás igényét. Csak talán még nagyobb, bátran mondhatjuk, hősiesebb feladatra vállalkozott. A magyar szókincs történetét a történeti Erdély keretei között tekinti át, olymódon, hogy lehetőleg minden írásbeli, kéziratos forrást tekintetbe vesz. A munkának ötvenéves története van. Szabó T. Attila félévszázadon keresztül kutatta az erdélyi levéltárakat, régi oklevelekben, levelekben és kéziratokban nyomozva szavaink történetét. Több mint egymillió adatot gyűjtött össze, különféle nyelvi alakokat háromszázötven esztendő dokumentumaiból. Az anyag óriási voltára tekintettel tér- és időbeli korlátok közé kellett szorítania munkáját, a feldolgozást. Nyelvföldrajzi tekintetben a történelmi Erdély határain belül maradt, ezt legfeljebb a régi Kővár-vidéke (Szatmár megye egy része) és a régi Máramaros területeivel egészítve ki. Időben pedig a XVI. század közepével, az önálló erdélyi fejedelemség kialakulásával kezdte a gyűjtést és a XIX. század végével fejezte be. Az anyag így is óriásra növekedett, a munka végtelennek tetszett, a feladat magányosan szinte kivihetetlennek. Az erdélyi tudós bírta erővel és türelemmel; 1972- ben befejezte a kutatás és szerkesztés munkáját, és most előttünk az eredmény, a szó- történeti tár első két kötete. A nyelvészek valóságos „aranybányát” találnak benne. Adatok, alakok, nyelvi tények egész légióját tudják majd hasznosítani anyanyelvűnk történetének, szavaink múltjának kutatása során. Elképzelhető, hogy a szótár a nyelvünk történetével foglalkozó kutatásokat is fel fogja lendíteni. Ám nemcsak a nyelvtudomány művelői forgathatják haszonnal a szótár hatalmas kötetét. Szabó T. Attila művében mindenki örök társra talál, akit érdekelnek nyelvünk dolgai, akit foglalkoztat a magyar szókincs élete. Közhasznú szavaink története bontakozik ki előttünk, vagy ellenkezőleg, régi és ritka szavaké, amelyek valósággal a múlt üzenetét közvetítik, a magyar nyelvterület egyik legnagyobb és legszebb tartományának a szellemét mutatják. Egész múzeumra való régi dolog, eszköz és anyag támad fel a szemünk előtt. Egy eltűnt világ és élet köznapi fogalmaival ismerkedünk, amelyek valaha mindennaposak voltak, vagy ma is azok, csak a nevük alakult, változott. Hadd sorolok fel közülük néhányat: az „aranypogácsa” pogácsa alakba olvasztott aranytömböt jelent, amelyről 1610-ből tesz említést egy levél; az „aszalvány” aszalással kiszárított erdőrészt, amelyről egy levél már 1592-ben beszél. Az „azur-posztó” vastag szőtteskelmefajta, mint ahogy posztót, török posztót jelent a szótár első főneve, az 84
