Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)

két méterről mégis átsült. A vezető leugrott a gépről, hogy mentse az életét, a kombájn persze fordult tovább, s ekkor a fa gallya hozzáért a vezetékhez. Nem volt segítség. A legnagyobb hiba az volt, hogy munkatársaim a magasfeszültségű vezeték alatt nem tagadták meg a munkát, pedig az Európába hozott négy gép között mi álltunk a legjobban üzemórában.

Vállalkozó típus lettem? Igen. Honorálják? Erkölcsileg még valahogy, anyagilag azonban nem. Nemcsak a nagy dolgokban kell vállalkoznom. Például: ügyintézés. Ha anyagot akarok rendelni, nem tarthatom be a mechanizmust, mert akkor 20—30 nap is kell ahhoz, hogy a megrendelés elintéződjön. A taktikám: fogom a megrendelést, s egy nap alatt elszaladok minden illetékeshez és jóváhagyatom. Nyolc órám ráment ugyan, de egy nap alatt elintéztem. Vagy: a továbbképzés. A fakitermelő brigádban kétféle ember van: az egyik fele tanul, a másik nem. Negyvenéves fejjel sokan nem szívesen fejezik be a nyolc általánost, ugyanakkor hajlandók sokkal többet termelni. A szakmai bemutatókra ezért mindig elviszem a munkásokat, hogy tudjanak viszonyítani, ítélni, hinni. Hadd beszélgessenek kollégáikkal. A brigádok a különböző fokozatokat is úgy kapják meg, hogy van mögötte tartalom. Persze a brigádokat eleve úgy szerveztem meg, hogy akik összetartoznak — például a gépkezelők — együtt küszködjenek.

Ha hazamegyek, azt nézem, minek láthatok neki, amiben nem zavarnak. Jöhet a kérdés: ha ennyire hajtok, hol marad a család? Az egyiket azonban el kell nyomni, ha a másiknak eleget akarok tenni. Ha van egy potenciális lehetőség, akkor nem szabad lazítani. Ha pedig nincs mit csinálni, megeszi a fene az egészet. Egyike vagyok azoknak, akik második diplomaként megszerezték a környezetvédő és tájrendező szakmérnöki végzettséget. Ezért is vállaltam örömmel, hogy Halason környezetvédelmi hetet rendezzünk. De nemcsak előadásokat kívántunk szervezni, hanem. .. Soproni mintára alakult egy városszépítési kör, nagy tervek voltak, nagy ambíciók, de aztán lelohasztották őket. Én fotókkal dokumentált előtervet készítettem a halasi temetőpark kialakítására — diplomatervi javaslatként. De aztán a megbízást nem kaptam meg a várostól. Most megint a majorfásításon jár az eszem, meg — mindjárt száz hektáron — a tuskóhaszno- sítást próbálom meg gombatermesztéssel. Megírom három éves termelő munkám tapasztalatait is: a Tj—30 hosszúfás fakitermelési munkarendszer alkalmazásának kritikus pontjait. Ebben ilyen problémák szerepelnek majd: iparszerűség, hatékonyság, matematikai programozhatóság, a természeti erőforrások — jövőre orientált —tervezése, a környezetvédelmi szemlélet elterjesztése, alkotó vezetés a termelésben, minőség stb. Persze legjobban azt szeretném, ha jutna arra valuta, hogy egy újTimberjack—30-at vegyünk. Hiszen a biztosító hiába fizet, az még nem valuta. .

Egy későbbi levélből tudtam meg: 1. A „TJ—30 áprilisban jön”! Tehát megkapták a valutát. . . 2. Hogyan történt az, hogy nem bízták meg a temetőpark tervezésével: 1977 nyarán kereste meg őt a város vezetése, mert hallottak róla, hogy foglalkozik a temetőpark tervezésével, s ezért szívesen megbíznák ezzel a feladattal. Ekkor F. László röviden ismertette koncepcióját, a lehetséges megoldást, de jelezte, hogy a munkát csak 1979-ben tudja elkezdeni, már azért is, mert a tervezés alapos előkészítést igényel, például ki kell kérni a lakosság véleményét, s létre kell hozni egy — minimum négytagú — alkotócsoportot, amelyben a környezetvédő mellett építész, grafikus, kertépítő lesz. A team-munkából nem lett semmi, mert a hivatalos felkérést nem kapták meg! F. László utólag úgy látja, hogy a tervezést hamarább is elkezdhette volna, bár könnyen lehetséges, hogy munkahelye ezt a több hónapos — valószínűleg erőltetett menetű — mellékmunkát nem engedélyezte volna. Persze rajta —vagyxajtuk — nem múlott volna. A városi tanács végül az egyik budapesti tervező vállalathoz fordult, de az — ha jól informáltak — még egy évvel későbbre ígérte a tervek szállítását.

39