Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)

A CSICSA-tagság testvérisége

A bevezetőben azt írtam, hogy Kiskunhalason nem találtam olyan embert, aki a teljességet megközelítően boldognak tudta volna magát. Tűnhet azonban úgy, hogy F. László már-már ilyen: ha tényleg a teljességet közelítően boldog, szívesen cáfolom meg magam — amint akkor is, ha a most következő szereplő, B. István villanyszerelő — amatőr csillagász, s a CSICSA megalapítója — nem boldogtalanabb a fiatal erdőmérnöknél.

A történet csomópontjai és a kommentárok — megint kutyafuttában:

1. A birkózástól a szemüveglencséig: „1957-ben lőtték fel az első szputnyikot. Az fogott meg, hogy az űrhajó fent van és nem esik le; technikai csodának tartottam. Megvettem egy-két csillagászati könyvet, de aztán a sport érdekelt; birkóztam. Még előbb pedig biológiával, s zoológiával barátkoztam. Majsáról mentem fel Pestre, villanyszerelő lettem, majd 1962-ben kerültem Halasra. Apám nagyon beteg volt, azért jöttem haza; egyébként nem bírtam megszokni Pestet. Kiskunmajsáról jártam be dolgozni Halasra, végleg a Fémmunkásnál maradtam, mert az ember megbotlik: megnősül. Halason nem volt szórakozási lehetőség, a szabad időben nem tudtam mihez kezdeni; olvastam, majd csillagászati könyveket szereztem, s 68-ban szemüveglencséből megépítettem az első távcsövemet, mellyel a Szaturnuszra néztem elsőként; a Szaturnuszra, amelyről semmit nem tudtam.

Hogy miért vettem szakkönyveket, ezen soha nem gondolkodtam. Az alkoholt nem szerettem . . . Arra emlékszem, ha valamit elkezdtem, sokáig tudtam csinálni; talán az ismeretlen megismerése vezetett. Megismerni? Volt úgy, hogy a földhöz vágtam a könyvet, mert kimerültem. Az első távcső után elhatároztam, hogy nagyobb távcsövet építek, csak hát nem tudtam, hogyan kell, s kapcsolatom se volt senkivel. Kulin Gyurka bácsi füzetét bújtam, amelyben a távcsőépítés fortélyait ismertette. 1970—71-ben vettem egy tükröt az új távcsőhöz, de az első szerelés nem sikerült, később Gyurka bácsi csiszolta újra a tükröt. Mivel meg akartam csinálni, megcsináltam.

2. Az önfejlődés állomásai: tanul és tanít, szervez és épít. „Gyurka bácsi javasolta, hogy legyen szakkör, 1972 novemberében a MÁV-kultúrházban megalakul a csillagászati klub, húsz taggal, akik a Fémmunkásnál, a Ganznál, s a MÁV-nál dolgoznak. Hogy a fenébe mertem nekivágni? Ma már borsódzik a hátam, hogy elkezdtem azzal a tudással ... De hát nem volt visszatánc — tanulni kellett! Rengeteg szakkönyvet olvastam, éjjel-nappal. Később az úttörőházban is szakkört vezettem, s eddig körülbelül kétszáz amatőr távcsövet csináltam gyerekeknek, illetve felnőtteknek. Halason ma mintegy nyolcán foglalkoznak komolyan csillagászattal. 75-ben aztán tíznapos bentlakásos csillagászati tanfolyamra mentem, ahol Zombori Ottó csillagász rábeszélt, hogy tegyem le a vizsgát. Féltem, hogy nem fog sikerülni. Mégis bemerészkedtem a vizsgabizottság elé — nemcsak az alap-, hanem a középfokot is megkaptam! 1976-tól Halason csillagászati napokat rendezünk, jó néhány neves előadót hívunk meg, s kiállításokat nyitunk meg. 78-tól már tíznapos rendezvények voltak ezek, pedig mindegyik előtt idegbeteg voltam: sikerül-e? Hogy miért sikerült? Van szavazati jogom, megcsinálhattam, amit akartam. Magamtól csináltam, senki nem mondta. Addig csinálom, amíg nem kényszerítenek rá. Valahogy — hogy is mondjam? — permanens mágnes vagyok; van olyan vas, ami jól tartja a mágnesességet. Többet is lehetett volna persze ... De a MÁV-kultúrházban már hét éve működik ez a klub, nincs párja a vasút kulturális intézményeiben. A gimnáziumban csak egyszer voltam előadást tartani; nem járok a tanárok nyakára, pedig az kéne . . . Lehet, hogy egy fizikatanárnak rosszul esik, ha egy autodidaktával beszél? Halason az számít, kinek mi a beosztása. Engem

41