Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon

tézményben. A jövőben az intézmény nyitottságát még fokozni kell, tekintettel arra, hogy a város közművelődésének tárgyi adottságai gyengék, és a gyakorlat is igazolja, hogy az intézmény sokféle, színvonalas rendezvények jó színtere.”

Vajon helyére került ezzel a Városi Könyvtár? Úgy vélem, hogy a befeketítésnek nem a tömjénezés, hanem az árnyoldalra is rávilágító reflektorfény az ellenszere. Nézzük csak meg az Állami-díjas könyvtárat ebben az elfogulatlanul kritikus megvilágításban ! Roppantul rokonszenves az, ahogy ez a kisvárosi könyvtár sok áldozattal, szenvedéssel, szenvedéllyel, útkereséssel föltornázta magát mostani rangjára, az viszont már kevésbé, hogy a könyvtár vezetői — talán nyugalmuk, talán pozíciójuk, talán eredményeik, talán olvasóik féltéséből — hol hivataloskodva, hol lirizálva beszélnek arról, amiről csakis kíméletlen őszinteséggel lehetne, hiszen ez az intézmény azon kevesek egyike, amelyik ezt igazán megengedhetné magának. Gyakran említik a könyvtár „nagyon komoly” szerepét. Vajon mire gondolnak még ilyenkor a könyvtár egyeduralkodó helyzetén kívül? Gyanakodni kezdek, amikor minden állítást statisztikai adatokkal támasztanak alá. A világért sem gondolom, hogy be akarnának csapni, azt viszont érzem, hogy alig érzékelik a statisztikák félelmetes viszonylagosságát. Álig kezdünk el beszélgetni, amikor — igaz, halkan és szerényen —, de máris megkondulnak az öndicséret kis- harangjai. Nem meggyőző számomra, hogy a fejlődés ívének a 4000 olvasó a csúcsa. Nehéz eldönteni, hogy ez a 4000 a jelenlegi feltételek mellett mennyi lehetne. Nem nyugtat meg teljesen, hogy itt mindenki „kedves olvasó”, mert statisztikakészítéskor a kedves olvasó kedves kartotékadattá válhat. Elhiszem, hogy az olvasószolgálat vezetője majdnem mindenkit személyesen ismer, de inkább a sztoriját, mint a személyiségét. Ami a társintézményekkel való együttműködést illeti, a Városi Könyvtár ok nélkül előlegezni a másik fél optimális tevékenységét. Nem tudom, mi indokolja azt a kijelentést, hogy az iskolai könyvtárakkal „nagyon szoros” a kapcsolat, hasonlóképpen meghatározatlan maradt számomra a gyakran használt „rendszeresen” és a „jelentős hányad”. A fölösleges kartotékrendszer netovábbjának tartom azt, amit ebben a könyvtárban a szakmunkástanulókról vezetnek. Az önerőből, saját fizikai munkával épített polcrendszerrel mintha kimerült volna az újítási, megváltoztatási kedv. Kár. Szerettem volna javasolni, hogy rendezzen egyszer bált a könyvtár, hívja meg olvasóit, adjanak nekik műsort, de ne csak H. Z. szavaljon, hanem a könyvtár minden munkatársa produkáljon valamit.

Mindennek ellenére ez a könyvtár egyszerre rendhagyó és szervesülő intézménye Kiskunhalasnak. Független erősség is, de falai talán túlságosan megvastagodtak. Szükségszerűen. Védekezésül a múlt és a jövő nevében, a jelen ellen. Természetes, hogy egy könyvtár nem rohangál az olvasók után, nem agitál maga mellett üzemi röpgyűlé- sen, osztályfőnöki órán és az SZTK-váróteremben. Ez kulturális agresszió lenne. Nem esik a nyüzsgés csapdájába, mint azok a könyvtárak, amelyek — amikor alapvető szerepükben meginganak, vagy újítani nem tudnak — gyorsan négy-öt klubot, könyvbarát kört szerveznek. A Városi Könyvtár függetlensége sajátos módon nagyfokú igazodással párosul. A szuverén tartalom minduntalan azt a formát veszi fel, amilyennek a helyi kultúrpolitikusok elképzelnek egy könyvtárat egy olyan intézményegyüttesben, ahol egyes intézményeknek csak utánzatai, romjai vagy paródiái találhatók. Az már kifejezetten bosszantó, hogy ez a könyvtár olykor ugyanúgy adminisztrálja magát, mint egy kisstílű szakszervezeti könyvtár. Természetesen más tartalmat adminisztrálnak, de félő, hogy a forma a tartalmat is alakítja. Abban igazat adok az egykori munkatársnak, hogy nem engedheti meg a könyvtár, hogy ne vállalja fel a város szellemi életének központi szerepét. Mint a város értéktára, dolgozószobája, akkor is központi szerepet fog játszani a könyvtár, amikor megépül egy művelődési vagy kikapcsolódási központ, amikor a gimnázium megint fellegvára lesz a halasi kultúrának, amikor társadalmiasul

64