Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Balázs József: A fekete parádé (elbeszélés)

magát azzal a sok beszéddel, igazán, már régebben is megfékezhette volna, mert az ilyen kora reggeli elmélkedések megzavarják a nyugalmát. Márpedig ő a nyugodt szemlélődés örömei miatt jár a presszóba.

*

A fekete revübe együtt mentek el. A cirkuszi fullajtár azonban hiába várt egy Karan- dás vagy egy Popov féle nagy bohóc fellépésére — mégha az fekete bőrű is — ehelyett pár, idegen ritmusra rángatózó, állítólagos táncoskomikus szórakoztatta a közönséget. Neumann úr titkolta csalódását, arra számított, hogy majd a műsor második részében megmutatják a bohócok, hogy mit is tudnak.

A szünetben is egyre csak reménykedett. Attól félt, hogy a festő otthagyja.

— A lányokra azért nem lehet panaszod. Némelyiknek olyan hosszú a combja, hogy a nyakamig ér — próbált szellemeskedni.

— A lányok érdekelnek! Igen! — élénkült fel a festő.

— Nagyszerű ötletem van — kapott homlokához Neumann úr.

Egy pillanat alatt eltűnt. Kis idő múlva aztán odatoppant Hamala elé.

— Az előadás után csinálunk egy kis görbe éjszakát. Szóltam az egyik lánynak ... Te majd azt fogod mondani, hogy érdekel a revü, a tánc, a színészet, akár még a bohócokat is megemlíthetjük, aztán egy kis tapasztalatcserére összebújunk. A lányt valószínűleg Marynak hívják, szívesen eljönne, mert ő is szeretné tudni, hogyan is áll ez a dolog Magyarországon. Mit szólsz hozzá? Jól kitaláltam?

Hamala elégedetten bólintott.

Az előadás második részében az öreg megmutatta a Mary nevű táncosnőt a festőnek. Mary egy olyan világszámra táncolt, mint amilyent Karandás játszhatott annak idején a klarinétján, valószínűleg az Eljön az éj, vagy a Közeleg az éj, ilyesmi címe lehetett. Hol fürdőruhában, hol fehér bundában vonaglott előttük, a cirkuszi fullajtárnak tetszett a tánc, Hamala pedig arra gondolt, hogy a lány még nincs huszonöt éves sem, ami pedig — figyelembe véve minden szempontot, ami egy nő igazi értékének megállapításához kell, ha mégoly fekete bőrű is, mint éppen ez a valószínűleg Mary nevezetű, az egyik legideálisabb kor. Hamala biztos volt abban, hogy nem téved.

— Mary holnap délig szabad — súgta oda neki az öreg, csippentve egyet a szemével.

Az előadás végén a kijáratnál várakoztak. Hirtelen, nagy lendülettel megérkezett

a lány, azonnal belekarolt Neumann úrba, s mintha már régóta ismerték volna egymást, úgy nyújtotta a kezét a festőnek is. Hamala semmi különöst nem érzett a lány ujjainak a szorításán, nem volt az sem túl kemény, sem túl lágy, a mégis inkább határozottnak mondható érintés arról tanúskodott, hogy Mary tudja, mit akar, bizonyosan elegendő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megfelelően eligazodjon a világban. Természetesen a saját világában, mert a lány fesztelen viselkedése, könnyed, felszabadult — az oldottságot természetes és állandó állapotként elhitető — magatartása az első percben elbűvölte Hamalát. A festő persze tartózkodóan figyelte, hogy nem komédiázik-e velük az a szólótáncosnő, s nem begyakorolt szerep-e ez is, mint tánca a falatnyi bikiniben a színpadon.

De nem. Erről szó sem volt.

Amíg Neumann úr kocsijához sétáltak, megegyeztek, hogy németül és angolul fognak beszélni —valahogyan majd csak megértik egymást. Neumann úr a sokévi cirkuszi szolgálat eredményeként mind a két nyelvet tűrhetően beszélte, Hamala legfeljebb a németet törte kerékbe.

Amíg elhelyezkedtek a kocsiban, Neumann úr azt magyarázta, hogy a kocsiját azért nem cserélte ki, mert tizennégy év alatt már igencsak megszokta, egyébként is kiválóié