Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)
korrumpálódott, vagy a farka volt fontos, ezért sokat ki kellett szórni. Ennek ellenére, ha körbejárjuk a várost, nem hisszük el, hogy ennyi minden történt. Az volt a célunk, hogy ne lássunk taknyos, toprongyos, éhes gyereket; ha erre gondolunk, könnybe lábad a szemünk, hisz nincs már penészvirág-gyerek. Mezítlábas se. Hihető ez?... Én nem hagytam magam; a kis embernek nagy hangja volt. Az egyik járási szervezet elnöke „kuplerájt” rendezett be, félre kellett tenni, pedig a mi fajtánk volt... Ha Kádár elmond valamit, azt az emberek szeretik meghallgatni. Már megértik, azt is, ami van, azt is, amit csinálni kell. Nem olyan sok ember van persze, aki a napilapokban elolvassa az elméleti cikkeket, hogy a miértekre választ kapjon . .. Kiskunhalas halad. Az egyik cipésszel, aki már meghalt, összeakadtam 56-ban, amikor mentek szocdem-pártot alakítani, aztán tíz évvel később újra találkoztunk és közösen megállapodtunk, hogy a város annyit fejlődött, mint korábban ötven év alatt. Pedig kis, gőgös ember volt, az igazságot azért elismerte... Az emberek mostanában közelebb kerültek egymáshoz, kevesebb a súrlódás. Ám mindig hangsúlyozni kell: a másikban is embert kell látnunk. . . Halason nagy gond volt a víz, tanakodtak a vezetők. Erre én szintezési térképet csináltattam — nem én voltam a legokosabb, de nekem jutott eszembe, hogy hínye az istenit... Gondolkodtam. 45 után képviselő is voltam, a nagy pofám is hozzájárult, hogy tekintélyem lett.. .”8 Az idős emberek korántsem mindig konzervatívok: ez a „nyugdíjas” kommunista például a múltat nem tömjénezi kritikátlanul, amint a van-t sem akarja megideologi- zálni —így válhat hitelessé — érzelmessége ellenére —az a kijelentése, hogy „ennyi minden történt”. A mezítlábas idők szerencsére a lomtárba kerültek, amint penész- virág-gyerekek sincsenek már. M. J. becsüli azt az erényét, hogy mindig „nagy pofája” volt, ezért nem tagadja az ellentmondásokat, nem hallgatja el az ún. „mocskos tényeket”. Sugallja; viseljük el a történtek egyéni értelmezését, s ne nézzünk arra ferdén, aki nem lát mindent szépnek. A háborúellenes agitációtól a gépszövetkezetig Még mindig a közelmúltat abajgatva: „Mostanában az a gond, hogy nem nevelőd* nek a gyerekek. Holott az ember abban a miliőben nevelődik, ahol felcseperedik- Öntudatlanul is abba a szellembe nő bele, ami körülveszi. Nálam sem volt másképpen: apám a jómódúak közé számított, négyen voltunk testvérek, két fiú, két lány, a fiúk természetesen az akkori elképzeléseknek engedelmeskedtek. Öcsémből válhatott a tanult ember, engem mezőgazdasági szakközépiskolába járattak, hogy én vigyem tovább az apai örökséget. Ifjúságomban belekeveredtem a szellemi mozgalmakba, ezek jelentős része magánkezdeményezés volt, azért nem választhatók el az egyháztól. Halas mellett, Füzespusztán olyan tanyasi iskolába jártam, amelyik nyolc osztályos volt, itt például világtörténelmet is tanultam. Abban az időben három ilyen iskola volt az egész országban. Ott olyan nevelést kaptam, ami szellemi igényeket ébresztett, az iskolának nagy könyvtára, s színjátszó csoportja volt. Jókait a világ legtermészetesebb dolgának számított olvasni — szellemi többre törésre neveltek minket. A leventemozgalomról sok rosszat mondtak már, ám sok múlott azon, hogy kik és hogyan csinálták. Mi közösségként fogtuk fel. Sinkásosan vittünk bele értelmet. A levente egyesülés célja a szellemi, kulturális felkészítés volt, nem tagadom: a soviniszta nézetek is hatottak ránk akkor. Mint a leventeegyesület elnöke sok mindennel próbálkoztam, például népfőiskolát rendeztünk Halason, aminek egyik vezetője is voltam. Semmi rosszat nem tanítottunk: mezőgazdasági szakismereteket, matematikát, a magyar irodalom történetét stb. 1942-ben vagy ötvenen jártak a népfőiskolára — egyszerű parasztgyerekek. Egy évvel később, március 15-én beszédet mondtam 34
