Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Profán ballada
van. Azt hiszem, találnék jónéhány 17 éves kislányt, aki azt mondaná, hogy még ennél is szebbeket tudna mondani a dolog értelmetlenségéről, ha ő is elmondhatná, hogy másfélmilliós villája van a Balatonon. KISLÁNY: Nem tehetek róla, hogy ilyen nagy házban lakom és hogy villám van a Balatonnál, én nem akartam. Irigyelnek és azt hiszem, ha külső szemmel nézném, én is irigyelném magam, de belülről valahogy, a zárt kapukon belül kicsit más. Nagyon szeretnék én is új életet kezdeni, „új élet” az nagy szó, de mégis ... majd ha egyszer már lesz lehetőségem rá, ha lesz munkám, lesz hivatásom, lesz hova mennem, akkor tudom ezt mind megteremteni. Egész kiskoromtól kezdve csak azt láttam, hogy mindenki dolgozik körülöttem és nincs szombat és nincs vasárnap és nincs ünnepnap és hogy a hajnalt nem különböztetik meg az éjszakától és hogy nem alszik senki. Mindenki dolgozott valamiért, a vagyonért, a házért, a kertért, az autóért, a villáért. Én valami másért szeretnék dolgozni. Elátkozom ezt az egész csodálatos palotát, amit annyian irigyelnek és soha, soha nem kívánok ilyent magamnak. RIPORTER: Évtizedek keserve, munkája, verítéke, szinte belefalazva a habarcsba. KISLÁNY: Igen tudom, és nagyon sajnálom ezért apámat is, anyámat is, mert nekifogtak ennek. És nem tudták, hogy mi lesz belőle. Nem ... nem hiszem, hogy én valaha ilyenre vállalkoznék, nem a munka miatt, hanem az eredmény miatt. Anyu is egy hitért élt és ... és tudom, hogy mennyit kellett szenvednie, mennyi baja volt... RIPORTER: Mi volt ez a hit? A hite egy darabja a palota, amit a két keze munkájával és verítékével hordott össze. Te most átkozod ezt a palotát. És ugyanakkor ugyanazt a hitet akarod továbbvinni. KISLÁNY: Anyu egy palota felé ment, abban látta a boldogságot, én azt hiszem, csak egy szobában. RIPORTER: És, ha most ugyanezt a receptet, ezt az útravalót behelyettesítem édesapád életébe, akkor ... akkor ez hol hibás? KISLÁNY: Talán ott, hogy egy hitet eldobott egy másik hitért. RIPORTER: Arra sose gondoltál, mekkora önzés az, amit csinálsz. Persze, hogy értek csalódások. Kit nem érnek. De hogy ezt úgy próbálod magadban elrendezni, hogy megfojtod az apádat, hogy egyszerűen nem ismered el az újrakezdéshez való jogát. Ezt nem értem. Téged ezért az apáért sokan irigyelnek. Azt is tudom, udvarolnak neked. És te igazán mélyen elmerültél ebben az érzésben. Mondd, ezt nem tartod árulásnak? Ugye azért, mert rólad van szó. Csak éppen apád újrakezdését nem tartod összeegyeztethetőnek a gyásszal? Miféle jogon ítélsz és szabod meg egy ember, az apád életét, amikor éppen azért került ebbe a helyzetbe, mert majomszeretettel rakott mindent a lábad elé. KISLÁNY: Valakit otthagyott, egy másvalakiért. RIPORTER: És soha nem tudod megbocsátani. KISLÁNY: Nem! Én nem akarok egy életen át játszani. Ő választott. Nem engem, mást és elment. RIPORTER: Dehogy ment el, ott van egy tető alatt veled. KISLÁNY: De tőlem elment, belőlem elment és anyu mellől is elment. Ma három éve, hogy anyu meghalt és délután kimegyek a temetőbe.. . aztán majd beszélgetünk. (Erdélyi népballada: Kallós Zoltán gyűjtéséből) Úgy sír, úgy kesereg Szeklédi Borbála, Szép palotájában, palotaházában, Csak odatalála az ő édesapja, Miért sírsz, lányom miért sírsz. Miért sírsz eszemadta. 63
