Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon
is eljön. Kocsis Zoltán estjén is ott volt. Azokat a dolgokat szereti, amiknek mindjárt megvan az eredményük, ezért hagyott abba annyi könyvet. Az elolvasottak közül a Rokonok és A kőszívű emberfiái volt rá nagy hatással, és az Anya, azt meg is vette. Újabban az orosz irodalmat kezdi megszeretni. Gogol, Tolsztoj művei „fantázia-mozgatók”. Halason, szerinte, alacsony a színvonal, de az „új kulturális főnök” nagyon vidám és jó- kedélyű ember, és már egy év alatt sok minden változott, azonban agyarapító szemlélet csak nagyon lassan fog változni, ha nem terjed el még jobban. A fiatal autófényezőnek plakátfestés az egyik hobbyja, ehhez keres szakkönyvet. Kivételesen most nem visz szépirodalmi műveket. Elsősorban a költészetet szereti, Petőfit, Adyt, József Attilát és a munkásverseket. Négy évig volt tagja az irodalmi színpadnak, legszívesebben Kovacic Tömegsír című versét mondta. Minden évben bejutott a városi szavalóversenyre, ahol a legjobb 18 között végzett. Zárkózottnak tartja magát, bár a katonaság sokat oldott rajta, ott vált közösségi emberré. Kétszeres kiváló határőr. Apja MÁV-nyugdíjas, anyja nem dolgozott, testvérei, akárcsak ő, az Állami Gazdaságnál dolgoznak. Aktívan sportolt, de a szíve nem bírta. Úgy érzi, az a baj, hogy sok mindenbe belekap, és mindenben csak középfokon teljesít. A könyvtárat nagyon jó helynek tartja. Minden második nap eljön, hogy elolvassa a Magyarországot, az Új Tükör-t, az Ifjúsági Magazint és a Forrást a napilapokon kívül. Halas kulturális életében a Szilády Galériára, a Thorma Múzeumra, a Roils együttesre és a könyvtárra büszke. Ami a jövőt illeti: feleséget, két gyereket szeretne, valamint elolvasni Németh László műveit, eljutni Olaszországba, Portugáliába, és munkásnak maradni, ha megengedi egészsége. A tiszti főiskolás (a Határőrparancsnoki Főiskolára jár külföldön) a katonai enyhüléssel és Vietnammal foglalkozó könyveket válogatott össze. Kamaszkorában „ösztönösen” érdekelte a politika, mindig sokat vitatkozott. Most már tudatosan érdekli, mert 1977 óta párttag. Kisiskolás kora óta „könyvmoly”. Volt Jókai-korszaka, most Sarkadit szereti. Választott pályája iránt csökkent a lelkesedése, „már csak azt a néhány évtizedet kell letölteni, ami hátra van”, vigasztalja magát, majd hozzáteszi, „lehet, hogy cinikus vagyok”. Karatézik, mert „biztonságérzetet, nevelést ad”. Nyáron csavarog, stoppal járja az országot, figyeli a változásokat, figyeli az „átlag magyar típus és a más országokban élő népek közötti eléggé nagy eltéréseket”. Kedveli a zenét, kedvence Vivaldi, az irodalomból pedig Lermontov és Berkesi. A tanyasi asszony húsz éve jár be a könyvtárba, ahonnan „fiatalokról szóló, víg könyveket” visz haza, hogy délben (ha leül egy kicsit pihenni) és este (az ágyban) olvasson, ha csak egy oldalt is, mert enélkül nem telhet el nap. Otthon nincs könyve, mert ami volt, a fiának adta, aki szintén szeret olvasni. Fia is tagja ennek a könyvtárnak. Negyvenkét éves lánya nem olvas, a férje sem. Ő maga már kislánykora óta olvas, pedig szülei nagyon nem szerették. „Lemagyarázni” (vagyis elmondani, miről szóltak) nem tudja a könyveket, de a fia már igen. A jogász házaspár együtt jött a könyvtárba. A férj ügyész, felesége közjegyző, de bíró szeretne lenni. A férj De Gaulle, Marosán, Károlyi és Zsukov emlékiratait olvassa éppen. Zsukovét és Marosánét nem érezte őszintének. Legnagyobb élményei egyike Sinkó Ervin Optimisták című regénye volt. Felesége most csak „kisebb dolgokat” olvas, mert szakvizsgára készül. Otthoni könyvtárukat most alakítják ki, akárcsak életüket. Két gyereket szeretnének, hamarosan. A könyvtárral nagyon elégedettek, a Tompa László estet kitűnő ötletnek tartják. Humoristákat is szívesen látnának. Amennyire jó a könyvtár, annyira szürke Halas kulturális élete, szelleme. „Szörnyűek a hétvégék”, panaszkodik a feleség. A háromnapos ünnepen bőgött a tehetetlenségtől, mert egyszerűen nem tudtak programot csinálni. Szegedről került ebbe a sivatagba, ahol a „könyv55
