Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - KRÓNIKA - Petneki Áron: Szobieszki János király levelei Magyarországról
Ma voltam benn Becsben, már tovább ötöd napnál nem tarthatták volna. Soha olyan nagy Kárt senki nem látott, sem hallott, aminémüt tött a Török a Bécsi Falakban a minákkal (=al.nákkal). Legelsőbben magam ütköztem magam hadaimmal meg a Pogánysággal, és úgyannyira rajtam volt a Pogányság, hogy miden hadait reám fordította volt, hogy a más Keresztény Hadak alig férhettek hozzája, és úgy osztán Electorok és Generálisok, látván szoros dolgomat újabb erőt küldöttek segítségemre, annakutánna meg lévén az harc, minden Electorok, Generálok, Officerek, Hercegek hozzám jővén, Orcámat s Köntösömet csókolták, és úgy veneráltak (=tiszteltek), midőn benn voltam a városban, hasonlóképpen veneráltak akkoris, és úgy kiáltották, kezeket felemelvén magosán: Vivat rex, vivat. Nagy keservesén esék Kalerászki kapitány elesett, mely is igen nagy kárunkra esett. (Az eredetiben csak utalás van Stanislaw Potocki és Andrzej Modrzejowski elestéről, a levélben viszont de Croy herceget említi a király a halottak között. Hogyan lett belőle Kalerászki kapitány, az a korabeli „sajtótudósítók” lelkiismeretét terheli.) A Német Császár is egy mélyföld nyíre (=mérföld nyíre) vagyona Tábortól, de szembe nem lehetek véle, mivel a Pogányok után megyek s azokat űzöm, több Urak is estenek el, ugyannyi- ra, hogy még emlékezni is nehéz rólok. Édes Feleségem, örvendj, mert a fiam nem félelmes szivű, mivel az egész harcon mellőlem el nem távozott csak kevéssé is. A veled való fiadnak is örvendj, mert szerencsés, mivel az ő zászlója alatt lévő Hadak bontották meg előbbis a Pogányok Hadait. János Király.” Amint már korábban szóltunk róla, a császár hidegen fogadja a győzőt, s a haditanács is megváltoztatja Sobieski elképzeléseit. így nem Buda, hanem Esztergom lesz a hadjárat célja. Előbb azonban a túl- parti hídfőállást. Párkányt kell elfoglalni. ACsallóközön át nyomulnak előre a lengyel hadak, s most már nemcsak a törökökkel, hanem az állandó betegséggel is küzdenek. „Bejöttünk ebbe az országba” — írja a király szeptember 28-án — „ahol elegendő takarmányt találtunk a lovaknak, de mit használ mindez, ha a seregnek majd a fele olyan betegségben szenved, amely, ahogy mondják, a levegőben fertőz. Ez a belső láz, amelyet magyarnak neveznek, véres hasmenéssel jár, hányással, ájulással és le délire (remegéssel). Valamennyi úr és a jelesebb tisztek egymás mellett fekszenek Pozsonyban, ahol hátramaradtak, és jónéhányan már haldokolnak; ami pedig a legkülönösebb, ez a betegség mindegyre visszatér, még ha korábban már meg is gyógyult valaki. Már a vitézi rend, a katonák és a szolgák is halnak. Tegnap a kemény forróság után néhány órán át esett az eső. Ezen a szigeten nem lelni semmi gyümölcsöt kivéve a somot és a borbolyát, ami viszont igen jó.” Párkány alá érve a király seregei meggondolatlanul, a birodalmi erőket be sem várva ütközetbe bocsátkoznak a törökökkel, s a támadásnak hamarosan csúfos futás lesz a vége. Néhány nap múlva azonban, a második próbálkozás már meghozza a kívánt eredményt. A párkányi diadalt azonban már nem ugyanaz a fényes sereg aratja, amely a császárvárost megmentette. A korabeli hatalmas csataképek, mint Altomonte festménye a zótkiewi vártemplomban, vagy a metszetes újságlapok nagyszerű, gondosan megrendezett, a szó szoros értelmében vett theatrum belli-t mutatnak, ahol a vitézi rendre rá- illenek Balassi szavai: „Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik”. Valójában a sereget már csak Sobieski hallatlan becsvágya és tekintélye tartja össze; a hadak nagy része haza akar menni, a dizentéria szedi áldozatait, ellentétek osztják meg a tisztikart, s eközben a katonaság — főleg a kozákság — ott rabol, ahol tud. A helyzetet legjobban János király fiának, a fiatal Jakubnak anyjához intézett, iskolás egyszerűségű levele világítja meg. Ne lepődjünk meg a levél hűvös hangvételén. Említettük már az anya és fia közti rossz viszonyt. „Október 15-én, Esztergom alatt, az Ur 1683. évében. Madame! Már írtam Királyi Felségednek; hogy ezt a két levelet egy postával küldik, nem akartam elmulasztani, hogy Királyi Felségedet ne értesítsem a Király Őfelsége jó egészsége felől. Ami az újságokat illeti, csak annyit, hogy építik a hidat; és ha megcsinálták, a császáriak átkelnek rajta. Egy óra múlva kell jönniök Thököly követeinek, hogy végső rezolúcióját megadják: ki mellett akar állni, mellettünk-é vagy a porta mellett. A legrosszabb az, hogy nem tudunk nyelvetfogni, a kozákok pedig a szolgálat helyett a szigeten (= a Csallóközben) a papokat nyomorgatják, kelyheket rabolnak és más excessusokat cselekednek. Mások meg eltanulták tőlük, s ugyanezt teszik. Tegnap hármat közülük élve megégettek, meg egy németet. A hadak nem akarnak tovább menni; s mindez néhány ember miatt, akikről tudom, hogy Királyi Felséged hallott. Ezek a békétlenek a hadat fellázítják, és instrumentumaik (=eszközeik, ti. megfelelő embereik) által elhintik, hogy a Király el akarja őket veszejteni. Ezek már oly magasra hágtak, hogy minden órában szerencsétlenségtől tartunk. Látván, hogy a Király Őfelsége Buda felé akar menni, el akarják hagyni és vissza akarnak fordulni. Az egész sereg telve van velük. A Királynak nem merik mondani, de nem kétlem, hogy a Király őfelsége ezt ne vette volna észre, és nem előzi meg. Most magamat Királyi Felséged kegyelmébe ajánlva maradok Királyi Felségednek és Jótevőmnek legalázatosabb szolgája. Jakab.” János király még ebben az egyre reménytelenebbnek tűnő helyzetben is újabb győzelmet csikar ki, méghozzá igen hamar. A seregekkel átkelve a Dunán, az ostrom negyedik napján, október 28-án beveszi Esztergomot. 93
